Nekem Csehországról világ életemben valami okból kifolyólag mindig a vidám történetek, az egyszerűségben leélt falusi életek jutnak eszembe, köszönhetően talán Bohumil Hrabalnak vagy a 80-as évek kissé együgyű, de máig szerethető vígjátékainak, amikből kis hazánkba is juttattak akkor még Csehszlovákia néven anyakönyvezett északi barátaink. Volt szerencsém egyébként már megismerni és kicsit elmerülni ebben a cseh világban, ami mára éppolyan multinacionálissá és törékennyé vált, mint bármely apró helyi közösség, hagyományait érdektelen és gyakran empátiahiányos fiataljai miatt levedlő település. Ma már nem számítanak értéknek őseink, több száz éves kincseink, tudásunk. Nincs a pénzpiacon jegyezhető értéke a tiszteletnek, a barátságnak. Egyre többször látni, hogy apró csoportok foggal-körömmel kapaszkodnak abba az eszmébe, hogy igenis, minden továbbadható, de lassan már csak azon megy a vita, hogy milyen felbontású, váratlan pukizás esetére légfrissítővel felszerelt készülékkel tudjuk rögzíteni. Az agymosás itt van, és rideg precizitásában úgy működik, akárcsak a Mátrix világa.
Egy ilyen hagyományokba kapaszkodó oldal vagyunk mi is, ahol nem szokás kompromisszumot kötni, a zenei megjelenésnek, megemlítésnek elég a mű puszta létezése, nincs anyagi vonzat és formalitás, csak egy apró, kedves Olvasó, általad felfedezett kaput nyújtunk olyan kiadványokhoz, mint a pilzeni Quercus zenekar. A cseheknek most tárgyalt, Heart With Bread című harmadik lemezét is limitált példányszámban dobta a világ elé az éppen születésnapját ünneplő, általánosan jó, vagy annál is jobb lemezeket produkáló Solitude Productions.
Itt van tehát, megjelent a 2001-ben alapított banda új lemeze, gyönyörű köntösbe burkolózva, színeivel kíváncsiságot ébresztve és ugyanakkor titkokat elárulva. A sárga, az okker, a narancs, vörös, barna színek kombinációjából már a kisóvodás is tudja, őszi képet lát, egy olyan évszakét, ahol nem sárban, vagy hóban rohadva tűnik el a múlt, a természet itt még nem temetkezik, csak utolsó útjára indul elvárva az őt megillető mélységes tiszteletet. Ha ez még nem elég, árulkodik a logó is, ami a leginkább a Thergothon zenekaréra hajaz. A műfaj sem talány: funeral doom metal. De milyen zenéhez passzolhat ez a rettentő természeti szépség és erő? Hogyan kombinálható a fenségesség egy ilyen alapvetően sötétnek titulált zenei vonallal? Erre a kérdésre nagyon gyorsan megkapjuk a választ: egyedi megoldásokkal, saját, művészi világgal.
A lemez a könnyed nyári pihenést messze nem ígérő A Canticle For The Pipe Organ 22 percével indul és első hangjaiban arcunkba tolja, mivel is lehet magasztossá tenni egy olyan szörnyeteg lépéseit, mint például Goya Kolosszusáét. Ez pedig nem más, mint a templomi orgona használata, persze nem ilyen szobában kuporgó, depresszió üzemmódba kapcsolt egyszerű módon. Az orgona minden dalban éppolyan szerepkörben pózol, mint a gitárok, vagy a dob, sőt, dallamaival, kellemes harmóniájával szinte egyeduralkodóvá tud válni a dalokban. A banda nevéhez méltóan (Quercus latin kifejezés, tölgyet jelent) tiszteletet parancsolóan emelkedik fel a dal a föld alól, szerte ágazva és minden egyes pillanattal súlyosabbá válva. Nem véletlen a zenekarral kapcsolatban az avant-garde kifejezés többszöri használata, mivel esetükben a funeral doom nem határozza meg produkciójukat, éppen fordítva, a produkció kap funeral doomos értelmezést, formátumot, aminek kereteit saját szájízük szerint alakítják, formálják. A dal hiába lassú, én egy pillanatig sem unatkoztam rajta, mert vagy a szemem elé varázsolt színek kavalkádjára csodálkoztam rá a hangulatnak köszönhetően, vagy a sokszor megbúvó, sokkal inkább az összképet szolgáló, mintsem hivalkodó megoldásokban leltem élvezeti értékre. Furcsa ez egy alapvetően metal lemezen, főleg, hogy jómagam még az ambient lemezeket is csak elismerő bólintással kezelem, de a hajtóerő itt nem egyetlen hangszer, vagy húzó téma, hanem az a hajtóerő, ahogy ezek az eszközök egymásba kapaszkodva rántanak magukkal táncukba. A folytatásban jóval rövidebb az Illegible Tree Name, de ettől még ugyanolyan nyugisan kezdődik. Tiszta hangjai ellenére a gitár is tud kapaszkodót nyújtani, hangulatában pedig a kezdetekkor sokkal kilátástalanabb, komorabb helyzetben sodródó Ahabra emlékeztetett. A Bread And Locomotive kemény riffekkel, klasszikus doom elemekkel nyit, hogy aztán gyorsan átengedje a vezető fonalat ismételten az orgonának és a mély hörgésnek, amit Lord Morbivod produkál számunkra szintén olyan módon, hogy az illeszkedjen ebbe a közegbe. Időnként hangjai egy sötét alagútból kapaszkodnak felfelé, máskor pedig karcosabbnak hatnak, itt ez utóbbit kapjuk. A szerzemény nagyon egyszerűen indul, hogy aztán úgy hulljon alá darabokban, mint az őszi falevelek. A Silvery Morning közel 7 percével a lemez legrövidebb dala, úgymond könnyed slágere, ami akár a hosszadalmas nyitány folytatása is lehetne emelkedett hangulatával, szépségével. A hangszerek kapcsolatának kiteljesedése pedig a lemez végén valósul meg leginkább, mivel a My Heart’s In The Highlands egy igazi funeral doom gyöngyszem, amit a műfaj rajongóinak szemrebbenés nélkül tudok ajánlani.
Sokszor, sok lemezzel kapcsolatban leírjuk, hogy nem könnyű falat, hogy türelemmel, nyitott elmével és szívvel fogadjuk, amit nyújtani tudnak, ez alól a Quercus sem kivétel. Az órás játékidő, a teljesen szabadon kanyargó, mégis lassú dalok mögött sokkal több rejtőzik, mint amit egy-két hallgatással felfedezhetünk. Nem csak adni tud az érési folyamatok során, teljessé válásához nekünk is hozzá kell tennünk saját magunkból egy kis darabot. Egyelőre azért ez még nem a maximum pontot kiharcoló lemez a bandától, a hangzás nem mindig áll a helyzet magaslatán és apró szerkesztési furcsaságok is megesnek a dalokban. Zenekarként azonban egyre aktívabbak és folyamatos fejlődésük lemezről lemezre követhető, mindamellett, hogy egyedi hangjuk már a kezdetektől a repertoárjuk szerves része. A teljes lemez meghallgatható a videómegosztón és a zenekar bandcamp oldalán is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
