Mindwarp
A Cold Black Day

(Great Dane Records • 2016)
boymester
2016. augusztus 13.
0
Pontszám
8.5


    Az ezredfordulón megfáradt, kifulladt a melodikus death metal szekere és úgy dobálta magából a közepesebbnél közepesebb lemezeket, mint ahogy egy hisztis felnőtt szórná szét a szobáját, aki nem tudja és nem is akarja megérteni, hogy már nincs szüksége cumira. A dallamok, a tempók, sőt még az énekstílusok nagy részét már lejátszották a nagyok és ők is már csak pár izgalmasabb lemezre voltak a totális önismételgetéstől. Ettől függetlenül a nép nyelte a híguló, olcsón beszerezhetővé váló kiadványokat és rengeteg másodvonalas, de azért szerethető zenekart hívtak a felszínre. Így tudom elképzelni a Mindwarp nevű svájci zenekar indulását 1998-ban, akiknél már olyan kopottra pörgött pár In Flames, Dark Tranquillity, At The Gates lemez, hogy a Pirelli gumigyártói is traumás sokként élnék meg látványukat. Első lemezükre sem kellett sokat várniuk a zenekar rajongóinak, mivel az Mirror Of Feelings 99-ben megjelent. A lemez borzalmas külcsínnel és még förtelmesebb hangzással került a nagyvilág habzó szájú ítészei elé és nem is eredményezett extázisban fetrengő, a lemezért tolongó tömeget, pedig egy-két dalába belefülelve a lehetőség bizony ott volt a bandában. Nem sokkal ezek után szögre is akasztották a gitárokat és a toroköblítőt is csak fürdőszobai használatra kárhoztatta Frédéric Buschenrieder énekes, aki az egyetlen talpon maradt Mindwarp fanatikusként tengette mindennapjait 2007-ig, amikor rendezte fejében a sorokat és újra, új legénységgel útjára indította a zenekart. Gyakorlatilag pár sörrel maga mellé állította az éppen stagnáló, jóval rutinosabb francia Carcarciass zenekar néhány tagját. 
    Nem volt kapkodás, sem erőlködés, lassan alakultak az új szerzemények, de a lejátszókban még mindig azok a bizonyos régi klasszikusok pörögtek tovább. Így tudott megjelenni a sok szövegelésem után végre előbukkanó A Cold Black Day, aminek fiatalos lendülete van és a műfaj szeretetének nosztalgikus élvezetében tobzódik. Olyan, mint egy tök egyszerű sütemény, amit csak a nagyi tud készíteni, aki már nem él, mi pedig véletlenül mégis rábukkanunk erre a rég elveszettnek hitt ízvilágra és alaposan behabzsolunk belőle. A lemez 38 percnyi, erőltetés mentes, laza melodikus death metal finomság, aminek sűrű, fekete tésztáját a nehéz témák és a hörgés alkotják, míg a dallamok és ízes gitártémák a vékony krémes rétegét. Az ének nagyrészt death metal vonalon mozog, a refrének nagy része is ebben a felfogásban született, leginkább nyomatékosabb ismétlésekből állnak, a dalok pedig egy füzérre fűzve sorakoznak egymás után 3-4 perces hosszban. Nem jellemzőek a vad darálások sem, sokkal inkább a bőven bólogatható kategóriát erősítik. Borítóból megint beválasztottak rendesen, ez a nagy kékség sehogy nem áll össze a zene hangulatával, viszont a hangzásban nem történt meg az az időutazás, ami a dalokban érzékelhető, így egészen modernül zakatolnak ezek a régi dallamok. A lemez első fele, az első 5 dal rendkívül erősre sikeredett, utána viszont könnyedén jóllakottnak érezhetjük magunkat a múltidézéssel, már kevésbé hat érdekesnek, viszont a lendület az utolsó percig kitart, így egészen korrekt hallgatnivalónak bizonyulhat.
    Lazításhoz, sétálgatáshoz, utazáshoz kevésbé fogós, de egy kis délutáni testedzéshez mindenképp kellő mennyiségű adrenalint tudhat felszabadítani bennünk. Ha a lelkesedés megmarad, talán nem kell újabb évtizedet várnunk a folytatásra sem.

Hexvessel Hexvessel
április 24.
Akela, Innistrad Akela, Innistrad
április 25.