Lucifer's Child

The Wiccan (2015)

    
    Azok táborát erősítem, akik a görög Rotting Christ minden lemezét szeretik. Gótikus, folkos korszakoktól függetlenül, így nem tekinthettem úgy a Lucifer’s Child bemutatkozó lemezére, mint Hannibal Lecter a vegaburgerre. A csapat főnöke a Rotting újkori felfedezettje, George Emmanuel gitáros. Ahogy ezt megtudtam, szomjazni kezdtem a görög black egyedi mivoltát, amit csak ők tudnak olyan őstől gonosz módon, nagy ívűen prezentálni. Aztán megjött Moszkvából a csomag…akarom mondani Sanyitól. De akár Szibériából is jöhetett volna, mert túltéve magam a zenekarnéven és a szikár, de nem túl meggyőző külsőségeken, azonnal több helyen kezdtek el lefagyni a végtagjaim.  Még 2013-ban szegődött a gitáros mellé Stathis Ridis basszer (Nightfall, Valen Part), Nick Vell dobos (Descending) és a fene tudja honnan előkukázott Marios Dupont énekes, aki mellesleg képes volt a frászt hozni rám. Meghallgatás után vált világossá számomra, a borító ennek a zenekarnak nem mondható elcsépeltnek, ahogy a név sem, mert kifejezi ezt a végtelenül hosszó 39 percet.
 
    Vágjunk is a közepébe:
A Hors De Combat nyit röviden, de a semmiből előtörve mint egy váratlan pofon, amiről egy hétig tudtad előre, hogy valamikor megkapod. Középtempós nyitás (kapunyitás) urán fémes és lassan bejárható, rozsdás vasfolyósóra vezetnek minket. A refrén, igen ilyen is van, baromi gyorsan a nyakad köré fonódik és hipnotizál, mint gyerekkorom meséiben a rohadt kígyók. Alig öt perc, de hangulatilag megfelel a Nemtheanga vezette Dread Sovereign lemeznyi sötétségének. A True Mayhem c. dal elég beszédes, aminek gonosz atmoszférájában remekül elfé az ősi dobok kalapálása is. Egy ronda, beteg troll tudna ennek a sebességére fejeket tépkedni egy embertenger tetején, tempóban és hangulatilag is. 5 perc, de már annyira tömény, hogy észrevétlenül folyunk át a hasonló gondolatokat szülő Spirits Of Amentára, aminél a váratlan lassulás sem feledteti el velünk a töménységet. A dal közepén lévő sátáni siratótól ugyan még felállt a kezemen a szőr, de visszagyorsulva már nem tudott annyira lekötni. A He, Who Punishes And Slays indusztriális hangvétele, digitálisabb pofája már jobban figyelemre kényszerített. Agresszív, sötét dal, de tempósabban csak 4 percig menetel. A King Ov Hell szintén rövid, de Rammsteint idéző hangzásvilággal menetelő játékideje is kellemes időtöltésnek bizonyult, így meghallgattam párszor. A címadó The Wiccant nem véletlenül érte az a helyzet , hogy a borító díszítőjévé váljon, ez egy sötétségben fogant sláger, ami a dalok erényeit jól magába zsúfolta. És nem véletlenül ül még ez fölött a Lucifer’s Child felirat, mert ezt a címet kapta a lemez legjobb dala is. Idei prómós anyagaim között leltem ismét újabb kedvencre. Itt éreztem igazán a Rotting Christ hatását, mert ők is írhatnának ekkora dalt, csak nagyobb tempóval. Egy csontokat borító sivatag lassú szeleként érkezik és viharossá erősödve visz magával a végtelen semmibe. Kábító monotóniája után zárásként jön a Doom c. dal, ami képzeljétek el, baromi lassan indul. Persze remek gitárpendítésekkel és hangulattal telik ez a lassúság, melyet Dupont kellemetlenül száraz hangja tesz még nyomasztóbbá. Egy olyan beteg szörnyeteg ez a dal, ami csak egy földalatti klubban válhat klasszikussá. Egyszerű hangok, viszont vörösen izzó mágia és varázslat.
    Erős, büszke nyolcas lebegett az orrom előtt a lemez elindítása utáni pár dalban, de egyre mélyebbre süllyedve a dalokkal már a második nekifutásra beérett a tízes, valahogy így képzelem a debütáló lemezeket. Pár negatívummal azonban számoljatok, ha nekifuttok, időnként olyan tömény tud lenni, mint egy Doom 3 maratonnal töltött hétvége után a szemetekbe áramlott erőszakáradat. Másik negatív oldala a lemeznek, hogy néha előidézi annak a pillanatnak az átélését, amikor az idő gyorsítása végett szorgalmasan dolgozol, mert alig várod a hétvégét, de aztán rájössz, egésznap tévképzetben voltál, mert még csak csütörtök van…
    Landolt még a postában pár ígéretes lemez. Ez nektek is jó, meg nekünk is, mert megjön a kedvünk jókat írni.

A zenekar bandcamp oldalán meghallgatható a teljes lemez.


szeptember 24.,
szeptember 24.,
szeptember 24.,
szeptember 25.,