Varang Nord

Fire of the North (2015)

 
 
Viszonylag ritkán találkozik az ember litván bandával és közülük is csak a Skyforger volt képes arra, hogy nemzetközileg olyan nevet szerezzenek, ami a legtöbb underground metal-búvár számára ismerősen cseng. A Varang Nord 2014-ben kelt életre és máris kiadóval a hátuk mögött indulnak neki a világot jelentő deszkáknak. A deszkajárásnak az első lépcsőfoka az idei hatszámos Fire of the North album, ami a covert, a nevet és úgy mindent egybe véve nem nagyon akarja leplezni a viking-folk-metal iránti elkötelezettséget. A származási hely kuriózum jellegén felül egy kicsit értetlenül állok ennek a hirtelen és nagyon gyors támogatottságnak, hiszen a Fire of the North összképében még igencsak távol áll attól a szinttől, ami kiemelné a középszerűség súlyos köd borította fjordjának bal alsó szegletéből a csapatot. Nagyon brutálisan nem lehet csáklyázni a zenekar kicsiny ladikját, hiszen az alapokat elsajátították, az elképzelésük határozott és nem feltétlenül célja a kritikusnak sem, hogy a srácok beboruljanak a jeges vízbe már a vitorlabontás lehetősége előtt. Ha most azt akarnám, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, akkor elővenném a jó zsaru – rossz zsaru szitkom kettősét. Jelen esetben a zsaru helyett legyen stílusosan Jarl.


 
Rossz Jarl: Na, az van, hogy ez itt azért elég harmatos nekifutás. Ennyire konvencionális stílusgyakorlatot csak zseniális dalokkal lehetne felturbózni, de az itt nincs. A gitárt le lehet “ZS”-re hangolni, de az álcázott Maidenes galopp témák nem lesznek többek üres, lejárt és rohadt fárasztó megoldásoknál. Ezen a számról számra tök máshogy kevert tangóharmónika infantilis dallamfoszlányai sem képesek sokat segíteni, akkor sem, ha egyedül ez a hangszer képes a teljes lemezen bármilyen dúdolható, vagy kiemelhető dallamot, hangulatot produkálni. A vokál menthetetlenül egydimenziós, egy hangon elhörgött jellegtelen zaj. A gépdob gyengén kevert, sok hangszíne bántóan “gyári”. A teljes produkció arcnélküli stílusgyakorlat. Egyszerűen nem is értem, hogy mit látott ebben egy kiadó. Időpocsékolás.

Jó Jarl: Na, az van, hogy ez nem is olyan rossz első lemez. Minden stíluselem a helyén van, a srácok tudják, hogyan kell a választott zenei vonalon alkotni és egyfajta epikus hangulatot megfogni annak ellenére, hogy ezek a hangulatok még nem annyira kiforrottak. A viking kocsmás csuhajkodást és a csordavokált megfelelően használják. Csak egy-egy alkalommal a dalt szolgálva jelenik meg, így elkerülik az okádék kocsma-viking metal zsákutcáját. Az összhatás egy öngáncsoktól és gyermeki amatőrizmustól mentes, azonban még messze nem izgalmas viking metal bandát mutat be. Első lépésnek megfelelő és a mellékelt ábra szerint elegendő egy kevés bandát felvonultató országban a megelőlegezett kiadói bizalomra. Az összhatás nem teljesen meggyőző, de lehet belőlük valami 1-2 album múlva. Aki szerelmese a stílusnak, kövesse őket nyugodtan.
 
 
Valahogy így fest az összkép. Legyek egyik, vagy másik Jarl szerepben – ami az alapvető hozzá állást befolyásolja -, az összbenyomásom változatlan. A Fire of the North még inkább csak egy kieső viking falu szélén gyújtott tábortüzecske, nagyon nagy hibák nélkül, már ha a középszerűség és a kiemelkedő dalszerzés hiánya nem számít annak. Ismét csak stílusfanatikusoknak.
 
 
október 18.,
október 19.,