Bastarth
Смрад сплетения кровей (2014)

Az orosz, ukrán, szlovák bandák mindig szerették egy kicsit természet közelibbé tenni a black metal anyagaikat; elég, ha csak a Drudkh-ig megyünk, máris irgalmatlanul sok fa, bokor, szél és még ki tudja, mi minden köszön nekünk vissza a dalszövegekből. A stílusnak ez egy olyan ága, mely megpróbál elszakadni a hagyományos értelemben vett témáktól, mint például a “sátán, halál, öljük meg istent, le az angyalokkal” és még sorolhatnám eme leleményes mondanivalókat. A Bastarth, csak úgy, mint a Drudkh, szintén a “felvilágosodottabb” együttesek közé tartozik ezen berken belül.

Maga a zenekar már feloszlott két éve, ám működésük alatt tizenegy anyagot dobtak elénk, az utolsó egy amolyan válogatás lett, ezt még azért 2015-ben kinyomták, majd ennyi volt. Egyszemélyes projekt volt, Fedor fedőnéven tevékenykedett az alkotó úr.

Látványvilágban az albumdesign egész pofás, minimál, ám jól átadja, mire lehet számítani. Mivel a dalszövegek végig cirill betűkkel íródtak, túl sokat nem tudok elmondani arról, mi is a téma valójában…sajnos ugyanezzel találkozhatunk a dalcímek tekintetében is.
Maga a lemez kilenc tételt tartalmaz, közepes játékidő a jellemző minden megírt nótára. Minőségileg nincs vele egyáltalán gond, jól lőtték be az egyensúlyt a dobok, gitár és ének között. Vokál téren inkább a magasabb tartományú károgás a jellemző, szóval akinek ez bántja a fülét, illetve inkább a Behemoth/Watain féle vonalhoz szokott hozzá, nem biztos, hogy szeretni fogja.

Egy hangulatos, Wardruna alapokon nyugvó instrumentális prüntyögéssel indul útjára az anyag. Kellő feszültségkeltés megvan, az ember alig várja, hogy beleugorjon a sűrűjébe. A második tétel viszont csalódás volt, mert a várva várt zenei tetőpont elmaradt, így a végeredmény kissé limonádéra sikerült számomra. Végig statikus, nem nagyon ugrik ki semmi belőle. Egy-két gitárszóló kidugja fejét a szürkeségből, ám ennyi az egész.
Jobban örültem a harmadik tételnek, ahonnan már ténylegesen beindult a tésztaszedő-mechanizmus. Erős kezdés, hangulatos, nem túl sötét, ám kellően komplex gitártéma és szerkezet a jellemző. Végig hallható a háttérben több különböző népi hangszer is, így például a doromb, mely egyre-másra felcsendül az egész anyagon.
Később sajnos azt kellett konstatálnom, hogy a számok roppant ugyanúgy készültek el, gyakorlatilag ugyanaz az összes későbbi téma, némi módosítással csupán. Ami ennek ellent mond, az a Goatmoon feldolgozás, mely utolsó előtti nótaként vár ránk. Elég egyedi lett ahhoz, hogy azt mondhassa rá az ember: ez bizony jó kis cover. Egy instrumentális, kissé melankolikus tétellel búcsúzik tőlünk a Bastarth, kétes érzéseket hagyva bennünk.

Ha szummát kell vonnunk a hallottakról, azt kell mondjam, egész pofás anyag lett, ám fel lehetett volna pár dologgal tuningolni még a tételeket, de ez már csak az én vesszőparipám. Nem túl kiemelkedő anyag, ám párszor meg lehet hallgatni.