Alone in the Moon
Collection of Great Generational Anthems

Először essen néhány szó a fővárosi trióról. 2012 óta működnek, s magukat röviden aréna grunge-nak cimkézik. A hivatalos Fácse oldalukon ez olvasható:
“Az Alone in the Moon egy grunge-stoner és pop hatásokban bővelkedő eklektikus rockzene punkos attitűddel, mondanivaló tekintetében valahol a Harcosok klubja és a High School Musical tengelyén.
Zenekarunk elsősorban azzal a céllal alakult, kiszolgálja a lázadók, elégedetlenek és kívülállók kemény zenei igényeit.”
Nos, ezzel nem is szállnék vitába. Nyilván lehetne még egy csomó hatást emlegetni, de igyekszem valahogy a saját szemszögemből bemutatni a banda muzsikáját. Aztán majd meglátjuk…

A Zeitgeist Pop klipje volt tehát az a katalizátor, aminek hatására ismét nekifutottam az amúgy debütalbumtól kicsit(?) talán túlzó hosszúságú (68:30 a teljes játékidő!) anyagnak.

A Collection of Great Generational Anthems-re tizennégy szerzemény került fel, s sikerült egy egységes hangzásvilágot kialakítani. Kis túlzással mondhatom, hogy a csapatra jellemző a sound, kicsit még dolgoznak rajta, s meglehet az egyedi AitM hangzás is.

Nem sokat teketóriáznak, olyan elánnal vágnak bele a nyitó Zeitgeist Pop-ba, hogy csak lesek. A kezdőgitártémába még kis keleti feelinget is bele tudok érezni. A folytatásban érkező Buzzkiller Saturday a legszebb Soundgarden/AIC hagyományokat idézi, kicsit punkosan, beleszarósan. Amúgy csuklóból kirázva. A folytatásban ezeknél már egy kivétellel csak hosszabb dalok jönnek, mert igazság szerint jól áll a triónak ez a zsigeri, egyszerűbb fogalmazásmód is.
A The Justifier-ért – talán pont ezért – az előbbieknél kevésbé tudok lelkesedni. Egyrészt itt engem kissé már zavar, hogy túl sűrűnek érzem a szöveget, illetve a dal végi átvezető se fogott meg…
A szintén klipes Anthem XYZ nekem azért jön be, mert van pluszban benne egy enyhe industrial íz, de nagyon eltalált a már-már popos refrén is.

Ugyanezt megtalálom a Digital Holocaust végén is, ami régi videójátékokat idéz, de némi felnőtt tartalomra is utalva. Ilyen a mai világ, jól eltalálták a srácok.
A Generation Flesh is elég hosszú, mégsem válik unalmassá. Az AIC hatású nyitás után a folytatást leginkább modern rocknak tudnám nevezni. A dal második felében az az effektezett vokál sokat dob. Ritkán érzem így, de a záró jam is sokat hozzátesz a nótához.
Az Emigrant Song viszont jócskán visszavesz a tempóból, erre nyugodtan rá is lehet aggatni a stoner címkét. A közepén jól eltalálták a srácok azt a jammelős részt. Adrián itt énekel talán a számomra leginkább tetszően. A hangjában megbújó Layne-íz mellett stoner dalnokok hatása is megtalálható.

A Franny Lane kicsit az AIC akusztikus EP-it meg a Mad Season dolgait idézi, de talán nem hülyeség, ha azt írom, Led Zeppelin hangulatokat is érzek.
A viszonylagos nyugi után az Ultrabitch pörgeti fel a lemezt. Ez az alig három perces darab megint egy olyasmi punkrockos szösszenet, kicsit hasonlóan a lemezt nyitó első két tételhez.
A The Age Of Women-ben úgy indul, hogy azt a korai Machine Head is írhatta volna. Hogy röfög már Simon Zoli bőgője! A dalban egyébként inkább a stoner dominál, bár van egy ilyen aréna rockos feelingje is. A dal végére tett, nagyon eltalált Ady idézetért pedig plusz pont jár.
A lemez utolsó harmada inkább utazósabb.
A Newropean Nights-ban meg nyomokban slágeres dark rock elemeket vélek felfedezni, a végén meg egyfajta révületbe vezetnek a srácok az instrumentális résszel. A dal – bár a lemezen rövidnek számít az alig négy percével – szépen előkészíti a következő tételnek a terepet.
A 25 – amiben Vári Gabi (Dystopia) is vokálozik – inkább space rock, de ha valaki post-rockot emlegetne ezzel kapcsolatban, szerintem az se jár túl messze az igazságtól. Egy picit talán ki is lóg a lemezről…
Az album leghosszabb tétele a The Virgin. Ez egy elszállós, pszichedeliát sem nélkülöző szerzemény, amit simán el tudnék képzelni a lemez lezárásaként.
De a trió mégis másképp gondolta, s egy korai Pearl Jam-et idéző tamos nyitással még jön a Sheep, ami amúgy egy már-már desert/fuzz/stoner dal. Igazság szerint én ezt már nem igényeltem volna, nem sokat tesz hozzá az eddig hallottakhoz.

A felvétel Vári Gabinál a Black Hole Sound-ban készült, néhány gitárrészt és kiegészítést még az énekesnél is felvettek házi körülmények között, amiből aztán egy egészséges hangzású anyagot sikerült összehozni.
Említettem, hogy különböző átvezetők, illetve hangminták is helyet kaptak a lemezen színesítve azt, illetve kiemelve a mondanivalót. Ezekben néhány vendég is felbukkan.

<a href=”http://aloneinthemoon.bandcamp.com/album/collection-of-great-generational-anthems”>Collection of Great Generational Anthems by Alone in the Moon</a>

A dalokat külön tekintve nem mondanám, hogy bármelyikkel problémám lenne, hallatszik a beléjük fektetett munka, hogy kidolgozták őket. Személyes véleményem, hogy nem minden kiegészítő hangminta és egyéb zenei betétet érzem odaillőnek, de ez legyen az én bajom. A következő anyagnál a srácok helyében rövidebben fogalmaznék, úgy gondolom néhány dalt lehagyva, esetleg egy-kettőt megkurtítva nagyobbat ütne a Collection of Great Generational Anthems. Persze ez is szubjektív.
Néhány helyen nagyon ismerős témákat hallottam, de konkrétumot nem tudnék mondani és nem is volt zavaró, csupán a jóleső ismerős érzés maradt meg.

Nem mehetek el szó nélkül az igényes megjelenés mellett sem. Maga a lemez szabadon letölthető a Bandcamp oldalukról, de készült egy Digital Deluxe Version is, amibe a booklet és a szerkeszthető nagyon igáényes és mutatós borítón kívül a dalok instrumentális változata, valamint a demófelvételek (énekkel és anélkül) kerültek. A fizikai formátumot preferálók is hátradőlhetnek, készült CD is.
A csapatot egyébként viszonylag gyakran el lehet csípni, sőt nem ritka az sem, hogy akusztikus formában mutatják be dalaikat.