Moby Dick
Földi Pokol

(Hammer Records • 2014)
2014. november 16.
0
Pontszám
8.5

Egy magyar legenda – zenekar friss lemezéről egyszerre nehéz és egyszerre könnyű feladat írni. Egyrészt könnyű, mert nem kell lefutni a kötelező köröket, hogy kik ők, mik ők, mit akarnak és miért akarják azt, amit. Ezeket most a soproni Moby Dick esetében én is kényelmesen mellőzöm. Könnyű azért is, mert sokkal közvetlenebb a hallgató kapcsolata a zenekarral és azzal a közeggel, amiben együtt élnek és próbálnak boldogulni. Másrészt nehéz feladat, mert sok esetben szent tehén válik ezekből a bandákból, akiket ha valaki negatívan kritizál, akkor az azonnal hülye „ellentáboros” lehúzó ember, kanapéhuszár, netlovag, stb. lesz, ha dicséri, akkor meg elvakult fanatikus, aki nem képes objektíven megítélni kedvenc bandáját. Nos, én kényelmes pozícióból vágok neki a Földi Pokol felfedezésének, hiszen egyrészt sosem voltam nagy Moby Dick fanatikus, és a korai korszakuk nem is különösebben mozgat. Másrészről a visszatérő lemeznek titulált Golgota hihetetlenül jó pillanatban talált meg és azt a lemezt a mai napig etalonnak tartom, és többször fogom a lenti kritikában is előcitálni viszonyítási pontként. Betartva az újkori sorrendiséget, megjegyzem, hogy a Se Nap Se Hold-nak nagyon nagy vehemenciával álltam neki a Golgota miatt és a mai napig felemásak az érzéseim vele kapcsolatban, hiszen összességében jó lemez, de már nem tudta ugyan azt a szintet nyújtani. A 2011-es A holnapok ravatalán pedig kimondottan nem tetszett, így most szinte csak kötelező jelleggel kezdtem el ismerkedni a Földi Pokollal és láss csodát, valószínűleg a teljes elvárás nélküliség miatt ismét működik a kapcsolatunk. Ismét érzek egyfajta erőt, harapósságot és energiát a banda friss lemezében.


De nézzük sorban a Földi Pokol erényeit és árnyékosabb oldalát is. Egy biztos, a hangzásra nem lehet panasz, feszesen erőteljesen dörren meg minden hangszer. A Veszélyes Elem nagyon energikusan nyit, amit a tamos dobtéma igen jól kiemel. A rövid nyitány után azonnal indul a thrashes rifforgia, tuka-tuka témázás, Smici jellegzetes, stílushelyes szövegköpködése, és szélvész szóló. Igazi kis energiabomba a dal, aminek minden pillanata tökéletes Moby Dick esszencia. Szerencsére ebben a rifforientált sűrű megfogalmazásban a srácok mesterien képesek rövidre fogni a szót, így a két és fél – három és fél perces dalok végig megtartják koherens tömörségüket. Az újkori Moby Dick egyik erőssége a szememben a Földi Pokol című kettes tétel által is képviselt középgyors verze – belassulós refrén kombináció, ami egyszerűen megköveteli a nyakizmok bemelegítését. A jól eltalált refrén alatt külön öröm Gőbl Gabi basszusröfögésének előtérbe keverése, ami megadja a szükséges gyomrozós érzetet. A Vasketrecben kezdése már azért majdnem, hogy önismétlés, de annyiban mindenképp megegyezhetünk, hogy nagyon erősen jellegzetes megoldásokat használ, amit jól old fel a tamos kiállás és az ismét szuperre sikerült szóló is. Valahol a lemez közepe felé eszmélek rá, hogy minden egyes szám megmozgat, minden dal után úgy érzem, hogy kaptam a csapat energiáiból és hogy egyszerűen szórakoztat a Földi Pokol. A tekerős klasszikus speed thrashes megoldások változatosak, a belassulós részeket minden alkalommal képesek valamivel feldobni a srácok. A dalok zeneileg profin megszerkesztettek, kerek egészek, és képesek az elsőtől az utolsó momentumig megtartani az energiát, amihez nagyon nagy részben járul hozzá a hazai dobosok krémjébe tartozó Hoffer Péter ultrafeszes és ízes dobjátéka.

Zeneileg nagyon nincs mibe belekötni. A zenén túl azonban érdemes kicsit a szövegeket külön is megpiszkálni. Ez ugye a másik nagyon jellegzetes oldala a csapatnak, ami már ősidők óta javarészt Pusztai Zoltán szövegíró szellemi termékei. A Moby Dick esetében mindig is volt bennem egy olyan ellenérzés, ami már egészen korai tinédzser korom alatt belém égett. Tudniillik az „atomvillanás, tisztítótűz, kihalás, világvége” stb. képes egy bizonyos ingerszint felett visszájára fordulni és minden erejét elvesztve komikumba zuhanni. A másik fontos tényező, hogy a thrashre jellemző társadalmi és aktuálpolitikai kritika mennyire direkten jelenik meg a szövegekben, mennyire szájbarágós, esetleg mennyire utalás jellegű a tartalom. Itt már erősen megjelenik a hallgató szubjektív értékítélete és beállítottsága is. Én bevallom, hogy nehezen tolerálom a direkt szövegeket és az aktuálkritikától kimondottan keserű lesz a szám íze zenehallgatás közben. A laza koncepciólemeznek is tekinthető Golgota az elmúlás és világvége témáját erősen absztrahált és indirekt költői képeken keresztül fogalmazta meg, ami azonnal megtalált. Ez a fajta megfogalmazás azonnal képes volt megjeleníteni azt a posztapokaliptikus világképet amit egy mezei „atomvillanás – bombatölcsér” jellegű megfejtés egyszerűen nem képes. A Földi Pokol tekintetében felemásak az érzéseim, hiszen az élvezeti tűréshatárom pengéjén táncoló utca-thrash megfejtésektől (Veszélyes Elem, Vasketrecben) a Golgota szintjét simán hozó emelkedettebb megfogalmazáson keresztül (Így kezdődik, Ég veled ég velem) egészen a számomra már nehezen élvezhetően direkt rendszerkritikáig (Példabeszéd, Zsákutcában) minden megjelenik a lemezen. Jah, a Példabeszéd talán az egyetlen gyenge dal a lemezen. Valahogy itt semmi nem áll össze annyira jól. Az indirekt ritmizálás és tördeltség kifogott Smicin az ének terén. Sokszor erőltetett a ritmizálás, valahogy lötyög a refrén, sehogy nem akar összeállni. Az esetlegesen berobbanó szóló és darálás sem segíti a koherens hangulat kialakulását. A szöveg is itt lett számomra a leginkább irritáló. Ez a fajta „istene pénz – temploma bank” jellegű kapitalista démonvadászat nekem megfekszi a gyomrom minden aktualitása és valóssága ellenére is. Kicsit olyan Ned Ludd jellegű géprombolás ez, aminek sok értelme nincs, idealizmusa meg még ennyi sem.

Mit is mondhatnék a végére. A kevés és talán csak számomra zavaró negatívum ellenére és mellett a Földi Pokol egy kiváló hazai lemez lett, ami zeneileg tele van jobbnál jobb megoldásokkal és egy percre sem ül le a mai kor tendenciáit jó érzéssel követő épp hogy 32 perc alatt. Jutalomjáték a banda és a thrash híveinek!