Malvm
Cvltvs Diaboli (EP)

(Neverheard • 2017)
Nagaarum
2017. február 25.
0
Pontszám
6.66

A Malvm 2014-ben alakult. Első demójukat szintén a Neverheard jelentette meg kazettán még 2015-ben. Több tagcsere után végülis két éve nyomja a társulat a jelen formációval a fekete fémet. Ez az első EPjük.

A jól bejáratott „tikatika” klasszikus blasteléssel nyit az első dal az Ördögtől való. Van egy pillanatnyi ambient hangfolyam az elején, azán gitárakkordok, és már benne is vagyunk a duplázós dúrásban. Alig több, mint egy perc elteltével pedig galoppozik a black metal. 
Egyből szembe jön a dohos de jó megszólalás. Szokásos nagy visszhang az éneken, gyakorlatilag a nyelvet sem lehet kitalálni elsőre… A dob jó mackós, kimondottan tetszik. Az emberiség hanyatlásában folytatódik a szélvész iram, a minimál felfogás és a pontos basszusgitár alapozás. Sokszor bántok azért valamit, mert nem hoz semmi újat, na ez a kiadvány pontosan ilyen, viszont annyi a különbség, hogy ezekhez a koszladék cuccokhoz elfogultan vonzódom. Már-már fájdalmasan sablonos a gitár tremolós témahalmozása, mégis nosztalgikus élményeim támadnak (IGEN! Le merem írni).
A Méregnek mondjuk még izgalmasnak is mondanám a vonszolós megközelítését, és a fájdalmasan daloló gitárokat. Kimagaslik az anyag többi részéből. főleg a befejező részben hallható lüktető gitárriffek. Olyan, mintha elrugaszkodásra használna valaki egy gitárt… Fura, érdekes, üdvözlöm.

Szövegileg az ezredszer is lerágott csontnak számító – gyere sátán, vesszen a kereszténység – van kátrányba öntve, és itt ezen a ponton mindig elgondolkodom, hogy az ilyen szinten ultratrú zenekarok tényleg azt hiszik, hogy a sátán egyenlő partnernek tekinti az embert, és csak arra vár, hogy végre együtt mulathasson a követőivel? NEM, Isten sem tartja magát egyenrangúnak a hívőkkel, és ez így is van rendjén.
Viszont a pokolbéli hadakat partneri szintre emelni önmagunkkal – ezt mindig erős naivságnak éreztem. Vagy feltűnősködésnek, egyfajta színháznak. Ha viszont erről van szó, mi értelme az egésznek? Ezt Nergal fejlesztette tökélyre egyébként, akiről nagyon jól tudjuk, hogy a pózolás tökéletes megtestesítője…
Milán Péter mondta nekem egyszer: Aki a sátánt élteti, annak a jutalma a sátán maga….

A sok unalmas fekete halálszínű borító után ellenben üdítően hat a fehér alapon fekete szöveg és a szintén fehér kazettatest. Az EP mind a négy dalának a szövege helyet kapott a borítón, ami hasznos, mert az ultratrú effektezés nem segíti a megértését. A grafikai kivitel nincs eltúlozva, viszont hatásos, és igényesnek mondanám. Egyvalamire kellett volna figyelni. A választott betűtípusból hiányzik pár magyar karakter, azok így kiugranak a szövegből… A képi elemek között szabadkőműves jelképek, trident és egy csöcsös maca is helyet kapott, aki épp egy késsel készül valamire. És persze kígyó, koponya, csontok, halál mindenhol. A kazi mindkét oldalán ugyanazt a 22 percet hallhatjuk. 

Akik a black metalt egyszerűen szeretik, és a sátánista felhangokat is igénylik, azok itt megtalálhatják a számításukat. A Neverheardtől lehet megrendelni kazettán a Malvm bemutatkozó EPjét február 28-ától.
Ámen.

<a href=”http://malvmofficial.bandcamp.com/album/cvltvs-diaboli”>Cvltvs Diaboli by Malvm</a>

Hexvessel Hexvessel
április 24.