Vanden Plas
Chronicles of the Immortals - Netherworld (Path 1)

(Frontiers Records • 2014)

2014. március 25.

Pontszám

Nem vagyok nagy ismerője a közel 30 éve alakult német prog. metal bandának. Természetesen, mint a műfaj szerelmese hallottam már több lemezüket is, de nem váltam rajongójukká. Legutóbbi kiadványukat a Hangpróba kedvéért füleltem meg, de eléggé elment mellettem.
Úgyhogy elvárások nélkül futottam neki a kb. egy hónapja kiadott, sorrendben 7. stúdióalbumuknak.
Ami nem 100%-ig mondható saját gyermeküknek.
Az a helyzet ugyanis, hogy a legismertebb német sci-fi, fantasy író, Wolfgang Hohlbein: A halhatatlanok krónikája című sorozata alapján készült egy rockopera, amit sikerrel játszottak a német színházak. És mivel Hohlbein nagy Vanden Plas-fan, így áldását adta arra, hogy a srácok átdolgozzák, kicsit bemetalosítsák, bekeményítsék az anyagot, és saját nevük alatt adják ki azt. Ráadásul két részben.
Ennek az első felvonása a Chronicles of the Immortals: Netherworld (Path 1).
Mivel nem ismerem az eredeti rockoperát, így nem tudom megmondani, hogy mennyit változtatott rajta a VP legénysége.
Mindenesetre amit itt 56 percben összemuzsikálnak az tetszik.
Nagyon tetszik!

Általában szoktam szeretni a koncept-albumokat, mert én amúgy is mindig albumokban, nem pedig dalokban gondolkodom.
És az ilyen „történetmesélős” lemezeknél nehéz kiemelni 1-1 szerzeményt, hisz egyben hallgatva ad ki kerek egészet.
Bár ez a sztori speciel a második rész megjelenése után válik majd teljessé…
Ami jövőre várható, és már most elkezdtem rá fenni a fogam!
Mert ez az első etap nagyon eltalált!

Valóban teátrális a hangvétel, már a kezdő Vision 1ne tartalmaz narrációt, ezáltal berántja az embert a történetbe. Aztán Andy Kuntz karakteres éneklése is jóleső, kifejező.
Gyakorlatilag introként is felfogható ez a tétel, de szerencsére ez nem az a céltalan bevezető, ami temérdek lemezen található.
Ez egy funkcióval bíró darab, egy kitűnő felütés!
Több ismertetőben is olvastam, hogy hiányoznak a korongról a refrének, a könnyen rögzülő énektémák.
Én egyáltalán nem így érzem!
Pár hallgatás után, aki akarja, megtalálja a kapaszkodót az összes számban. Halld pl. ezt:

Húzónóta valóban nincs, de nekem nem is hiányzik.
Egységesen magas a színvonal, tobzódik az album a fantasztikus hangszerelési megoldásokban, finomságokban.
Andy végig zseniális, de a több tételben felbukkanó női ének, és a kórusok is hibátlanok!
És az egész lemeznek van egy megkapó hangulata.
A zenészek sikeresen kerülik el a magamutogatás csapdáját, mégis mindenki számára nyilvánvaló, hogy ászok a hangszereiken.
Torsten Reichert bőgője fület gyönyörködtetően dörmög, Günter Werno szintije ezer hangon szólal meg, Andreas Lill alázattal alapozik, nem üti szét a dalokat.
Stephan Lill sem virgázza agyon a nótákat, ellenben minden szólója aranyat ér!

Ha mindenáron ki kellene emelnem egy kedvenc darabot, akkor az a Vision 6ix – New Vampyre lenne. A közepe táján elhelyezett, lassan építkező, fájdalmasan szép gitárszóló maga a tökély! De a verzékben a leheletfinom dobjáték, és Andy dallamai is megérintik a lelket.
Bár még egyszer hangsúlyozom: egyben hallgassátok az albumot, ne dalonként!

Nekem sose tetszett még ennyire egyik Vanden Plas mű sem, szóval kellemes meglepetésként ért a Chronicles of the Immortals: Netherworld (Path 1).

Hogy valaha a rock/metal történelem halhatatlana között fogjuk-e emlegetni ezt az alkotást, nem tudom. Akár igen, akár nem, tűkön ülve várom a második részt!