The Arisen
Rising Times (EP)

Már nem is nagyon tudom, miért vállalkoztam a The Arisen ismertető megírására, illetve tudom: a progresszív death metal címke tűnt izgalmasnak, de még mielőtt valakinek eszébe jutnak kedvenc bandái, tegyük hozzá, a progresszív jelzőt sokan szeretik manapság brutálisan megerőszakolni, ami komoly bűntény. Hogy mit kellene jelentenie, azt már többen, több helyen írtuk már; elég ha valaki egyszerűen megnézi a szó jelentését, máris világossá válik. Hogy a francia The Arisen mit ért progresszív alatt, az viszont világos. Azt, amit sokan mások: témahalmozást, lélek nélkül.
 

A Rising Times a zenekar pályafutásának első EP-je, ők maguk 2014-ben döntöttek a banda megalapítása mellett, és mondhatom, korhű csapatról van szó, mind a zene, mind a megjelenés tekintetében. Már hírszerkesztéskor is többször feltűnt, hogy a metalcore és a deathcore megnevezést bizonyos zenekarok igyekeznek elkerülni, annak ellenére, hogy zenéjük ahhoz áll a legközelebb. Ha már valamelyik banda szimplán csak metal címke alatt fut, már messziről gyanús, hogy rejtegetnek valamit, és azt akarják lenyomni a torkomon, amit nem emészt meg a gyomrom. Mintha ők maguk is szégyellnék azt, amit csinálnak, vagy egyszerűen tudják, hogy a metalcore/deathcore plecsni sokakat elriasztana, még azelőtt, hogy esélyt adnának a zenekarnak. Ha távolságban mérnénk azt, hogy mennyire áll közel egy adott műfaj egy-egy zenekarhoz, akkor The Arisen a deathcore oázis felé haladva jutna leghamarabb vízhez, ha szomjasan bolyongana a sivatagban.

A fenti állítás elsősorban az énekre igaz. Van, akinek bejön ez a fojtott acsarkodás, én azonban nem tartozom ehhez a táborhoz. Zeneileg igen komplex dolgokat művelnek, a ritmusszekció előtt le a kalappal, nemcsak a dobos, de a bőgő is néha egészen nyakatekert dolgokat produkál. A hangszerekkel tudnak bánni, akárcsak a szakács a késével, de az még nem garancia arra, hogy az étel finom is lesz.

 

Kezdjük az erényekkel. A hét dal közül a legötletesebb az Exodus, erre készült a szöveges videó is. De a rövidke Winds of Mesopotamia keleties témázgatása is tetszetős, bár elég sekélyes. A Halfway from the Sun megoldásai is többet mutatnak puszta lélektelen ujjgyakorlatnál, említésre méltó témák kerülnek elő, beteg bőgőfutamok, dinamikus riffek és egész jó szólók. Körülbelül ennyi. A Mnemesis és a Massive Thievery már átlag alatti témahalmazok, utóbbiban zajlik is az esztelen önkielégítés rendesen. Ezekben a szerzeményekben található az EP mélypontja is, ugyanis dallamos(nak szánt) énekkel is megpróbálkoznak a fiúk, de a végeredmény enyhén szólva is borzalmas. A fickó semennyire nem tud énekelni, a hideg kirázott a hangjától, ahányszor csak végighallgattam. Ezzel nálam egy teljes pontot elherdáltak.

<a href=”http://thearisen.bandcamp.com/album/ep-rising-times”>EP – Rising Times by The Arisen</a>

A leginkább death metalos megközelítés az Apocalyptic Madnessben található, ahol a Benighted dalos pacsirtája, Julien Truchan tiszteli meg a zenekart hangjával… hiába. Az égvilágon semmit nem javít a színvonalon ő sem, ez a nóta nem oszt, nem szoroz.

Kizárólag a kritika kedvéért pörgettem le négyszer-ötször a CD-t, de azt azért el tudom képzelni, hogy akik a progresszív death metalt a zenekarhoz hasonlóan értelmezik, többet látnak majd a Rising Timesban, mint én.