Embrional
The Devil Inside

(Old Temple • 2015)
farrrkas
2015. június 22.
0
Pontszám
8
Ahogy telnek az évek, a lengyel death metal szintér egyre izmosabbá válik, és számos új banda igyekszik csatasorba állni az olyan élcsapatok mögé, mint a Vader, a Behemoth, vagy a Decapitated. Az Embrional is elindult ezen az úton, és érezhető, hogy a fiúk a színtér erősítésén iparkodnak, nem pedig annak hígítására verbuválódtak össze. Ugyanekkor, olyan erőfeszítéseket nem vélek felfedezni, amelyek valamilyen új oltóanyagot injektálnának az általuk játszott stílus vérkeringésébe. Egyszerűen „csak” egy erős anyagról van szó, amely kellőképpen hallgattatja magát.

A The Devil Inside már a második lemeze a lengyel négyesnek, nekem pedig az első találkozásom a zenekarral. Természetesen, utólag meghallgattam a 2012-es Absolutely Anti-Human Behaviors című lemezt is, amelyet egy impozáns debütként jellemeznék, de kevésbé változatosnak, mint az idei anyagot. Műfaján belül is elhelyezve a zenekart, az iránytű leginkább az Immolation-féle brutális death metal felé mutat, amely néha kileng a technikásabb égtáj irányába is, valamint black metalosabb hangulati elemek is tetten érhetők, ahogyan például a Behemoth esetében, bár az utóbbinál ez jóval nagyobb mennyiségben jelentkezik.


Nincs különösebb ördöngösség, ami a receptet illeti, a rövid intró után az Evil’s Mucus megadja az alaphangot, és beindítja az őrlőgépet. A tekerés a magas húrokra is ugyanúgy kiterjed, mint a mélyekre, és ez több dalt is elvisz az elvetemültebb, szélsőségesebb irányba. Nekem ez kimondottan tetszik, mert a dalokat átjárja az a baljós hangulat, amelyet én leginkább egy megvadult, gyilkos méhraj fenyegető közelségével tudnék jellemezni. Ilyen még az egyik kedvencem, az Abyss, amelyben még egy jól eltalált, középtempós rész is emel a dal nívóján, energikus dobpörgetésekkel tarkítva azt. De említhetném a Funeral March-ot is, amely kimértebb léptékben adagolja a disszonáns harmóniákat, vagy a hangulatos, szintén lassabb ütemű Madman’s Curse című szerzeményt. A zordon hangulat megmarad az In Darkness-ben is, amely a Meshuggah-t is eszembe juttató szaggatottabb tempóval operál, ahol még a basszusgitár is jobban kivehető. A (Behind) The Mask Of Sanity is szögletesebb tempóra épül, amelyben egy meglepően szép szólóra is felfigyeltem. Ilyenből szerencsére akad még egy-kettő a lemezen. 

Nem minden dalnak jut hely a pódiumon, lesz olyan, amely inkább elsiklik az ember füle mellett, különösebb nyomot nem hagyva maga után, de gyenge darab nincs a lemezen. Vannak viszont kísérletek technikásabb, komplexebb megoldásokra, amelyek a tiszta hangzás okán remekül hallhatóak. Ilyen, mondjuk, a Callousness, amely egy igen nyakatekert középtempós darab. Nos, a hangzásra visszatérve, talán még túl tisztának is tűnik nekem, egy adaggal több nyersesség jót tett volna a gitárnak, de a zavaró szint küszöbét nem lépi át a zenekar, legalábbis nálam. 



A fennebb említett Immolation-párhuzam mellé az Incantation neve is szóba jöhet az Embrional kapcsán, de az utolsó előtti Venom című tételnél még az Origin neve is beugrott, a magasabb hangokon legyalult, megveszekedett gitártéma miatt, bár technikásság és komplexitás terén nem közelítik meg Paul Ryan zenekarát. Nem is igazán céljuk. Az énekről még nem tettem említést, ami nem véletlen, hiszen a stílusnak megfelelő hörgésről van szó, ami elég erőteljes és hiteles ahhoz, hogy helytállónak nevezzem, de ezer más zenekar alkalmazza még ezt a fajta vokált, úgyhogy ezen nem is időzök tovább.

Az ismertető elején azt sugalltam, hogy meglepetésre nem nagyon kell számítani, ez azonban nem teljesen igaz, hiszen a három perc alatti Whores, Drugs And Brain Dead című zárótétellel alig tudtam mit kezdeni. A dal stílusában is eltér a többitől, hiszen egy egyszerűbb, direktebb thrash metal zúzalékról van szó, amelyben még a hörgést is felváltja a tipikus thrashes üvöltés. Amúgy egy korrekt nóta ez is, viszont én érdekességként, bónuszdalként értelmezem.



Végezetül annyit még elmondanék, hogy az Embrional, a Behemoth-hoz hasonlóan, a külsőségekkel is foglalkozik, de a szarvakkal ellátott koponya — ami a zenekar egyik ismertetőjele, vagy védjegye akar lenni — inkább fárasztó, mint imponáló, akárcsak a lemezcím meg a pokoli víziókat lefestő szövegek. Természetesen, ameddig a dalírás terén nagy gondok nincsenek, addig ez legyen az én bajom. Ami pedig a zenét illeti, panaszra semmi okunk. Nem mondom, hogy megkerülhetetlen, de élvezetes matéria ez.
The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.