1977-ben kreativitással pofozgatva a pénzhiányt és időhiányt megjelent a végtelen űr rockoperája, ahol R2D2 már lazán megelőzve korát nyomatta a dubstepet, míg a sötétség és gonoszság ura, Darth Vader bevezetett minket a death metal vokalizálásának őskorába. Baromira elcsépeltnek hathat az ötszáz valahányadik Vader lemeznek felhozni egy ilyen párhuzamot, de véleményem szerint ez most időszerűbb, mint valaha. A zenekar tagjai évtizedekkel ezelőtt hol a death, hol pedig a thrash metal ősanya melléből szívták magukba az éltető nehézfémet és ugyanúgy kreativitásra és ösztönökre támaszkodva alkották meg lemezeiket, amik a maguk idejében is némi csúszással ugyan, de habozás nélkül odatehetőek voltak a polcon egy-egy Slayer, Sepultura vagy Entombed lemez környékére unaloműzőnek. A színvonalat megtartva, de idővel a zsigeri zenélésről áttérni a profizmusra az ő tapasztalatukkal, múltjukkal nem szégyen, újdonságot várni egy ilyen elhivatott bandától pedig egyenesen badarság. Most megjelent, The Empire c. lemezük már a sokadik fénykorát mutatja a zenekarnak, amit azonban csak azok tudnak értékelni, akiknek nem okozott fennakadást az Ébredő erő megtekintése sem, ahol egy immáron feminista világhoz igazodott kiválasztott indult el gyakorlatilag egy az egyben azon az úton, ahol évtizedekkel ezelőtt még Luke Skywalkert bámulhattuk a moziban agyunkat és értelmünket kikapcsolva, átadva magunkat a gyerekkorunkból fakadó mesehallgatás örömének. A meglehetősen alacsonyabb ingerküszöb miatt fenyegetően és gyomorforgatóan magasodott fölénk az (akkor még) egyetlen Halálcsillag, ami egy olyan világban, ahol a mindenséget fenyegető fegyver, a nukleáris háború érzete kézzel tapintható volt, egyszerű tekegolyóból a halál megtestesítőjévé vált. Ugyanez a folyamat lezajlott a 80-as évek második felében, a 90-es évek elején a metalban is, a death és thrash bandák kő egyszerű, de bitang kemény témákkal csapkodtak pofon minket és köpködték a világra fenyegető, nyughatatlan zenéjüket, amit a káoszba torkolló, ösztönvezérelt szólókkal tettek még hatásosabbá. A Vader is szépen kivette a részét a hullámból és nagykanállal habzsolta a koncertszervezők által felkínált lehetőségeket a néppel együtt történő zúzásra, de mára ezek az eszközök már úgy csúsznak le a torkunkon, mint nagyapa házi pálinkája, amitől 10 évesen még belső égést szenvedtünk, ma pedig már természetes emésztéssegítő.
Kétélű fegyver tehát a Vader új lemeze, aminél hallottunk már jobbat tőlük, változatosabbat másoktól, mégis el tudunk fogyasztani zokszó nélkül. Minden attól függ, hogy kíváncsiak vagyunk-e egy újabb Halálcsillagra, érdekel-e minket még a Birodalom sorsa, mert modern thrash/death lemezként a Vader alig lépne az átlagos produkciók fölé, ha a messzi-messzi galaxist megunhatatlannak tartjuk, akkor pedig az év legjobb lemezei között a helye. A legfontosabb különbség viszont az új filmek és a zenekar anyaga között, ami pozitív irányba billent, hogy itt nem éreztem magam becsapva, azt kaptam, amit vártam.
Hallgasd, ha eddig bírtad őket.
Ne hallgasd, ha eddig sem, de sohase próbáld…
Ne hallgasd, ha eddig sem, de sohase próbáld…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.