Garth Arum

The Dawn of a New Creation (2013)


 

A Garth Arum név a spanyol Óscar Martín Diez-Canseco, alias Nightmarer Urat takarja. Aki egy multiinstrumentalista zenész. Tehát igazi “onemanshow” hallható a The Dawn of a New Creation lemezen. Na jó, nem teljesen, hiszen vendégek is fölbukkannak, főleg ének fronton. Ezen formáció égisze alatt eklektikus, avantgárd-közeli muzsikát próbál prezentálni Nightmarer. A logóra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy metalos. Nekem talán pont emiatt tetszik ez a mókás iromány. Kicsit előre vetíti, hogy nem egy véresen komoly produkcióról van itt szó. Bizonyos értelemben tényleg elég komolytalan album ez. Igazi sufnituning, a hangzás hagy némi (elég sok!) kívánnivalót maga után, a dobgép is az alacsony költségvetésre utal. Ezzel együtt van egy amatőr bája az egésznek. Logóstul, karcsú soundostul, mindenestül. A szintetizátor a gitárral egyenértékű és a belőle kifacsart hangzatok miatt némileg érthető a Metal Archives-on hozzájuk csatolt szimfonikus death metal kategória. Főhősünk a facebookon már árnyaltabban fogalmaz, eklektikus/szimfonikus extrém metalt játszik saját meghatározása szerint. Ez valóban lefedi a valóságot.

Az intróként is fölfogható A New Creation után következik a Shadows of the Past, ami minden Garth Arum stílusjegyet fölvonultat.



Extrém és tiszta ének, zongorás betétek, death metalos tempók, ide-oda tekeredő, kicsit ad-hoc jellegű gitárszólók, stb. Szinte észrevétlenül vált át a nóta a szélvészgyors kezdésű A Barrage of Hate-be, ami aztán power metalos riffelésbe torkollik. E szerzemény is hordoz magán death, heavy, power, szimfó metalos ismérveket. Tehát az eklektikus jelző abszolút helytálló! Sőt, talán túlságosan is ki lett domborítva. Ugyanis a legtöbb tétel kapcsán az az érzés kerít hatalmába, hogy minden kohéziót nélkülöző, egymás után pakolgatott témák tárházát hallhatjuk közel egy órán keresztül. Ennek ellenére én mégis élvezettel fülelem a lemezt. A The Path to Oblivion-nek kimondottan jót tett a vendég énekesnő csatasorba állítása. A 2:20 körül elővezetett, már-már C-64-es játékok zenéire emlékeztető elektronikus betét szintén tetszetős.
A műanyag orgonahangzással operáló Labyrinth of Lies is tele van érdekes húzásokkal. Nyilván Óscar barátunk nem találta fel a spanyolviaszt (he-he!), de elmondható, hogy nem szenved ötlethiányban. Sőt, annyi témából, ami ezen az albumon hallható, mások 3-4 lemezt is meg tudnának komponálni. A Rusty Hands kozmikus kezdése, effektjei kapcsán Jean Michel Jarre neve ugrik be. Ez az éteri szintetizátorkezelés egyébként többször visszaköszön a korongon. Összességében elmondható, hogy egy viszonylag unikális atmoszféra lengi körül a dalokat és itt-ott akadnak már-már slágeres témák. Halld pl. Trip (Part 1).

Tudatosabb szerkesztési/komponálási elvek mellett, egy minőségi hangzással valószínűleg nagyobbat ütne a The Dawn of a New Creation, de ebben a formában sem tekinthető reménytelen próbálkozásnak.

Manapság, a megannyi, egykaptafás album tengerében már az is nagy szó, ha valamire rá lehet fogni, hogy elüt az átlagtól. Márpedig ez a korong nem átlagos. Ötletek terén a fölötti, megvalósítás szempontjából pedig az alatti.
Mindenesetre én érzek benne potenciált!


<a href=”http://satanath.bandcamp.com/album/sat043-garth-arum-the-dawn-of-a-new-creation-2013″>SAT043: Garth Arum – The Dawn Of A New Creation (2013) by Satanath Records</a>
április 17.,
április 24.,
április 27.,
április 30.,