Dark Messiah
Virtue and Glory Eternal (2011)

Kissé negatív véleményem volt eddig a Görögországból származtatható black bandák kapcsán. Valahogy úgy éreztem, ez eléggé műblekkerkedés, hiszen ott kb. +95 fok van, MINDIG, erre elkezdenek ilyen zenét csinálni, ami ugye alapvetően inkább a fagyosabb vidékek közkedvelt eledele. Voltam már Görögországban, számomra a legkevésbé sem kellemes hely, ám embere válogatja. Ennek ellenére kellemesen csalódtam a Dark Messiah Αρετη και δοξα αιωνια (Virtue and Glory Eternal) albumában. Azért van bőven a rovásukon, de ezt úgyis látni/hallani/olvasni fogjuk.

Nos, miről is beszélünk Dark Messiah alatt?

Adott egy görög banda, csupa demo és EP felvételekkel, 2000-től aktív működéssel. Sajnálatos, hogy 2012-ben Olethros, a banda gitárosa, aki egyben a merchandise-al is foglalkozott, elhunyt egy balesetben, így a zenekar most egyelőre stagnál, nem tudni, folytatják-e, avagy sem.
Remek keverési munkálatokat látott el a banda, Fotis Demertzis-el karöltve. Habár ez a munkálat már 2009-ben megtörtént, valamiért csak két évvel később, 2011 áprilisában látott napvilágot az anyag. Kiválóan csendül fel a gitár, a dob is erős, a vokál pedig remekül illeszkedik a létrehozott atmoszférához.

A booklet, a CD és minden látható – illetve hallható – információ folyamatosan azt üvölti az arcunkba, hogy “hé, mondtam már, hogy görögök vagyunk?!”…tehát irgalmatlanul erőltetik a kultúrát, már-már zavaróan. Minden egyes négyzetcentiméteren van valami, ami véletlenül sem engedi, hogy elfelejtsük: “GÖRÖGÖK VAGYUNK!” Szép is ez a büszkeség, de úgy érzem, durván a minőség rovására ment rá.


A Virtue and Glory Eternal (remélem senki lelkébe nem taposok bele, ha nem írom ki görögül) egy szép terjedelmes anyag, 10 nótával. Két részre osztották fel: az első a hatodik számmal zárul be, aztán következik a második. Később jöttem csak rá, hogy az első fejezet az igazi trve görög mondanivaló, míg a második megmaradt az egyszerű, angolul tudó népeknek.

A zenekar kifejezetten összetett megoldásokkal büszkélkedhet, megkapunk mindent zeneileg, amire csak vágyunk; van blast beat, károgás, gitárreszelés, dallamos témák, mindez kellően agresszív köntösbe bújtatva. Ha a banda inspiráló erejét keresnénk, azt mondanám, az Inquisition és Marduk között kell keresgélnünk. Dalszövegekről túl sokat nem tudok nyilatkozni, már ami az első fejezetet illeti, ugyanis végig görögül íródott. A második fejezet viszont annál beszédesebb; inkább a tradicionális vonal felé húznak, de azért itt is felbukkan némi görög vér, nem kell aggódnunk. Kacagtatóan jól mulattam például a The Virtues of War első pár során, mely magyarul kb. ennyi: Fogd hát kardod, emeld fel pajzsod, hajítsd el dárdád, szerezz dicsőséget. Azt hiszem, mindent elárul ez az egy mondat.

Nekem tetszett az anyag, de tényleg zavaróan nyomatják a görög nemzeti kincseket. Úgy gondolom, mindennek megvan a maga helye/ideje, ez pedig nem egyezik azzal, amit mi szeretnénk hallani/látni. Mindenesetre ajánlani tudom csak, mert valóban van benne erő, tehát tessék csak szorgalmasan hallgatni…csak ne akkor hallgassuk, amikor görögsalátát eszünk. Ki tudja, mi lesz a vége, talán mellénk pattan egy dárda és sisak.