Alfahanne
Alfapokalyps

oldboy
2014. április 12.
0
Pontszám
7

Nem vagyok black metal rajongó.
Ez közismert tény.
Ebből az is következik, hogy a stílus szakértőjének, tudorának sem mondhatom magam. Úgyhogy előre is elnézést kérek, ha esetleg sok sületlenséget hordanék össze az elkövetkező néhány sor/bekezdés folyamán.
Ugyanis a műfajjal kapcsolatos hiányos ismereteim ellenére is elvállaltam egy „black metal közeli” promo lemezt. Valamiért bevonzottak a borítón látható „tűzfarkasok”…


Az Alfahanne neve ismerősen csenghet egyesek számára, főleg a Shining rajongóknak mondhat valamit. Lévén 2012-ben megjelentettek egy közös splitet.
Ebből bár nem egyenesen, de az is következik, hogy az Alfahanne is svéd csapat. Alfapokalyps című bemutatkozó korongjukon ráadásul anyanyelvükön vakerálnak.
Ami egyrészt kuriózum számba megy, másrészt meg jól is áll nekik!
A zenéjük pedig pofonegyszerű, fekete keretbe ágyazott punk-rock.
Tehát van köze a black metalhoz, mégsem vegytiszta fekete fém. Ha párhuzamot kellene vonni, akkor a Darkthrone punkos lemezeit említeném meg.
De némi post black fertőzés is felüti a fejét, sőt még a The Cure fémjelezte darwave-es lebegések, hangulatok is fellelhetők egyes dalokban.
Meg olyan vendégek, mint Hoest, Vgandr és Kvarforth (ha már úgyis spanok Shiningékkal…).

Na, kérem!
Magam se hittem volna, de ha olyan hangulatban vagyok könnyen képes beszippantani, magával ragadni ez a zsigeri muzsika. Van egy elég erős hipnotikus, delejező hatása ennek a 42 perces albumnak. És még azt se mondhatni rá, hogy monoton, egysíkú lenne. Például középtájt sikerült két slágergyanús nótát elhelyezniük.
A Dödskult refrénje a lemez legfogósabb, legemlékezetesebb momentuma. Ez egyben a legrockosabb, darkosabb szám.



Pehr Skjoldhammer
vokalizálást túlzás lenne éneknek nevezni, igazából azt se tudom megmondani, hogy mit csinál a fószer. Közelebb áll a ritmikus szövegmondáshoz, mint az énekléshez, talán a punk lazasága, leszaromsága köszön vissza stílusában. De kifejezetten ütős, ahogy pl. a „Halottkultusz” verzéiben megnyomja a szóvégeket. Szinte köpködi a szavakat. Emiatt a Clawfingeres Zak Tell is beugrik többször.
A Rocken Dör is finom darab, még egy Tarantino filmben is megállná a helyét betétdalként!
De a pörgősebb, blackesebb nóták is működnek.



Valószínűleg sosem leszek Alfahanne (és úgy általában black metal) rajongó, viszont néha kifejezetten kellemes hallgatnivalónak bizonyult az Alfapokalyps!


 
Hexvessel Hexvessel
április 24.
Akela, Innistrad Akela, Innistrad
április 25.