Instorm
Madness Inside (2013)

 
    Így utólagosan elnézést a bevezetőben beugratásként elsütött, olcsó Maris poénért, mert nem magyar zenekarról van szó, de ha már csak ezért a cikk olvasásába kezdtél, már megérte. Az Instorm sokkal zordabb vidéken kapaszkodott össze és bonyolódott önmagába, még 2011-ben, Moszkvában. Hogy miért bonyolódott önmagába, azt leginkább a bemutatkozó, Madness Inside lemezzel tudnám prezentálni a nagyközönség számára, ahol az orosz ifjúság érezhetően lelkes tagjai az időközben kiégett melodikus death metal mellett tették le voksukat. A csapat legjobb döntése a lemezzel kapcsolatban a borító volt, ami teljes egészében lefedi az itt hallható zenei produktum minden másodpercét, mivel sugall mind a túljátszott, önmagukban magas technikai tudásról tanúskodó neoklasszikus ízű gitárszólókról és a dalok közötti mérhetetlen egyformaságról egyaránt. A lemez 35 perces, mint a jó anya, 9 dalt táplál magában, de mindezt különböző narkotikumok és energianövelő szerek kíséretében, ami ugyebár a születésnél nem sok jót ígér. A legjobb pillanatok mégiscsak Maarri Taloveinen gitárosnőnek köszönhetőek, aki időnként elképesztő dallammeneteket, finom szólókat és remek riffeket mutat be nekünk, amire az 5-6. tételek környékéig rá sem ununk, ezzel szemben Will Right éneke már a 3. dalnál kezd idegesíteni, ugyanis egy hangon végigkárogni – visítani egy egész albumot konkrét dallamok (dallamos death???) nélkül igazi teljesítmény az úriembertől. Minden gondolatmenet ugyanoda vezet, ahol elkezdődött, nincsenek kikacsintások, súlyosabb groove-ok, vagy bármi, ami kiszakítana minket a farkába harapó kígyó világából. A dobos Antvik sem polipként kinövesztett abnormálisan csapkodó karjairól lesz híres, néhol egy jól programozott gép is leütné ezeket a folyamatos, egyébként nagyon pontos zakatolásokat. Alexander Eldurson (nem túl oroszosak a nevek sem) basszusjátéka jó iparosmunkaként követi az alaptémákat, ezen kívül önálló pillanatokkal nem rendelkezik. Ha egy erősen demagóg, központosított oktatási rendszerben az órarendben olyan órák szerepelnének, hogy „a svéd metal alapjai és összes kliséje”, vagy „Children Of Bodom fapadosítás”, a banda tagjai csak kiváló érdemjegyekkel rendelkeznének, egészen addig, míg kreativitásukról nem kellene tanúbizonyságot tenniük. Azért vannak jó dolgok az Instorm bemutatkozásában, például a hangzás egészen jóra sikerült, bár szerintem ez már egy minimum követelmény a mai dömpingben. A melodikus death kedvelői közül is azoknak tudom csak megismerésre ajánlani a lemezt, akik élnek-halnak a gitárokért, a jó szólókért és nem zavarja őket, hogy 9 tételből nemhogy momentumot, egyetlen címet sem tudnak majd megjegyezni. Én így jártam vele, de azért álljon itt a Silent Hate, ami pont olyan, mint a lemez összes többi dala.


Life of Agony, Pentagram
augusztus 09.
Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.