A formáció maga 2001-ben látott napvilágot, egészen pontosan Dnipropetrovsk településen. Kevés anyaguk van; ez a harmadik a sorban, illetve ez egyben a második nagylemezük is. Alig volt tagváltásuk eleddig, ami kifejezetten pozitív, révén rendesen összeszokhatott a csapat 13 év alatt. Témáik főleg a vallásellenesség, illetve az önmegvalósítás-erősítés köré épülnek. Most azonban térjünk rá szépen a legutóbbi anyagukra, mely a Transcendevil címet kapta alkotóitól.
Egy 1 percig tartó kis Intro után a Neo-dont-s fogad minket. Stílusát tekintve leginkább az Old Man’s Child jutott eszembe, némi korai Cradle of Filth hatással elegyítve. Végig kellemes szintijáték hallható finoman bekúszván a háttérből. Az énekes, Pavel „Killian” kiváló manipulátora a torokhangok egész armadájának; hörgés, károgás, üvöltés, minden egyben, ami csak kellhet egy ilyen műfajhoz. Tempósan kezdenek amúgy a srácok a nótával, picit valahol a C.o.F. – Midian ötlött fel bennem. Középtempós blastbeat, hangzatos gitártéma pörög végig hét percen át. Néhol menetelősebb riffek is felbukkannak, amik nagyon találóak lettek az adott helyzetben.
A Homo Novus némileg baljóslatúbban indul, másodikként a sorban, ám hamar felgyorsul, és pusztító orkánná válik, hogy félrelökjön mindennemű kétkedést azt illetően, mennyire is tud izmos lenni egy ilyen banda produkciója. Killian-nak egyébként picit a magasabb traktusú ének jobban fekszik, mint a mély, némileg korai Mayhem –es, a Maniac időkből persze. Találó gitártémák itt is vannak dögivel, nagyon kreatívak a közvetlen szomszédságunkban zenélő urak. Változatos tempó és több helyen ritmustörés is megfigyelhető, ezzel is izgalmasabbá téve a muzsikát.
A Dark Liturgy picit talán Old Man’s Child-osabb lett a kelleténél, ám abszolút kellemes pusztítást visz végbe. Tetszett, hogy nagyon sok sablonosnak induló, ám mégis egyedi, ún. „gonosz tételt” raktak bele a számszerkezetbe, szinte mindenhol, így itt is. A keverés minősége miatt totális összhang van a hangszerek hangereje, valamint az ének erőssége között. Mondhatni profi munka.
Megítélésem szerint a Jupiter volt a következő remek darab az anyagon, mely eléggé tompán indul, ám hamar duplázás robban be, illetve mély és magas tónusok között váltakozó ének. Blastbeat-nek itt sem lehetünk híján, rendesen odarombol a dobos, Dark Angel (bár névválasztásban még gondolkodnia kéne, mert ezzel nem volt túl kreatív). Magával ragadó a stílus, melyet kiváló minőségben raktak elénk Def/Light-ék. Még zongorabetétet is tartalmaz ez a nóta, igaz, nem túl sokáig, ámbár kellőképpen hangulatosan.
A maradék két szám picit sablonos volt számomra, úgy látszik, itt némileg elfogyott már a kreativitás. Mindemellett 9 pontot kapnak tőlem, mert kiváló anyagot adott ki a Def/Light, mindezt nagyon jó minőségben, és természetesen kreatívan. Csakis a végén tapasztalható ötlethiány miatt vonok egyet tőlük.
Remélhetőleg járnak majd egyszer-kétszer kicsiny hazánkban is, hogy megmutassák, mit tudnak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
