Operametál? Olasz? Azta.
Igazi csemegének ígérkezett a VeraEurodice, mert már ránézésre se csinál semmit úgy, mint kellene. Először is nincs zenekar- és albumnév külön a borítón, sőt sehol, csak ez a többnyire egybeírt kifejezés, amiből szerény latinnemtudásommal és mitológiai ismereteimmel valahogy kihámoztam, hogy azt jelentheti, hogy az igazi Euridiké. A borító egyébként helyes csillogós keménypapír, ami tetszett, meg a borító maga is, leszámítva a címszereplőt rajta. Booklet nincs, tudták, hogy nem tudok olaszul és úgysem érteném, ezért eleve erősen olvashatatlan betűvel van a minimálinfó is rajta.
Operára hajazó részekkel megáldott metálhoz bőven volt már szerencsé(tlensége)m, de ennyire direkt ebbe az irányba létrehozott produkcióval bevallom, szerintem nem találkoztam még, mert a VeraEuridice azt hiszem, megfelel a klasszikus Pallas definíciónak, miszerint az opera (ol., másként dramma per musica, magy. dalmű), az a műfaj, melyben főleg a költészet s a zeneművészet egyesül egy drámai cselekmény, szini előadása végett.
A drámai esemény Orfeusz és Euridiké története, aminek utána lehet keresni a neten, esetleg a középiskolások által nagy lelkesedéssel forgatott Görög regék és mondák kötetben, mindezt az olasz metálarcok úgy gondolták, kicsit újragondolják és úgy tálalják. Hogy mire jutottak, azt pont jól mutatja a borító, ami akár mehetne az említett kötetbe is illusztrációnak; a cikkcakkos faágak nagyon alvilágiak, Orfeusz is a kis lantjával, hófehér ruhában és a krumplifőzelék főzéshez is hasznos babérkoszorújában – és ebbe beleidőutazott valami kaszinóból kiszökött vörös ruhás, tűsarkús nőcske, az igazi Euridiké, vagy inkább Vampira…
Ugyanis a koncepció az, hogy Orfeusz azért nem tudta megállni az alvilágból kifelé menet, hogy ne nézzen hátra, noha tudta, hogy ez a feltétele, hogy magával vihesse szívszerelmét, mert elbizonytalanodott, hogy csalfa luvnya jön-e egyáltalán, akar-e jönni, vagy valójában jól elvan az alvilágban a haverokkal. Brávó.
Ez tehát a sztori, és a 22 perces operácska kettejük, azaz egy női és egy férfi énekes párbeszéde, amit a honlapon angolul is el lehet olvasni, és van is minden dalhoz egy kis leírás, hogy mit akart vele kifejezni a szerzője. Nagyjából mind ugyanaz, hogy mekkora femme fatale volt ez az Euridiké és belevitte a szerelmes megmentőjét a veszélybe, és hű meg hú.
Őszintén szólva a dolog egyáltalán nem ragadott meg, pedig szeretem a történetet mesélős zenét, de kétlem, hogy itt erről lenne szó – a sztorit ismerem, ha nem ismerném, akkor elmondaná a szöveg, de nem maga a zene, mert az csak aláfestés a háttérben, ami leginkább különböző sárkánymetálos elemekből van összetéve, de még hangulatfestőnek se mondanám. A két énekhang olyan átlagos, a produkciót megmenteni azért nem tudják ők sem. Az egyedüli gyengécske pluszpont, hogy az egész rövidke anyag olyan igényes és elegáns hatást kelt, és ennyi.
Képet, videot nem találtam, úgyhogy itt egy Corot festmény, hogy ne legyen olyan üres a cikk.
Azt hiszem, ez az első olyan általam írt kritika, amiben azt írom: nem tudom tiszta szívvel senkinek ajánlani a VeraEuridice-t. Érdekes, de nem sikerült próbálkozás, minimális élvezeti értékkel. Ha valaki mégis igényt tart rá, soundcloud-on meghallgatható, sőt letölthető a teljes lemez.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
