Egyre gyakrabban találkozni azzal a jelenséggel, hogy a zenei műfajok alműfajokra tagolódnak, és ennek a jelenségnek fölöttébb látványos alanya a death metal. Hogy ez jó vagy rossz dolog, azt persze nehéz lenne megítélni, de tény, hogy az eredeti régi értelmezés szerint (a kialakulásakor még a black bandákat is death metalnak hívták) ma már kevés csapat játszik színtiszta death metalt.
Kialakult a technikai oldal (Death, Nile, Cannibal Corpse, 7th Nemesis, itthonról a kiváló Farcry), a melodic death (At The Gates, In Flames), a jazzesebb progosabb death (Cynic, Opeth, Ne Obliviscaris, nálunk a Death Warrant), a thrashes vonal (Hatesphere, Voidhanger). Aztán ott van az oldschool death (Desecresy) – aminek ugye nem annyira kialakulnia, inkább megmaradnia kellett, a brutal death és a metalcore vonal is…
A 2007-ben Szegeden megalakult Mörbid Carnage véleményem szerint a thrash-death mezőnybe férhet bele, illetve elégíti ki a kritériumokat.
Az album tempója kíméletlen, elsöprő (az egy dolog, hogy blast beatekbe nem futunk bele, a bpm jelző akkor is az egeket veri), a gitárosok észveszejtően tekernek, az ének pedig agresszív, üvöltve-hörgés. Engem néha Tompa hangjára emlékeztetett az egykori At The Gatesből, bár az ugye egy másik vonal. Erről az oldalról megáll tehát a thrash és a death is. Külön érdekesség, hogy a lemezen egy személy – Blasphemy – üti a dobot géppuska módra, és köpködi a mikrofont is.Az első egy-két dal a későbbi témák sebességének mondjuk a 80-90%-át éri el, úgy tűnt, hogy nem cél a patronok egyből történő ellövése. Mondjuk a gyanútlan hallgatót már a kezdés is a falhoz vágja… Egy rövid szintetizátoros – zajongós felvezetés után ugyanis kiművelt, klasszikus riffmunkával beindul a zúzda egyre szúrt pergőtémával. Majd fordítás oda vissza, és kész a kiváló death metal. Ez a lendület közel végigvonul az első három darabon… A Beyond the Grace of God utolsó másodperceiben kifinomult gitárdallamok hallatszódnak. Elismerésem!
A lemez közepe felé nyugisabb témák is feltűnnek. Bár később bedurvulnak, de a LambBloodBath és a kissé klisés című Turn The Crosses Down is higgadtan indul. Közben ötletes csordavokálok segítik, színesítik a hisztérikusan üvöltő, hörgő Blasphemyt.
Ügyes volt a dalok sorrendjének kiválasztása, hiszen a lemezt a leggyalubb darab zárja, a Vengeance of Ghouls… Észveszejtő tempó, féktelen düh, majd két perc után meglepő, és nagyon eszes kiállás, belassulás, ami miatt a befejezés csak méginkább pofon jellegű. Elég nehéz lenne a Merciless Conquestet (ennél jobban) dalokra bontani, de szerintem nem is szükséges.
Ha hasonlítanom kellene a Mörbid Carnage muzsikáját valamihez, akkor a Vektor és a Voidhanger keresztezése ugrana be kb.A felvételek a szegedi Black Hole Sound Studioban zajlottak 2011-ben. Totálisan helytálló a megszólalás, bármelyik nagy nemzetközi bandának is megfelelhetne. A borítót Costin Chioreanu készítette, akinek a közösségi oldala itt található.
Összefoglalva ez egy igazi jó ébresztő metalzene, ami a holtat is kiforgatja a koporsóból. Helyesebben a holt kitör a koporsóból, és letarolja a világot. Valódi metal őserő szaggat szét itt mindent. A terjedelem is bőven elég, mert a végére olyan az ember, mint egy széttaposott szilvásgombóc. Azonban az itt-ott felfedezhető trükkös megoldások, a jól beszúrt rövidke kiállások pont átemelik a tahó deathből az okos death metalba a Merciless Conquestet. Csak azért nem kap egy kövér tizest, mert azért egy bejáratott ösvényről ugrik elő ez a lemez. Akinek nem hiányzik a kísérletezés, annak a maxot fogja nyújtani. A lemezes verzióra egyelőre várni kell. Hamarosan lesznek hírek ezzel kapcsolatban.
Fül:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
