Monasterium

Monasterium (2016)

 
    A történelmi Krakkó városában alakult 2008-ban az Evangelist nevű epikus doom metalban utazó banda, akik 2011-ben adták ki In Partibus Infidelium című, egészen jól sikerült bemutatkozó lemezüket. Zenéjüket egyértelműen a Messiah Marcolin érában született Candlemass lemezek ihlették, amihez megfelelő énekest is találtak Michał Strzelecki személyében, akinek modoros, de ugyanakkor kristálytiszta és a legnagyobbakból összegyúrt hangja azonnal magához csábította a műfaj híveit. Az akkor még a sötétség homályába burkolózó tagság aztán előrukkolt második, azonnal fogyasztásra ajánlott címkével rendelkező, Doominicanes című produktumával, ami finoman szólva egy nagy terpeszben előadott unalombomba volt. A zenekar azóta sem hallatott magáról. Hogy ennek mi köze van a most taglalt Monasterium bemutatkozáshoz? Egyszerűen csak annyi, hogy ugyanarról a bandáról van szó, csak némileg másabb arculattal. Hogy folytatódik-e a mélyrepülés? Szerencsére nem, mert visszatértek a dalíráshoz, vagy legalábbis ismét jó útra tértek.
    Az egyébként több bandában is együtt zenélő hangszeres brigád ezúttal érezhetően alaposan átvizsgálta mesterei hagyatékát és semmit sem bíztak a véletlenre, ennek köszönhető az albumot nyitó Christening In Blood, amihez fogható epikus doom slágert utoljára a Crypt Sermon, Procession lemezeken hallhattunk. Azonnal ható riffel kombinált vegytiszta muzsika, amire ugyanolyan büszke lehetne akár Leif Edling is, mint bármely korai lemezére. A hangzás kifejezetten tiszta, mégis erőteljes és közvetíti a megfelelő eposzi hangulatot. Az ideális 6 perc környékére belőtt, lassú, de magával sodró dalt egy hasonló hosszúságú, de jóval bánatosabbra vett dal követi, ez pedig az A Hundredfold Cursed. A dal pont egy fogósabb refrénnel szegényebb csak a méregerős nyitásnál, de így sem vall szégyent egyetlen hangja sem, süt róla a tervszerűség, a tökéletesre törekvés minden egyes mozzanatában. A felejthetőbb momentumok után harmadjára a The Pharisee’s Tongue próbálja elénk tárni hatalmas lelkét, ami pont annyira sikerül neki, hogy személyes kedvencemmé tudjon válni az egész produkción. Igazi stílusgyakorlat, aminél epikusabbat, doomosabbat bizony már nem nagyon lehet kitalálni. A dal vége felé egy igazán dallamos gitárszólót és zaklatottabb hangulatú megoldásokat is kapunk, ez külön tudott még emelni valamennyit a dal színvonalán. Az éjsötét dobokkal és horrorisztikus hangulattal nyitó In The Shrine Of The Jackal Godban a gitáros Tomasz Gurgul még az előző tételhez képest is lubickol a hangszeréből feltörő hangok sokaságában és nagyszerűségében, ami a felejthetőbb éneknek nyújt megfelelő mankót. A sok lassulás után kifejezetten üdítő a In Hoc Signo Vinces, ahol a bizonyos mérce újfent magasabbra kerül.


    Talán előbb is ellőhették volna ezt a dalt, mert tempóváltásokban nem nagyon villogtak korábban, pedig itt hallhatóan ebben sem vallanak szégyent. A négy és fél perc körüli, játékidejével rövidnek mondható Moloch’s Uprising egy könnyed szerzemény, mellesleg legalább akkora sláger, mint az album nyitánya. Fel is sejlett bennem a gondolat, hogy a kissé erőltetettnek ható monstrumok helyett több ilyen hatásos szerzeményt kellett volna még összekalapálni, mert így határozottan működik, sőt magával ragad a zenekar produkciója. A lemez talán legnagyobb hibája, hogy a súlyosabb és könnyedebb dalokat nem sikerült igazán arányosan megosztani, a biztosra játszva az első 15-20 percben próbálnak minket agyonnyomni, miközben a mívesebb zenei megoldásokat egészen hátra tolták. A lemez végére szintén egy középtempóval ellátott dal került Into The Mountain Of Power címmel ellátva, hogy igazolja ezt a gondolatmenetet. Heavy metalos lüktetése, a bátor, változatosabb ének egyértelműen sír azért, hogy helyet cserélhessen és a lemez végére hagyhasson egy jóval hosszabb, melankolikusabb dalt.
    Az apróbb gyermekbetegségeken felülemelkedve mégis azt kell mondjam, hogy erős bemutatkozással rukkoltak most elő a lengyel fiúk és talán nem járnak úgy, mint előző projektjükkel, vagyis sikerül a folytatásban valós fejlődést bemutatniuk. Ha ez így lesz, minden bizonnyal megemelhetjük előttük a kalapot…