Shallow Rivers

The Leaden Ghost (2015)

 
Ha a death/doom metal Oroszországból jön, azt általában szeretjük. A moszkvai zenekar Metal Archives-os profilja alapján pedig nagy csalódásra nem kell számítani, gyakorlatilag a teljes zenekarnév + album- és számcímek jöhettek volna a death/doom metal névgenerátorból, van itt folyó, nihil, szellem, csendes szelek, hideg, elhaványuló fény és minden, ami a sötét hangulathoz kell. Az itt bemutatandó The Leaden Ghost borítója sem feszíti szét a keretet, noha a csónakázó kapucnis alakhoz képest az előzőn ez határozottan szolidabb kreativitásra enged következtetni.

A zenekar, ami jelenleg duóként létezik, 2007-ben alakult és idén jelentkezett a második nagylemezzel, amelyre majdnem pont egy órányi melankóliát sikerült felvenni 6 többségében igen hosszú számban. Úgyhogy ablakokat be, redőnyt le, külvilágot ki, életkedvet félre, indul az egyórás utazás Melankóliába.

Az Of Silent Winds That Whistle Death gitártémája az elején tényleg olyan kis hüvös szellő hatását kelti, szinte már vizuálisan is látja maga előtt az ember. A rá következő téma ellenben minden, csak nem „whistle”, jön a morgós gyomorfájós elkerülhetetlen lassú haldoklás, részemről meg a halk lemondó „nagyszerű” sóhajtás, hogy persze, mit vártam. Aztán a meglepetés, hogy rövid agóniát követve újabb váltással felgyorsul a szám, dinamikus gitártémák, kicsit változatosabb vokál és a végén egy újabb atmoszférikus betét tesznek róla, hogy a 12 perces számot az ember ne unja halálra. Ami fura, és később is többször feltűnt, hogy a témák közti váltások valahogy kizökkentik az embert, amit ebben a műfajban az ember aligha várna, végtére ez nem matekmetál..

A 16 perces Light Upon Us, Haze Around Us című szerzemény szintén lassú felvezetővel nyit, amit erőteljesebb, lendületesebb gitártémák követnek, beszélős vokál, szimfonikus elemek, alapvetően magával ragadó az egész. A kötelező lassú, hörgős szenvedés itt sem maradhat el, de itt már a nem kifejezetten doom/death beállítottságú hallgatóság is elhiszi szerintem, hogy ez a lemez számukra is működni fog. A 16 percbe sikerült még egy egészen felpörgős elszállós részt is beletenni, annál inkább kár azért, hogy pont csapkodós durvulással fejezték be.
A Scorched, Wrecked, Torn, Then Crumbled To The Sea-nek már a címe is borzalmas, sikerült nagyjából a címet illusztráló dalt összerakni, ez a pozitívum, amit el tudok a dologról mondani, meg a befejezést nagyon szórakoztatónak találtam, mert úgy szól, mintha valóban mintha a vízbe esett volna az ember. A We Are Cold a maga laza 4 percével egy gyors szám, fura, mik nincsenek. A Snow hasonlóképpen annak indul, majd egy perc elteltével van benne egy visszatérő instrumentális betét, ami valami elképesztően jól sikerült, kb. látja az ember vizuálisan a hóesést közben – egyértelműen kedvenc szám lett belőle.



A záró címadó szám szintén egy a hosszabbak közül, és az első kettőhöz hasonlóan összetett szerkezetűre sikeredett kis utazás, amin az ember több-kevesebb örömmel vesz részt.

Nagyjából ennyi volna. Azon ritka esetek egyike volt a Shallow Rivers lemeze, amikor az ember többet-jobbat kap, mint amire számít. Mivel a műfaj, amiben az oroszok nyomulnak, távol sem mondható a szívem csücskének, és most mégis meggyőzve érzem magam, hogy erre érdemes volt rászánni az időt – adott is valamit, nem csak az életkedvem lopta el –, ezért másoknak is csak azt tudom mondani: ajánlom, jó.

augusztus 07.,
augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 16.,