Red Hills
Pleasure of Destruction (2014)

Az ukrán Red Hills megalakulása után öt évvel jelentette meg debütáló nagylemezét. Ahhoz képest nem nyújtották túl hosszúra a játékidőt, ugyanis a Pleasure of Destruction szűk 26 perces. De mint tudjuk: a minőség általában fontosabb a mennyiségnél. A kvintett melodikus death metalja pedig hoz egy bizonyos színvonalat. Nyilván nem fog klasszikus/alapmű státuszba kerülni ez a dalcsokor, mint anno a stílusalapító atyák (In Flames, At the Gates, Dark Tranquillity) albumai, de egy elég élvezetes időutazásra invitálja a gyanútlan hallgatót. Egyenesen a MDM gyökereihez, a “hőskorba”. Lévén a svéd alapcsapatok korai lemezein még csak extrém vokált hallani, aztán később ők és a másod-harmadgenerációs követőik is csatasorba állították a tiszta/dallamos éneket. Na, a Red Hills pacsirtája nem ragadtatja magát a szó klasszikus értelmében vett éneklésre!

A kezdő Hard to Be a Good Man hallatán még az is felmerült bennem, hogy anyanyelvén osztja az észt, pedig angol a szöveg. Csak hát a kiejtés… Maradjunk annyiban, hogy elég durva a srác akcentusa. A nóta maga viszont teljesen okés, a gitárosok hozzák a melódiákat, amik gyakorlatilag betöltik a dallamos ének hiánya okozta űrt. És Anatoliy Kolumba hangjával, vokalizálásával sincs gond, annak ellenére, hogy végigextrémkedi a lemezt, akadnak kapaszkodók a témáiban. Azaz nem egysíkú amit művel. Orgánuma megidézi a műfaj emblematikus énekeseinek hangszínét, de többször beugrott Dez Fafara neve is. Egymást követik a gyors, de tempóváltásokat is alkalmazó számok, amik mindegyikében ott rejlik a slágerpotenciál. Egyik szerzemény játékideje sem haladja meg a 4 percet, szóval még a hossz is adott lenne ahhoz, hogy rádiókban, tévékben halljuk/lássuk viszont őket. Persze valószínűleg nem fogjuk, hazánkban legalábbis tuti nem. Mert dallamosságuk ellenére is kemények ezek a nóták. Gyakoriak az ikergitáros megoldások, a Nocturne egyes részei kimondottan Iron Maiden-esek. Azért én a helyükben még több középtempót használnék, sőt a lassú őrlésekkel is tehetnének próbát. Mert a lemez második felében helyet kapó darabokban túl domináns a gyors tempó. A címadó és egyben lemezzáró Pleasure of Destruction egy instrumentális szösszenet, aminek olyan kurtán, furán, hirtelen lesz vége. Ezáltal komoly hiányérzetem van, ugyanis azt érzem, hogy nem zárták le annak rendje és módja szerint az albumot.

Tehát van mit tanulniuk a srácoknak, de szerintem akad még muníció a tarsolyukban! A sötét tónusú borító nekem kifejezetten tetszik, a CD korong ezüstös oldalára pedig ugyanúgy rányomták a banda tagjainak portréját, meg a címadatokat, mint a Mortis Dei esetében. Ha már szóba hoztam a lengyeleket, számomra a Red Hills által játszott muzsika szórakoztatóbb a Mortis Dei-féle pőre death metalnál, úgyhogy ezt pontokban is kifejezem.



Life of Agony, Pentagram
augusztus 09.
Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.