És ez a helyzet a későbbi opuszaikkal is…
Kivéve egyet: a Projector címűt.
Ami egyértelműen a legkísérletezőbb, legtöbb tiszta/dallamos éneket felvonultató korongjuk. Akkoriban ki is verte sok rajongónál a biztosítékot…
Nálam viszont egyértelműen az a No.1. DT album!
Nos, hogy közelítsek recenzióm tárgyához, szinte napra pontosan 1 hónappal ezelőtt jelent meg a svédek tízedik nagylemeze, a Construct.
Különösebb elvárások nélkül fogtam hozzá a hallgatásához, és azon vettem észre magam, hogy kimondottan élvezem az új dalokat. De mivel szinte mindig ez a helyzet az aktuális lemezeikkel (mert mindegyik minőségi ám a maga módján!), óvatos duhaj voltam és pihentettem, majd újra elő-elő szedtem a Construct-ot. És ezúttal nem hogy kopott volna a fénye, mint ahogy általában lenni szokott a DT lemezekkel, hanem egyre jobban tetszett.
Hogy miért?
Roppant egyszerű a magyarázat: a Construct a zenekar 21. századi Projector-a.
Vagyis végre ismét mertek bátran kísérletezni, az elektronikát ezúttal pont megfelelő arányban sikerült beépíteni a zenéjükbe, és újra felütik a fejüket érdekes megoldások, váratlan húzások. És ami talán számomra a leginkább örömteli tény: Mikael Stanne rég énekelt már ennyit a szó klasszikus értelmében! Ha nincs is annyi dallamos énektéma a lemezen, mint a Projector-on, a diszkográfiát tekintve dobogós e tekintetben a Construct. Ráadásul kimondottan eltalált, kidolgozott témákat prezentál az énekes! Egyszerűen lehetetlen ellenállni az olyan fantasztikus melódiáknak, mint a Uniformity refrénje!
Vagy épp a What Only You Know verzéje.
Persze azért az extrém vokalizálás van túlsúlyban, de még sincs annyira eltolódva az arány a hörgés felé, mint az utóbbi jó pár cédén.
És ez jó hír!
Nagyon jó hír!
Legalábbis számomra… 🙂
És az sem elhanyagolható, hogy érzésem/hallásom szerint a Construct pályafutásuk legszínesebb anyaga. Tempók tekintetében is roppant változatos, a lassabb, középtempós részek, nóták mellett szép számmal akadnak gyorsulások, vágták is!
Mondjuk azon jót mosolyogtam, hogy az Endtime Hearts kezdő reszelése szinte egy az egyben Metallica: Frantic…
De mivel azt is csipázom, jöhet ez is!
Főleg, hogy a gitárszóló, aztán a basszuskiállás bravúros!
Csak úgy, mint a State of Trust énekdallamai és sampleres középrésze.
Fölösleges tovább szaporítanom a szót: nálam (hangsúlyozom NÁLAM!!!) eddig egylemezes banda volt a DT. Viszont a Construct fölzárkózott a Projector mögé!
Nem mellé, mert a ’99-es dalcsokor marad számomra továbbra is az etalon, de ez a 10. „eljövetel” emlékezetesre sikeredett!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
