Thy Catafalque
Sgùrr

(Season of Mist • 2015)
farrrkas
2015. október 28.
0
Pontszám
10
A Thy Catafalque életműnek hol egyik, hol másik fejezetét szokták csúcspontként emlegetni. Számomra a Rengeteg címet viselő mestermű jelenti a zenehallgatás Mekkáját; minimum a húsz legjobb lemez közé sorolom, amelyet valaha hallottam. Ezt a gyöngyszemet azonban képtelenség lett volna stílusában túlszárnyalni, ezért nem is lett volna értelme ugyanazzal a megközelítéssel próbálkozni az új anyag készítésekor. Tudva azt, hogy Kátai alkotó szelleme a szívvel van összeköttetésben, és hogy a saját magának felállított minőségi sztenderdek sohasem süllyedhetnek az igényesség mércéje alá, biztos voltam benne, hogy a Sgùrr sem okozhat csalódást. Igaz, elsőre földbe gyökerezett a lábam, amikor olvastam, hogy Bakos Attila nem énekel majd a lemezen, és hogy szöveg is alig lesz a dalokban, de aztán felfogtam, hogy a Sgùrr nem akar az előző lemez árnyékában járni. Az új korong félreismerhetetlen Kátai védjegyekkel nyújt mégis vadonatúj élményt, és számtalan meghallgatás után nyugodtan kijelenthetem: kincset tartok a kezemben.

Kivételes öröm volt az album megjelenésének napján kézhez venni a Sgùrr mediabook változatát. Külsejében is ennyire színvonalas kiadványt ritkán birtokolhat az ember. A CD méreteinél jóval nagyobb fehér könyvecskét lapozgatva fényévekre vagyunk minden metal sztereotípiától, ehelyett Kátai lenyűgöző fotóit csodálhatjuk meg, valamint a minimalizmus jegyében készült domborműves borítót, amely a vizeket és a hegyeket szimbolizálja. Az alföldi művész zenéjére és dalszövegeire jellemző egyfajta fokozott vizualitás, ami már az első perctől kezdve aktív működésbe lép. Ez a jelenség személyessé és bensőségessé teszi a dalokat, és mivel a Thy Catafalque által feltárt világ nálam lételemi kérdés, kötődésem, ragaszkodásom ehhez a zene-szöveg alkotta képi világhoz aligha lehetne erősebb. Talán nem véletlen a dolog, hisz Kátai fotózással is foglalkozik, és ennek a zenével való ötvözete két művészeti ág erényeit egyesíti.

A természet megannyi szépségét közelről megtapasztalni páratlan lehetőség az élettől, és semmihez sem hasonlítható örömmel ajándékozza meg az embert. A hála melegsége tölti csordultig az ember szívét, amikor egy hegycsúcsról néz rá a világra, amikor beszívja az avar illatát, amikor a mindennapi élet buta fecsegései helyett csak a patakok szólnak, csak a faágak ropognak, csak az erdő hallik. Nehéz dolga lesz a Sgùrr lemezzel annak, aki még egyszer sem lelt nyugalomra a fák rengetegében, akit még sosem vett hátára a föld, akinek lelkét nem mosták még zúgó vizek.

<a href=”http://thycatafalqueuk.bandcamp.com/album/sg-rr”>Sgùrr by Thy Catafalque</a>

Varga Viktória hangja indít utunkra egy szösszenetnyi versben, majd Sipos Ágnes hasonlóan rövid szopránja kalauzol vissza a kiinduló ponthoz, keretbe foglalva a barangolás során tapasztaltakat. Magyar földről indulunk az Alföldi Kozmosz dallamaival, és magyar földre érkezünk a Keringővel. E két tételben szavak nélkül mesél az alkotó arról a vidékről, ahol született, teszi ezt Dimitris Papageorgiou hegedűjének kíséretében. Mindkét szerzeményre örökségünk féltve őrzött darabjaiként tekinthetünk. Ekképpen kell és érdemes a népi jelleget zenébe szőni, hagyni, hogy természetesen ízesítse meg a dalokat, azokkal szemben, akik vasvillával hányják egymásra a folk zenét és a metal riffeket, mintha földet trágyáznának.

Az album gerincét az Oldódó formák a halál titokzatos birodalmában és a Sgùrr Eilde Mòr című negyedóránál is hosszabb eposzok teszik ki, de nem vagyok hajlandó belevágni a baltámat e dalokba, mert egy erdőt nem tűzifának felhasított állapotában fogok értékelni. Elég annyit említenem, hogy a dinamikusan kezelt elektronika épp olyan lüktető, mint amennyire sodró hatású a gitár. A skót hegy nevét viselő dal olyan riffeket zúdít ránk, melyek ereje a kopár nyergek szikláin megtapasztalt pusztító viharéval egyenlő. Ez nem csak afféle közhely, ez fordított esetben is eszembe jut. Meggyőződésem, hogy a hatalmas kövekkel való küzdelem során átélt hirtelen özönvizek alkalmával Kátai riffek válnak cseppfolyóssá a hegycsúcsok felett, amelyek pillanatnyilag kimosnak belőlem minden keserűséget, miközben megtisztulva hagyom, hogy elnyeljen a hegy. Elég csak a Jura című mindent elsöprő tételre gondolni. Huszadjára is éppúgy elveszi az eszem, mint első hallásra. Leírtam már az Arcturus lemezismertetőjében is, hogy egy ilyen örvény ereje éppen egy harmonikus, finom környezetben érvényesül a leginkább. És a dallamok… Megfigyeltem, hogy egyes előadók lemezein hallott merev korlátok szegélyezte melódiákhoz képest, Kátai dallamai lélegeznek. Szabadon és életre kelve szállnak, bolyonganak, táncolnak és ünnepelnek. Megmutatják a levezető utat a kopár sziklákról, majd egyenesen becsalogatnak a fák közé, vagy a patak mentén ki egy csendes tisztásra, és onnan le a völgybe. Az üvöltő vadállatok, sebzett szarvasok, vagy a hegy bosszúja éppúgy megrengeti a zenét, mint ahogy a vízcseppek csendje, a hajnali béke, vagy akár a tenger zúgása lecsitítja azt. De az őszi szélben rejlő elektromosság nyughatatlansága sem hiányzik a Sgùrr dalaiból.
<a href=”http://thycatafalqueuk.bandcamp.com/album/sg-rr”>Sgùrr by Thy Catafalque</a>

Ki lehetne térni sok egyéb dologra e csodálatos lemez kapcsán, de ahogy a dalszövegek is velősebbek ezúttal — mégis rendkívül kifejezőek —, úgy én is megálljt parancsolok szavaimnak. Mindenesetre, nem tudom elképzelni, hogy zenét lehessen ennél őszintébben játszani.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.