Dying Wish

Tükörország (2016)

A friss Dying Wish lemez is azon idei hazai kiadványok közé tartozik, amiket nagyon vártam. Nem titok, jóban vagyok a csapattal, hisz egy környékről származunk. Ismerjük is egymást rég. Szóval a továbbiakban nyomokban szubjektivitás is várható.
2011-ben támadt fel tetszhalott állapotából a banda, amelyik aztán a koncertezés mellett 2013-ban összehozott egy EP-t is Crimson Blood címmel, amin elsőként magyarul is hallhattunk Dying Wish dalt, ez volt a Lopott idők. Mivel ennek jó lett a fogadtatása, az időközben bőgőscserén átesett csapat (Purgó helyére a Vale Of Tears-ből ismert Olit igazolták) végleg a magyar szövegek mellett tette le a voksát. Az új, vagy akár visszatérő anyagnak is tekinthető Tükörország lemezt már ez az ötös készítette el.


A lemezt nyitó Nincs kiút igazi sláger lehet. A magyar szöveget kivéve itt még túl nagy újdonságot nem érzek, bár szó se róla, ez már nem ugyanaz a csapat, amelyiket anno az On Twilight of Eternity vagy a The Silent Horizon EP-ken hallhattunk. Azokon a máig kedvencként számon tartott anyagokon még csak csírájában volt meg az a tudás, ami aztán mára kibontakozott. Felnőttek, na! Sőt, azt is megkockáztatom, hogy jót tett az a néhány év szünet is.
S ha már a szövegek, akkor itt az elején fel is hívom a figyelmet, hogy Balázs gondolataira is érdemes odafigyelni. Ebben a dalban Maci tipikus DW védjegyként érkező hörgése nekem az Orwell-i Nagy Testvért idézi.
Szóval aktuális dolgokról szólnak a szövegek, ám úgy, hogy inkább elgondolkodtató, mintsem szájbarágós. Mondhatjuk úgy is, hogy élvezhető anyag akkor is, ha nem figyeled, de többet kapsz, ha a szövegekben is elmerülsz.



Nem szeretnék dalonként végigmenni a lemezen, bár megérdemli minden szám a figyelmet. Amit azért mindenképp kiemelnék, az a Vörösre festi, ami az EP címadójának magyar szövegű változata. Ezt már játszották a srácok korábban is, és mit mondjak, szokni kellett ugyan, de beérett. Itt-ott mondjuk kicsit sűrűbbnek érzem a szöveget a kelleténél, de ez inkább Balázsnak okozhat nehézséget. A 3 percnél kezdődő szóló pedig megkoronázza a nótát.

A lemez második felét kísérletezősebbnek érzem. Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, továbbra is felismerhetően dyingwishes dalokat vettek fel, csupán kicsit modernebb, kicsit szélesebb spektrumú dalok születtek. Ezek közül nagy kedvencemmé vált a razfilm jellegű szöveges videóval felturbózott Világok húrja, meg a nekem továbbra is kicsit Aebsence jellegű (ezt tessék dicséretnek venni!) Ennyi volt.



A záró címadó pedig a talán a leginkább szokatlan tétel akár a lemezt, akár a teljes DW életművet tekintve. Valahogy Ákos neve és egyes korszakai is eszembe jutottak.
Bevallom ezt először kicsit szoknom kellett. Az ehhez a napokban megjelent szöveges klip viszont telitalálat, a képek láttán még jobban sajnálom, hogy nem sikerült eljutnom a lemezbemutatóra.



Összefoglalva tehát egy nagyon jól kidolgozott dalokból álló remek hangzású visszatérésnek lehettek tanúi, ha meghallgatjátok a Tükörország albumot.