Valaki számára ismerősen cseng a Mabel Greer’s Toyshop név?
Nem igazán?
És a Yes?
Ugye az már ismerősebb!
Hogy mi köze van egymáshoz a két együttesnek?
Csupán annyi, hogy minden idők egyik legjobb és legismertebb prog. rock bandája 1968 augusztusáig Mabel Greer’s Toyshop-ként futott. Majd ezt követően változtatták meg nevüket Yes-re. Aztán a „Játékbolt” alapítói, Clive Bayley és Bob Hagger 2013-ban összefutottak Franciaországban, és úgy döntöttek, hogy 45 év szünet után reaktiválják a Mabelt. Elkezdtek jammelgetni a stúdióban, emlékezetből játszogattak régi (1967-68-as) nótákat és mindenközben nagyon jól érezték magukat. Kisvártatva csatlakozott hozzájuk Hugo Barré basszusgitáros, majd két ex-Yes tag, Billy Sherwood és Tony Kaye is. A demós fázisban pedig elhatározták, hogy kiadnak egy új albumot. Ami nem 100%-osan új, hisz a 11 dalból 6 egy-egy régi szerzemény aktualizált verziója, míg öt tétel tekinthető frissnek. Ha nem néztem volna utána, akkor bizony nem tudnám megmondani, hogy melyik nóta született 1967-ben és melyik 2014-ben. Tehát zenei és hangulati szempontból is egységesnek mondható a New Way of Life. Kapásból két dalról tudtam megállapítani, hogy régiek, ugyanis a Beyond and Before és a Sweetness helyet kapott a Yes 1969-es bemutatkozó nagylemezén. De ha valakit érdekelnek az eredeti felvételek, akkor a Toyshop soundcloud oldalán meghallgathatja őket. A Sweetness kivételével. Szóval így kisakkozható, hogy a friss számok a következők: New Way of Life, My Only Light, Oceans, King and Country, Singing to Your Heart.
Ha egy szóval akarnám jellemezni a recenzió tárgyát képező korongot és ezzel szoros összefüggésben a Toyshop zenéjét, akkor azt mondanám, hogy kellemes. A pszichedelikus rock jelzőt használják velük kapcsolatban leginkább, ami fedi a valóságot, de az elszállós jelleg mellett a dal-és dallamközpontúság is fontos ismérve muzsikájuknak. A korai, tehát Syd Barrett nevével fémjelzett Pink Floyd könnyebben emészthető dalai ugyanúgy eszembe jutnak a lemez hallgatása közben, mint a kései The Beatles. És természetesen az első két Yes opusz, hisz azokon még a rövidebb, egyértelműbb dalok domináltak. A Mabel Greer’s Toyshop zenéjének minősége megkérdőjelezhetetlen, ugyanis ezek a rutinos, képzett urak ha akarnának se tudnának rosszul játszani. A fiatalabb korosztályt képviselő Hugo Barré is felnőtt a feladathoz, olyan stílusban pengeti bőgőjét, mint a ’60-as, ’70-es évek híres négyhúrosai. A legszebb az egészben, hogy végig érezni, ha akarnának, hatalmasakat villanthatnának a zenészek. De ez a fajta muzsika nem a hosszadalmas virgákról, magamutogatásról szól. És ezt ki tudhatná náluk jobban? Igazi legendák örömzenélésének lehet fültanúja, aki meghallgatja ezt az 54 perces korongot. Odafigyelve és háttérzeneként is működik a dalcsokor, tehát mondhatni többfunkciós. 🙂
Mivel nem csak vadiúj nótákat tartalmaz, így a pontozástól ezúttal eltekintek, de ha azt mondom, hogy roppant kíváncsi lennék egy 100%-osan új dalokból álló albumra, akkor talán jelzem, hogy tetszenek a New Way of Life-on hallottak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
