A Tears From Venere lemeze után itt egy újabb 32 perces mű. És ezzel el is árultam a fekete bőrű “gitárvirtuóz” René Benton bemutatkozó opuszának legnagyobb erényét, ami a rövidség. Már az album alcíme (Short Storeez) is sejteti, hogy nem negyedórás kompozíciók kaptak helyet rajta, és valóban, átlagosan két és fél perces játékidővel bírnak a számok. Ez a tény önmagában nem vészjósló, sőt! Azt gondolná az ember, hogy a hosszas, többkörös virgázások, elnyújtott szerzemények helyett lényegre törőbb, dalközpontúbb anyagot tett le az asztalra a neves művészek mellett is megfordult gitáros. Bár túlzott hangszermaszturbációval tényleg nem lehet vádolni René barátunkat, számomra szinte nulla élvezeti értékkel bír a lemez. Az első meghallgatás után egyszerűen nem értettem, hogy volt mersze ezt kiadni. Nem vagyok zenész, nincs abszolút hallásom, de többször is úgy tűnt, hogy bizony hamisan szól a gitár. Ezért megkértem gitártanár kollégámat, hogy füleljen már bele az anyagba. És lőn, ő is megerősítette gyanúmat. Hol az alapot találta hamisnak, hol a szólók egyes hangjait. Hogy ezek véletlenül lettek-e hamisak, vagy direkt, azt Benton Úr tudná megmondani. Lehet, hogy a progresszív gitározásba ez is belefér, vagy netalántán ettől lesz előremutató, de ha így van, akkor én ebből nem kérek. Maradok inkább a hagyományos vonalnál!
A legnagyobb gond mégsem az, hogy néha félre van hangolva a gitár, hanem az, hogy a tucatnyi tétel egyikében sem találni igazán emlékezetes momentumokat. Nincsenek megjegyezhető dallamok, fütyülhető témák. De ugyanúgy híján vagyunk hangulatoknak, érzelmeknek. Sőt, igazán technikás megoldást sem vélek fölfedezni. Olyan az egész, mintha végigimprózná a faszi az egészet. Tudatosság, megszerkesztettség nuku. Teljesen ad hoc jellegű a cucc. Nekem kifejezetten rosszul esik a hallgatása.
René tudása ez alapján a “dalcsokor” alapján köszönőviszonyban sincs egy Steve Vai, vagy egy Satriani-val. Sem zenészként, sem szerzőként nem tudom értékelni.
Az Xpressions Too!!! (Short Storeez) tele van maszatolós, disszonáns, gyakran kakofóniába hajló témával. Szinte teljes mértékben nélkülözi a zeneiséget. Vallatni lehetne vele. Háromszor bírtam végighallgatni, ha fizetnének érte sem tolnám végig még egyszer! Persze elképzelhető, hogy ez egy zseniális alkotás, a korát megelőző mestermű, és csak én vagyok túl konzervatív az instrumentális gitárzenék terén…
Bárhogy is, számomra ez egy borzasztó alkotás, a 3 ponttal nagyon jóindulatú vagyok!
