Kill With Hate
Voices of Obliteration

(PRC Music • 2013)
2013. március 17.
0
Pontszám
8.5

Gyémánt „Cathar” Krisztián frontember és csapata 2007 decemberében kezdte el működését Khrul, Meilinger Tamás, Hartvig Márton és Olt Ákos (Archaic) felállásssal. A zenekar bevallása szerint a legfőbb lökést Krisztián csatlakozása hozta, aki az akkoriban feloszlott Sin Of Kain után keresett új csapatot. Szóval igazából ekkor indult be a gépezet, amely koncertek és dalszerzést követően 2010-ben elkészítette az Evolution of the Beast című EP-jét. Az anyag meleg fogadtatásban részesült, melynek hatására olyan zenekarok előtt léphettek színpadra mint a Job For A Cowboy, a Belphegor és az As I Lay Dying, majd a The Black Dahlia Murder, az Origin, a Psycroptic, a Leng Tch’e és a Cannibal Corpse előtt is bizonyíthatta rátermettségét a banda. Időközben a kilépő Khrul helyét Turcsák „Turi” Bence (Limb For A Limb, Dance Like Travolta) vette át, majd Meilenger Tamást Pornói Patrik (Funebre) váltotta fel. Íme, az Evolution of the Beast:



Ismertetőm tárgya viszont a Voices of Obliteration című 2012-ben elkészült nagylemez, úgyhogy gyorsan rá is térek.
Nos, az előbb hallottakhoz képest nagy változás nem történt, továbbra is a gyors, brutális death metálon van a fő hangsúly. A bejátszások itt is hatásosak, rögtön az intró egy gregorián énekkel kezd, a háttérben bakelit lemezjátszó serceg, majd blastbeattel robban be a Submersion című dal, melynél máris észlelhető, hogy a hangzás érthetőbb, nem annyira masszív, mint amit az EP-nél hallhattunk.  
Talán az ezt követő The Beast Within fő témája az, amelyik elsőre megragadt bennem, de van itt is minden: death metálos tekerés, grindos szélvész ütemek, középtempó, szaggatott, tompított riffek…szóval minden, ami egy igazán jó death metál lemezhez elengedhetetlen. A dalok, úgy követik egymást, hogy az ember csak kapkodja a fejét – nem sok pihenőt engedtet meg a hallgatóságnak az ötösfogat. Néha ugyan fellélegezni hagy egy-egy dallamosabb téma, mint például a Servant of God-ban hallható is (amelyben egyébként egy nagyon hatásos szóló is hallható), de ez nem tart sokáig, jönnek az újabb és a visszatérő pörgések.

Turcsák Bence nem kíméli a duplázót, éppen ahogy illik, de szerencsére a tamokat sem felejti el használni a breakeknél. A Pray For War című szerzeménnyél érkezik egy hosszabb középtempó, de csak egy perc erejéig, utána ismételten elszabadul a pokol. A Doubt tartogat még egy kis meglepetés némi funky-s témázgatással, de nem kell megijedni – nagyon is belefér, sőt jót tesz a dalnak, ahogy az agyszaggató témát okosan feloldják ezzel. A Speech of the Defendant kísérteties akusztikus középrészt is tartogat, csak hogy teljes legyen a zenei képlet. Végezetül megkapjuk a legendás Extreme Deformity Internal szerzeményét Kill With Hate-esen, melyhez úgy gondolom, sok mindent nem kell hozáfűzni.
Cathar öblös hörgésén és Pornói Patrik vicsorgásán túl mondanivaló is van,  ugyanis konceptlemez ez, amely egy ámukfutó szemszögéből járja körbe a vallási fanatizmus útvesztőit. Szóval bizonyos értelemben értelme van minden kiontott vérnek, minden fájdalomnak, szenvedésnek, ugyanúgy mint az égő hús szagának és az imának.

A Kill With Hate mindent elkövetett, hogy egy nemzetközileg is felvállalható anyagot tegyen le az asztalra. A promóciós körök is le lettek futva, ennek eredményeként a kanadai PRC Music vállalta a Voices of Obliteration napvilágra hozását. A megjelenés április 16-ra van datálva, addig is álljon még itt a csapat első hivatalos videoklipje, a The Beast Within.