Neolunar
Neolunar

(szerzői • 2016)
Nagaarum
2016. június 21.
0
Pontszám
9

Amikor hírét vettem, hogy Kátai szólóprojectekkel nyomul (na, mintha a Thy Catafalque nem az lenne), az első tippem az volt, hogy ezeknek majd különböznie kell valamelyest az eddigi dolgaitól. Nagy örömömre ez jelen esetben a popos vonal megerősödésében és a metal elhagyásában öltött testet. Az eddigi munkásságát tekintve hozzám ezek a dolgai álltak közelebb, nem a durva vonal. 
A Neolunar debütlemezén több olyan formáció hatása randevúzik, akik elsősorban a szintetizátornak szánnak fő szerepet a lemezeiken. Egyik ezek közül a Depeche Mode, bár innen az ének is passzol. Eddig Tamás tiszta énekét nem lehetett hallani a kiadványain, erre vendégénekesek érkeztek, most viszont azt is megtudjuk, hogy hogyan oldja meg ezt ő maga. Úgy érzem, teljesen jól. A Neolunar Architecture vagy a Haar szövegét egy kis túlzással, mintha maga Dave Gahan énekelte volna el. Előbbit a 90-es évek stílusában, utóbbinál meg inkább az Everything Counts korszak ugrik be. Eme lemeznek a zenei oldala is hasonlít egy kicsit, nem csak a vokális megoldások.
Persze a hatások mellett sikerült egy-két egyedi tételt is megkomponálni, ahol már a saját, jól ismert stílus köszön be, ilyen például a Reading Room Rendezvous a maga lépegetős – neofolkos világával. Ez mehetett volna a TC név alatt is akár, de ahogy az interjúból kiderült van is onnan lemaradt téma itt.

Az első igazán meglepő pillanat számomra az A város / The City. A dobhangzással kapcsolatban voltak eddig a legnagyobb problémáim, vagy jóindulatúan megfogalmazva a Thy Catafalque lemezeken a dobok evolúciója a leginkább tettenérhető, hiszen a prím hangszerek, vagy a dallamszekció mindig kidolgozott volt, egyfajta határozottságot tükrözendő… A dobbal ez nem volt így, és Tamás ezt egy nagyon trükkös húzással oldotta meg: Feltekerte minden másnak a hangerejét, így a dob alul megmaradt egy tömör váznak, de annál nem több. Csak mire az A város / The City-ig értem el, esett le, hogy helló, van dobhangzása Kátai egyik lemezének. A városnál ráment a dinamikai megoldásokra is, már-már jazzes.
Amúgy itt meg kell említsem még a hangerő kérdést is. Ugyebár amióta létezik stúdiótechnika, azóta megy a háború, hogy ki tud hangosabb felvételeket készíteni. A Neolunar anyag halk, ahogy az összes többi sufnituning lemez. Már jó ideje nem tartom minőségi mérőszámnak ezt (sem), mivel szinte kizárólag a bemeneti technológia függvénye ez (mennyi bankjegyet vágott ki Ön az ablakon a hangkártyára, keverőre, előfokokra, csöves biszbaszokra, stb…). Utólag is lehet persze hangerőt növelni, de a szoftveres módszer mindig a hangkép változását okozza. Úgyhogy, ha nem baj, a megítélésből kivennék egy egyenlőtlen versenyt létrehozó szempontot.
A hatásokat tekintve meg kell még említsem a Depeche Mode mellett egy másik nagy kedvencemet, a lengyel Hipgnosist is. Ez a társaság eredetileg egy vizuális művészi csoport volt Cambridge-ben Storm Thorgerson vezetésével. Lemezborítókat terveztek olyan csapatoknak, mint a Pink Floyd, Nazareth, Electric Light Orchestra vagy a Genesis. A Hipgnosis, mint mai együttes, nagyon jól áthozza ezt a hangulatot. Az ő hangulatukat meg a Neolunar. A két meghatározóan erős darab a kiadványon a München – Hamburg és a Haar emlékeztetnek rájuk.
A Sand Into Wave éneke eredetileg csak vázlat volt, amit másnak kellett volna elénekelni, de mivel ez nem jött össze (részletek az interjúban), Kátai hangja maradt rajta. A dal egyébként a ma már nem praktizáló, de egykoron fényes jövő elé néző amerikai pszicho-horror lányduó a Switchblade Symphony pár témáját juttatja eszembe.
A Stations pedig, ahogy a München – Hamburg is megutaztat minket, illetve ez utóbbi kiutaztat a lemezből, és átvezet a Blue Swansba. Számomra egy kicsit elmúlik, vagy inkább kimúlik az anyag ezen a ponton. A hangulatfestés rendben van, de valahogy mégis megül a vége a lemeznek. Lehet, hogy a két vendégszereplő okozza ezt, mert bár nagy névnek számít a hegedűs Dimitris Papageorgiou és a szaxofonista David Jean-Baptiste, mégis hiányérzetem van. Biztos, hogy ezen a ponton sokan nem fognak velem egyetérteni, de nem is kell.
A lényeg az, hogy egy jót utaztunk egy nagyvárosban, vasútállomásokon, iparnegyedekben, a végén pedig álomra hajtottuk a fejünket a redőnyön átvillogó kirakatfényekre.

<a href=”http://neolunar.bandcamp.com/album/neolunar”>Neolunar by Neolunar</a>
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.