Hollywood Rose
10th Anniversary Live From Budapest DVD

(Nail Records • 2014)
Győr Sándor
2014. július 25.
0
Pontszám
8.5
A Hollywood Rose zenekar bár eredetileg azért alakult 2003-ban, hogy a Guns N’ Roses dalokat a lehető leghitelesebben tolmácsolja, időközben saját dalok írására is “vetemedett”.
Nos, a csapat már tíz éve ápolja a Guns örökségét, s ezen a koncerten tizennégy tételben kapunk összefoglalót, jó fényekkel, profin, ahogy illik és ahogy egy már nemzetközi színtéren is mozgó csapattól el is várható.

Jesse kiváló frontemberként, Axl frazírjait is hozva vezényli a bulit, a hangszeres szekció pedig szintén kiválóan teljesít és a végül a korongra került programba sem nagyon lehet belekötni.

A 2013. októberében a PeCsa színpadán adott jubileumi bulit természetesen rögzítették és idén áprilisban meg is jelent a DVD.
Az anyag megszólalására, kiállítására nem lehet panasz, bár nyilván lehetett volna csinosítani, netán digipak csomagolással kiadni, de a lényeget nagyon jól átadja így is. Amit viszont én személy szerint hiányolok az a bővebb információ, illetve keveslem az egylapos borítót. Nem hiszem, hogy ne lett volna sikere egy kis könyvecskének vagy akár egy digipak verziónak.


Természetesen ilyen jeles alkalmakkor mindig felbukkannak vendégek is. A Sweet Child O’Mine-t Vörös Gáborral (ex-Ossian, Omen, Piramis) nyomták el Vilkóék, akinek a konferálás szerint nagy szerepe van a HR életében.
Ki kell emelni a hangzás gazdagításában nagy szerepet betöltő fúvós szekciót.

http://www.youtube.com/watch?v=uysF75g1MdM&


Természetes, hogy az ünnepi hangulat rányomta a bélyegét az előadásra. Számomra csúcspontok voltak a Live And Let Die, a You Could Be Mine vagy a Knockin’ on A Heaven’s Door.

Az egyéni teljesítmények közül mindenképp meg kell említeni a klasszikus Keresztapa témával a közönséget hergelő Vilkó előadását.Ő egyébként szólógitárosként még vokállal is segítette Jesse-t.


Igazság szerint nem érheti szó a ház elejét, nem egy statikus koncert felvétele látható, de azt hiszem nem is várja azt senki, hogy egy helyben ácsorogva tolják el a Guns nótákat. Na, ezek a srácok aztán Jesse-vel és Vilkóval az élen bejárták a színpadot. Nyilván Zaba (dob) és Cocó (billentyűk) helyhez kötöttek, de a többiek mozogtak helyettük is.

http://www.youtube.com/watch?v=aAawhYUAlPM&


Ha már ünnepi felvételről van szó, kvázi különlegességként talán egy saját dal sem lógott volna ki róla, de azt semmiképp sem lehet mondani, hogy így hiányérzetem lenne. Nyilván a Guns nótákat tekintve nem egy klasszikus nóta maradt ki (Coma, Civil War, Back Off Bitch, hogy csak néhányat említsek), de gondolom a teljes koncertprogramban elhangzott még néhány örökérvényű nóta, ami a DVD-re végül valamilyen ok miatt nem került fel.


Extraként Vilkó nagy idoljának egy dalát kapjuk, azaz Slash Ghost-ját. Az ilyen ünnepi kiadvány esetében én azért ezt-azt még tettem volna bónuszként a koronghoz (egy galéria a koncert képeiből, megszólalhattak volna rajongók, a zenekar tagjai, a saját dalos lemezek mp3-ban, ilyesmi).

Azért sajnálom, hogy nem voltam ott, a felvétel alapján hangulatos buli volt.Szóval a nyáron csípjétek el valahol a Hollywood Rose-t!
Powerwolf Powerwolf
június 04.