Operation: Mindcrime
The Key

(Frontiers • 2015)
oldboy
2015. október 11.
0
Pontszám
8

Gyakorlatilag előre borítékolható volt, hogy a Queensryche névért folytatott harcból nem Geoff Tate fog kikerülni győztesen. Így is lett. Korábbi társai használhatják a nevet, Geoffnak viszont megítélte a bíróság az Operation: Mindcrime első és második része élő előadásának kizárólagosságát. Azaz, elejétől végéig csakis ő és új csapata nyomhatja el koncerten a legendás albumokat. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a friss formáció Operation: Mindcrime lett.
A szebb napokat is megélt frontember pedig nagy fába vágta a fejszéjét, egy koncept-album trilógia megalkotását tűzte ki célul, melynek első állomása a The Key.
Az előzetesen kiszivárogtatott dalok azt sugallták, hogy zeneileg változatos lesz a lemez. És valóban, a The Key teljes ismeretében elmondható, hogy több stílusból merít. Tate előző próbálkozásával (Frequency Unknown) ellentétben ezúttal szerencsére a hangzás is okés. Nem kiemelkedő, de teljesen élvezhető, arányos, erőteljes.
És az egész produkció összeszedettebb, kiérleltebb az akkori, bevallottan rohamtempóban készült koronghoz képest.

A halkan induló, lassan építkező, intróként is fölfogható Choices megadja az alaphangulatot, ami napfényesnek semmiképp sem mondható. Majd érkezik a „régi” ismerősnek számító Burn, a maga grunge-os riffjével, középtempós szomorkodásával. Óhatatlanul beugrik a ‘ryche Hear in the Now Frontier-rel kezdődő korszaka, amit a legtöbben élből elutasítanak. Én viszont azon kevesek közé tartozom, akik még a banda kései lemezeiért is tudnak lelkesedni, a Burn pedig szerintem elég erős nóta. A régi Queensryche-ot visszasírók a Re-Inventing the Future-ben találhatják meg számításaikat. Az Iron Maiden-es kezdést követően a Mindcrime/Empire korongok szellemében fogant szerzeménnyé teljesedik ki.



Annyi különbséggel, hogy Geoff nem hajt végre benne hangszálakrobatikát. Ami a komplett lemezre érvényes. Nyilván ötvenen túl már ő sem a régi és nem akar kínos mutatványokba kezdeni, amint megpróbálja kiénekelni a magasakat. Ráadásul maguk a számok sem indokolnák a sivítozást. A Ready to Fly kellemes kis darab, újabb középtempós, szellős gitártémával, Geoff, a címhez hű légies éneklésével. A vége felé hallható viszonylag hosszú szintiszóló viszont újdonságnak mondható hősünknél!
Az átvezetőként funkcionáló Discussions in a Smoke Filled Room ugyancsak a szintetizátor adta lehetőségeket használja ki, majd jön egy elég atipikus nóta. Már az is fura, hogy a hatalmas egóval rendelkező Tate csak háttérvokálozik benne. A vezérdalnok a The Woodoos zenekar énekese, Mark Daly. Jó ez az alternatív rockos, majd a második versszaktól The Cult-rokon dal, csak szokni kell.
A legtöbbeknél mégsem ez, hanem a The Stranger fogja kiverni a biztosítékot!



Mélyre hangolt gitár, kütyük, már-már indusztriál rock, amit Geoff ritmikus szövegmondása (rapnek azért nem nevezném!) súlyosbít. Fura ízlésemről mindent elárul, hogy nekem ez az egyik kedvenc „Tateelem” a lemezről… 😀
A Hearing Voices az egyik legmetalosabb, leglendületesebb dal, külön tetszik, ahogy néha a szinti Hammond hangszíne bekúszik a riff alá!
Az On Queue – An Ambush of Sadness – Kicking in the Door hármas megidézi a Promised Land atmoszféráját. Az On Queue-ban bukkan fel először Tate szaxofonja, ami aztán a záró The Fall-ban még komolyabb szerephez jut.
Kiváló végszó ez a progosan építkező szerzemény.


Nem értek egyet azokkal, akik szerint rádiórock hallható a The Key-n.
Ugyanis csöppet sem lett slágeres az album, és nem is számít könnyű hallgatnivalónak. Hiányoznak róla az egyből ható, ragadós, nagyívű refrének, megoldások. Amik például a Queensryche klasszikus lemezeit jellemezték. Mégis érdemes rá időt szánni, mert izgalmas anyag!

Persze akik nem tudják függetleníteni az itt hallottakat Geoff Tate személyiségétől, azaz ellenszenvvel viseltetnek a pasas iránt, azok valószínűleg nem fogják tudni élvezni ezt az albumot. Akik nyitottan közelednek a The Key felé, azok viszont rátalálhatnak a Tate-univerzumot nyitó kulcsra!


Hexvessel Hexvessel
április 24.
Akela, Innistrad Akela, Innistrad
április 25.