Egyik ilyen, hogy erőteljesen kedvelem a banda által képviselt vonalat, ami egy súlyos proto-doom metal akar lenni, teljes mértékben a Black Sabbath, Pentagram, Saint Vitus vonalra telepedve, amit megfűszereztek némi hippis lazasággal. Hangulat tekintetében képes a kezdetekig visszanyúlni, de a kemény gitárhangzás azért tekintélyt parancsol magának minden dalban. Muszáj is kiemelnem Kristian Ingvaldsen munkáját, ami a húrok pengetését illeti, mert a Iommi iskola végtelenül lelkes diákját köszönthetjük benne, aki olyan hangokat fog le, amire a mester is elégedetten bólintana minden egyes tételben. Ez a játék vonszol minket tovább egyik dalról a másikra és felejteti velünk, hogy Kristiannak kevesebb időt kellene eltöltenie a mikrofon mögött. A Count Ravenben tevékenykedő Ozzy imitátor Dan Fondelius mintájára próbálja meg követni példaképét, de míg Dan nemcsak színlelni tud, hanem fogós dallamokat is hozni, addig Kristian csak hallhatóan eltorzított orrhangon ismételgeti a jól ismert rigmusokat, tulajdonképpen egyetlen maradandó, visszaidézhető dallam nélkül. Neki köszönhető az is, hogy a mindösszesen 38 perces lemez végtelenül fárasztóvá, nyomasztóvá tud válni rövid időn belül és tényleg csak azoknak marad, akik élnek-halnak a remek riffekért. Nem is érdemes másképp állni ehhez a lemezhez, fel kell tolni a hangerőt, hogy a témák megfelelően üssenek, lehet léggitározni néhány jól sikerült szólóra és heavy metalosabb menetelésre, közben pedig kell valami tevékenység, hogy kizárhassuk az időnként nyávogós, bántóan magas, többnyire megjegyezhetetlen dallamokkal érkező éneket. A hosszabban nyitó Ghouls In Leather után már nehéz megkülönböztetni a dalokat is egymástól, egyedül a Burnt Offering tudott meglepni, amiben egy szájharmonika segítségével igazi blues hangulatot sikerült teremteni.
Elnézve a koncerteket, a társuló zenekarokat, a Purple Hill Witch kényelmesen belesimult az okkultizmustól sem mentes doom metal közegbe, de ez a kényelem pofátlanul érződik a lemez végeredményén is, még csak meg sem próbálnak kiugrani saját komfortzónájukból. Érettség szempontjából, főleg, ami a zenét illeti, sokat lépett előre a norvég csapat, de nagy szükségük lenne egy jó dalszerzőre vagy énekesre, aki mentesít minket a jelenlegi, nagy jóindulattal átlagosnak tekinthető vokáltól. Mivel a zenekar megalakulása óta ebben a formációban tevékenykedik, nem hinném, hogy erre a közeljövőben sor kerül, így marad a kiadvány a fanatikusoknak, miután bezsebelték az év többi csemegéjét…
A lemez november 10-én jelenik meg hivatalosan, addig remélem sikerült megszabadítanom valakit az álmatlan éjszakáktól. Dalt még nem tettek közzé róla, de ide rakom a banda öndefiniáló tételét, hogy tudjátok, mire számíthattok.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
