Burning Sun Fanzine
Seeds of Metal - Vol I.

oldboy
2016. augusztus 22.
0
Pontszám
-

 
Nemrég jelent meg a Burning Sun Fanzine harmadik száma, 60 oldalon, első ízben színes borítóval. Ráadásul az újságban található összes írást Papi Zoli jegyzi egy személyben. Sőt, még arra is volt energiája, hogy összeállítson egy válogatáslemezt (és egy részletes infólapot) a kiadványhoz, mely csupán 50 példányban jelent meg és csak az újsággal együtt szerezhető be. Nekem kimondottan tetszik ez a „csináld magad” módon létrehozott korong, amely külsőre úgy néz ki, mint egy mini bakelitlemez. A fölső fele annak rendje és módja szerint fekete barázdált, míg az írott fertály koromfekete. A címadatok pedig matricázva vannak rá.

Bevallom, elég ritkán hallgatom a fanzine által preferált stílusokat (heavy, power, speed, thrash metal), mégis Zoli eltökéltsége, odaadása a hagyományos műfajok iránt kíváncsivá tett, úgyhogy rendeltem tőle egy példányt a lapból. Így a nyomtatott terméken túl a 14-es sorszámú válogatás CD is a birtokomba került.
Maga az újság is teljesen rendben van: minőségi papírból készült, igényes a nyomdai munka, és tartalmilag sem tudok belekötni. Elsőre túl töménynek tűnt, de rájöttem, hogy ez a reklámnélküliség miatt van. Itt nincsenek hirdetések, csak nettó, 100%-os információközvetítés. Interjúk, lemezismertetők, egyéb cikkek.

A 17 dalos, 70 perces korong pedig ezek olvasgatása mellé, háttérzenének is megteszi, de odafigyelve, „főtevékenységként” hallgatva is működőképes.
Az itt szereplő stílusok fősodrának képviselőit azért nagyjából vágom, de a lemezen szereplő underground előadók közül 1-2 volt csak ismerős számomra. Szóval volt mit fölfedeznem! 😀
Nem fogok nótáról nótára végighaladni, de egy-egy csapatról/dalról írok pár sort.

Mortal Strike

Az osztrák Mortal Strike thrash gránátja indítja a válogatást. 2014-es lemezük címadója szépen olvasztja egybe a Bay Area és a német thrash alakulatok zeneiségét. A csordavokálok híveként panaszra nincs okom, és mivel a Slayer-t is csipázom alapvetően, így bejön ez a szerzemény is. A paraguay-i Vinyl speedelése sem szűkölködik össznépi bekiabálásokban, skandálásokban.

Vinyl

Bár a „Mikiegér” orgánum miatt először azt hittem, hogy egy hölgy énekel a csapatban. De nem csak emiatt ugrik be a ’tallica debütáló albuma.
A Grey Wolf echte Iron Maiden-es témákkal indít, szinte várja az ember a dickinson-i hangszínt, aztán érdekes módon egy karcos, melodikusnak/képzettnek nem nevezhető vokalista szólal meg. És még így sem rossz ez a dal! A basszusgitáros pedig tök fajin dolgokat penget. A kanadai/svéd Assassin’s Blade pacsirtája viszont más tészta! Ő aztán csak úgy tolja a magas hangokat, a sikolyokat. A lassan aktuálissá váló Őszi Szerenád zeneileg NWOBHM, de énekileg is van benne Dickinson, meg Halford bőven. Továbbá King Diamond, John Arch, stb.

Assassin’s Blade

Akadnak extrémebb muzsikát játszó brigádok is, az Insulter feketefémmel, az Unhoped pedig halálmetállal bolondítja a thrash-t. Nem is lettek a kedvenceim… 😛
Az Elvenstorm énekesnőjében viszont kellemesen csalódtam. Nem áriázik, hanem erőteljes, fogós dallamokat hoz.

Elvenstorm

A Terminus masszív, döngölős heavy metalja ugyancsak kiváló, a Lonewolf galoppozása pedig a válogatás talán legslágeresebb tétele! A Keeper of the Underworld refrénje még a Blind Guardian-nek is a becsületére válna!
A HellHound vágtája meg Iced Earth-mércével mérve sem vallana szégyent.
A Divine Weep bizonyítja, hogy a lengyelek nem csak black, death, prog. metalban jók. És ne feledkezzünk el a Zarpa legénységéről. A spanyol veteránok idén jelentették meg 17. nagylemezüket.

Zarpa

Ha valaki kételkedik abban, hogy működhet-e anyanyelven előadott heavy metaljuk, fülelje meg a hispánok fogós szerzeményét! 

Zárásként fölkerült a CD-re a Blazon Stone egy kiadatlan demó felvétele. Ez csak a fizikális verzión érhető el, de a többi 16 nóta digitálisan is, úgyhogy ide füleljetek:

<a href=”http://burningsun.bandcamp.com/album/seeds-of-metal-vol-i”>Seeds of Metal – Vol I. by Burning Sun</a>

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.