Második gondolatom már kérdés volt inkább, hogy vajon Neige látta-e Koltai Lajos Sorstalanságát, mert erről a borítóról nekem automatikusan az ugrott be, és bár szeretem, akkor is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a legutóbbi három Alcest borító maga a rosszabbodó tendencia, mert a (szerintem) Andersen kis hableánya által ihletett Écailles de Lune volt a tökéletes.
A harmadik dolog már hallgatás közben jött, hogy vajon lesz-e itt még nem tiszta (tisztátalan) ének? Bár nem gondolom úgy, hogy annak hiányában akkor többé nem beszélgetünk metálról, ellenben a Shelter szerintem már tényleg nem az. Nem akarok tovább játszani a skatulyákkal, de én ezt már a post-rockhoz sorolnám. Ezt inkább érdekességként jegyeztem meg, mert kicsit meglepett, hogy a valaha volt black metal elemeket is felvonultató Alcest ide fejlődött; valahogy nem gondoltam, hogy e két dolog közt volna járható út.
Szóval mi is ez a szívemnek oly kedves, francia zenekarnak álcázott egyszemélyes projekt? A hangpróbázókat már több-kevesebb sikerrel terrorizáltam vele, sőt látom más is megtette korábban, és igen vegyes fogadtatásra került mindenkor. A lényeget már leírtam, 1999-ben még szigorúan black metal volt, vagy talán annyira mégsem. Aztán az Alcestet valójában jelentő Neige-t vagy sok különféle hatás érte, vagy magától rájött, hogy ő inkább magát valósítaná meg, jött a shoegaze és az egyre több tiszta, francia ének, és bár Neige nem éppen a Placido Domingo, ekkor alakult ki egy rendkívül egyedi Alcest hangzás, ezzel az énekkel. A pandamacik ekkor elpártoltak valószínűleg ettől a „mintha sellyemmel törölném a s.ggem” dologtól, így a Sheltert talán meg se hallgatják, és nem teszi fel majd senki a kérdést, hogy ez meg mi.
További infot én is max lefordítani tudok, hogy az Alcest név nem jelent semmit, csak jól hangzik (jó neki, hogy ezek szerint elsőre nem az incest-re asszociál róla, de a hiba bennem van). És ami viszont már tetszetős, az a sztori arról, hogy gyerekkorában Neige összeálmodozott magának egy kis mesevilágot (ki nem?), és most azt próbálja zeneileg megvalósítani, szerintem viszonylag sikeresen.
A Shelter fura mód csak a negyedik nagylemez, azért tűnik kevésnek, mert közben voltak ilyen-olyan projektek meg kiadványok. A kiadó változatlanul a Prophecy Productions. A lemez a maga 45 perces, 8 számos valójával azt hiszem, nem ad okot ilyet túl sok-túl kevés fanyalgásra. Ami azt hiszem, újdonság, hogy angol című számok eddig is voltak, de csak az ellenség megtévesztésére, mert a szöveg csakazért is francia volt. A Shelteren viszont már tényleg van nyelvváltás, bár szerintem alig lehet észrevenni.
Mivel a klipes nóta volt már hírként, és ez jobb is, legyen ez.
Ha az albumot egy szóval kellene jellemezni, az találó módon a meseszép lenne (az álomszépet hanyagolnám magamból kiindulva, akinek az álmai általában nem szépek). Soha nem sikerült még ennyire átvezetnie Neige-nek abba a világba, ami csak az ő fejében létezik, és már a próbálkozás is kellemes ötlet volt, de a sikeres megvalósítás az abszolút hab a tortán.
Azt mindamellett nem hallgatnám el, hogy zeneileg szerintem az előző két lemez jobb volt, bár az Alcest nem éppen a bravúros hangszeres megoldásokról híres, de ott valahogy mégis voltak ütős megoldások, míg a Shelter lassú, nyugodt csordogálása erre kísérletet sem tesz. Egy szép mese az egész, jók a címek is, az intro mintha szárnyakat adna, hogy az ember elmeneküljön a szürke valóságból a fennmaradó 44 percre valahová messze, egy szebb, jobb, színesebb, nyugodtabb világba. Talán azért angol az Away, hogy aki az utolsóelőtti számig nem jött erre rá, az is megértse 🙂
És ennyi, nem írok számonkénti ismertetőt, olyannyira belső élmény az, amit az Alcest legújabb utaztatós zenéje kivált, hogy azt vagy átéli az ember maga, vagy nem, de szavakba önteni úgysem lehet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
