Mournful Gust

For All the Sins (2013)


Egy biztos: nem kapkodja el a lemezkiadásokat az egyik legismertebb ukrán doom/death horda, a Mournful Gust.
Ugyanis 1999-es alakulásuk óta 3 nagylemezre tellett tőlük.
Legutóbbi művük tavaly ősszel jelent meg For All the Sins címmel.
Természetesen a Solitude égisze alá tartozó BadMoodMan Music gondozásában.
Az impozáns, vaskos booklettel ellátott kiadvány hamisítatlan könnyfakasztó muzsikát rejt.
Ami vitathatatlanul minőségi, viszont nem sok egyediséget mutat.

Anno a Let the Music Cry hallatán vállaltam el az album kritizálását.
Nagyon megfogott ez a szép, tiszta, melankolikus, végig dallamos éneket felvonultató szerzemény.



Nem lehet véletlen, hogy bónuszként fölrakták a korongra a dal vonósokra áthangszerelt verzióját.
Persze nem voltam annyira naiv, hogy azt higgyem a komplett lemezen a tiszta ének fog dominálni. Igazam is lett. Bizony-bizony a rendkívül karizmatikus Vladislav Shahin mély hörgése viszi a prímet.
Igaz ő is az a kategória, mint Akerfeldt, akinek nem csak a dallamos énekét, de a hörgését is szépnek tartom.
Persze jobban favorizálom azokat a részeket, amikben “rendesen” énekel Vlad barátunk, mert nagyon tetszik a hangszíne és a kínkeserves, de egyben fogós dallamai.
Megnyugtatásképpen elárulom, hogy az összes számban megvillantja “szebbik énjét” is!
Az érdekes, szuggesztív klippel megtámogatott nyitó nóta is kiválóan példázza az énekes kvalitását. Meg azt, hogy a zenészek sem nyeretlen amatőrök.



Külön öröm számomra, hogy a basszusgitár hangja jól kivehető, nincs a gitárok mögé keverve, ezáltal hallhatatlanságra kárhoztatva.
Mivel doom/death a játék neve, így evidens, hogy a lassú, cammogó tempó a mérvadó.
Néha kicsit begyorsulnak, de max. közepes sebességre.
Pozitívum továbbá a vendégként feltüntetett, de a zenekari fotókon mégis szereplő Valeria Finikopulo billentyűjátéka és éneke, melyek legalább annyira figyelemre méltók, mint telt ajkai.


A szintetizátorral olyan rejtett finomságokat, furcsa effekteket állít elő, amik diszkréten megbújnak a háttérben, és miattuk érdemes fejhallgatóval tesztelni a CD-t.
Rövidnek egyáltalán nem nevezhető a For All the Sins, hiszen 71 perces.
Viszont az utolsó két tétel bónusznak is tekinthető.
A Let the Music Cry vonós verziójáról már tettem említést, igazság szerint semmivel sem jobb az eredeti változattól, sőt.
A Rainbow feldolgozás meg méltó tisztelgés Dio emléke előtt, de sok vizet az sem zavar.
Ellenben az első 8 dallal, amik tulajdonképpen a For All the Sins lemezt jelentik.
Azok ugyanis nagyon jók!

A zsenialitáshoz érzésem szerint már csak a markáns, egyéni íz, hangzásvilág hiányzik.


szeptember 20.,
szeptember 24.,