Mielőtt belekezdenék a Jack és a Bombatölcsér közös Split albumának taglalásába először is feltenném a költői kérdést, hogy joggal nevezhetjük-e a grindcore-t, mint stílust a metal mostohagyermekének? Erre a kérdésre azt hiszem, hogy túlzás nélkül aki csak egy kicsit is járatos a metalban egy egyértemű igennel fog válaszolni. – De hát minek is ír az ember erről az „elkorcsosult oldalhajtásról”? Nem elég elintézni annyival, hogy van, s kész? Szót se róla többet…De. Szóval… az ember vagy szereti ezt a kissé extrémre „hizlalt” zenét, vagy már jó messzire elkerüli még csak a háza táját is. Pedig mégis mitől más ez a stílus (mint a többi populárisabb), ha nem a szórakoztatásról szól? – Azért szélsőséges, mert sokuk tartalmaz egy jó adag death metalt, egy adag hardcore-t s még punkot is? Vagy ne adj isten még indusztriális hatásokkal is operál az ilyen „zene”? Igen, zene. Amely a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének értelmének pedig maga az idő ad egyértelmű választ.
Miután így sikerült kiegyeznünk a zene fogalmával, vessük hát bele magunkat ebbe a Split-be. – Bevallom mindig is kerültem az ilyen hibrid kiadványokat, mert számomra nem szólt az egész másról, mint amolyan kettő az egyben „akcióról”, vagy csak egy „egyszerű” válogatás albumnak, pénz lehúzásnak, stb. Pedig messze nem erről van szó, hanem arról, hogy egy-egy előadótól több számot is kapunk. – A képlet mégis végtelenül egyszerű, mint a faék: na ez nem egy válogatás album, hanem egy több dalos több zenekaros kiadvány. – Teccik e érteni, ugye?
A szóban forgó kiadványon egy magyar – egészen pontosan kiskunhalasi – (Jack) és egy cseh (Bombatölcsér) banda dalai kaptak most főszerepet. A lemez egyik érdekessége, hogy a saját szerzemények mellett a bandák egymástól is feldolgoztak egy-egy „grind-himnuszt”.
Kezdjük először is Jack-ékkel, akik amúgy nem mellékesen a Fémforgács rendszeres visszatérő vendégei. „Szerencsére” vagy inkább szerencsénkre a kiskunhalasi srácok nem a már unalomig ismert belezős szövegeket köpködik az arcunkba, hanem inkább a mai modern társadalmat helyezik górcső alá.
Zenéjükről pedig elég legyen csak annyi, hogy annyira intenzív, hogy nehezen hihető el, hogy nem égetik el az összes energiájukat muzsikálás közben. Egyértelmű hatásaik (Napalm Death, Terrorizer, GBH) mellett mégis egyedi színfoltot visznek a stílusba. Megkockáztatom, hogy ezen a „speciális” albumon helyet foglaló „Szabadrablás„, „Burjánzás” vagy – az újra felvett – „Ezt veri belénk a média” bőven elég ahhoz, hogy egy kisebb várost is a földel tegyenek egyenlővé. Ráadásul a csehek „WHDF” (When Hope Dies First) feldolgozására még rá is tettek egy lapáttal. – Zenéjükben nincs irgalom, könyörület. Ettől tuti, hogy le fog szakadni az agyad, s bevérzik a füled, de teszik ezt olyan fogós groove-okkal, amely kevés bandára jellemző ebben a stílusban.Az így, Jack-ék által „megtisztított” ösvény után a
cseh Bombatölcsér – amelynek magyar vonatkozása is van – már tényleg csak hab a tortán, hogy a grindcore lobogóját magasra tartva hadba induljon a hallójárataink ellen. A magyarokhoz hasonlóan Ők is kvartett formában tevékenykednek, de teszik ezt szintén olyan intenzitással, hogy nehéz elhinni, hogy ennyi energiát bele lehet zsúfolni egy-egy nótába. Mégis, a Bombatölcsér igazi pikantériáját nem a jól megírt dalok, groove-ok adják, hanem Miro károgása és Angelo együttes hörgése. – Párhuzamként ezt úgy képzeljük el, mint a japán fétises, pornó-grind-ban utazó – szintén cseh formációban – a Jig-Ai-ban. Mindemelett még szerencsések is lehetünk azért, amiért Jack-ék „Szétnézek a világon” eposzának feldolgozását vállalták magukra a fiúk. A vokálban felcsendülő ős-Carcass-t idéző hangokért külön plusz pont jár. – Ráadásul itt valahogy jobban értelmezhetőbb, mint anno volt Leviék splitjén.Zárszóként csak annyi, hogy mindkét zenekar meg van dicsérve. Bár szerény véleményem szerint Leviék tapasztalata jobban érződik a korongon – nem is igen lehetne velük versenybe szállni – ,de Bombatölcsér-éknek sincs miért szégyenkezniük, hiszen nem vetélkedni indultak el, hanem a grindcore-t, mint stílust szélesebb körben megmutatni, megkedveltetni. – Aki pedig továbbra sem bírja az e féle muzsikát, annak bátran merem ajánlani az „X-Fucktort„. – Azok ellenére is, hogy a fent nevezett két zenekar még mindig az „egyszerűbb” esetek közé tartozik.
10/10.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
