Hex
Hex

oldboy
2013. szeptember 14.
0
Pontszám
7

A Hex egy egész friss formáció, lévén 2011-ben alakult.
Ehhez képest jó gyorsan megadatott a svéd ötösnek a debütáló nagylemez elkészítése.
Hogy ez minek köszönhető, nem tudnám megmondani.
Laikusként azt gondolom, hogy egy zenekar vagy azért jut ilyen hamar lemezszerződéshez, mert ismert arcokból áll/erős kapcsolati tőkével rendelkezik, vagy egy aktuálisan futó trendet lovagol meg, vagy a kiadó emberei látnak bennük fantáziát.
Tudtommal a csapatot alkotó urak nem tartoznak a legismertebb muzsikusok közé és az általuk játszott stílus sem igazán számít trendinek.
Szóval kizárásos alapon marad a harmadik lehetőség.
Persze ha helytálló az okoskodásom…
Számomra mindenesetre elég ellentmondásos banda a Hex.
Egyes fotókon ugyanis úgy néznek ki, mint egy black horda.
Nekem sose jött be ez a „hullafestéses” image, inkább röhejesnek tartom, mint ijesztőnek.
De elfogadom, hogy a műfaj kelléktárának (szerencsére egyre kevésbé) fontos része.
Node a Hex-nek köze sincs a black metalhoz!
Ezt ők is szokták hangoztatni egyébként.
Akkor meg mi értelme ennek a félrevezető make-upnak?
Érthetetlen.
Hacsak nem direkt akarják megtéveszteni a jónépet…

Lényeg a lényeg, egyfajta „közepesen indusztriális”, azaz se nem alul, se nem túlkütyüzött rock/metalban utazik a svéd alakulat.
A szövegeket tekintve meg kapunk horror-inspirálta sorokat, meg woodoo-parát.
Nem meglepő módon olyan előadók jutnak eszembe a 13 dalos album hallgatása közben, mint Rob Zombie (sőt itt-ott még a White Zombie is!), Manson, NIN, Ministry, Rammstein.
Nem állítom, hogy rossz, amit művelnek!
Kellően fogós, zenileg is oda van téve, és van egy bizonyos hangulata is.
Az énekes hangja elég érces, rekedtes, korlátozott. De ez a stílus nem a kimagasló énektémákról híres, tehát „nó problémó”.
Itt-ott azért megpróbálkozik lágyabb dallamokkal is, például a füstös, blues-os Woodoo Girl-ben. Ilyenkor olyasmi orgánummal és dallamokkal él, mint Nick Holmes tette a Host-on.
Ez amúgy a kedvenc tételem a lemezről, a szólója, és az alatta lévő „ciripelős” effekt kimondottan fílinges!
A Hellbound refrénje elég Manson-os, de a vége felé elhelyezett harangjáték nagyon ügyes!
Az egy perces, Intermission címre hallgató szösszenet viszont szerintem tök fölösleges. Mondjuk érdekesnek érdekes a templomi orgona és a disznóvágás hangjainak mixelése, csak semmi értelmét nem látom…
Szerencsére az ezt követő 7even, illetve Dead Inside igazi slágerek!
Utóbbi a „Fehér Zombi” legjobb szerzeményeit idézi.
Sőt, a kafa szóló miatt talán még túl is nő azokon.

Első hallásra nem tűnt nagy eresztésnek a Hex azonos című bemutatkozó lemeze, de túl 5-6 fülelésen azt kell mondjam, ez egy erős, industrial elemekkel felturbózott rock/metal korong.
Lehet, hogy később kevesellni fogom a 7 pontot, de most úgy érzem nem ér ennél többet.
Viszont kevesebbet sem!



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.