Mégis, még a filmek terén is az marad meg bennünk leginkább, amiről nem tudunk semmit. Az ismeretlen, a feltételezett másik oldal, az árnyékvilág, mely az emberi szem elől rejtve marad, pusztán a karunkon égnek meredő szőrszálak jelzik számunkra, hogy van valami, amit nem érzékelhetünk normál szerveinkkel, az tudja igazán átitatni félelem receptorainkat. A megmagyarázhatatlan forrásból érkező hang, zárt helységben támadt hirtelen fuvallat és az ágyunk alatt, ajtók mögött lévő végtelenül mélynek tetsző sötétség az, mely ősi ösztöneinket felélesztve megmutatja nekünk, hogy milyen volt a világ az elektromosság és közvilágítás előtt, amit mi már el sem tudunk igazán képzelni.
Ezeknek a rejtelmes gondolatoknak, felfedezetlen világoknak a kutatásában, megidézésében jeleskedik a 2012-ben alakult, denveri Spestral Voice zenekar, melyről nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy háromnegyed részt a Blood Incantation projektje. Ugyan nem friss a megalakulás, mégis csak most sikerült összehozniuk bemutatkozó lemezüket, mely a most tárgyalt Eroded Corridors Of Unbeing. A sok csúsztatásnak, demózásnak leginkább a zenekarból ki-belépő Casey Hogan (Clad In Darkness, Grok) volt az oka, akit most végre sikerült Eli Wendler mikrofon mögé állításával kiiktatni a képből. Érdekesség egyébként, hogy Wendler eddig leginkább a dobok mögött érezte jól magát (Abysmal Dimensions, Nekrofilth), ettől függetlenül könnyű szerrel ölt magára ósdi búvárruhát, merül alá a névtelen rettegésbe és böfögi fel gyomortájékról tapasztalatait. Ahogy az úgymond központi bandaként funkcionáló Blood Incantation, a Spectral Voice fő csapásiránya is a 90-es évek death metalja, mondhatni igazi forráselemzés, amibe beleültettek egy nagy adag disszonanciát, horrort és doom metalt. Hallgatás közben eszünkbe is jutnak majd szép sorjában a nevek: Asphyx, Bolt Thrower, diSEMBOWELMENT, Sorrow, Autopsy, Accidental Suicide, Cianide, vagy épp a kevésbé ismert, de nagyszerű Crimson Relic.
Ha még mindig nem állt össze a kép, akkor egyértelműsítés következik: ha időtöltés gyanánt a Spectral Voice lakatlan elmegyógyintézetének meglátogatását választod, akkor death/doom metal vár rád a 90-es évek első feléből merítve. Minimális érzelem, minimális dallamvilág, pusztán a kísértetjárta folyósók lecsupaszított kongása, túlvilágról érkező zajai maradnak összekötve olyan orrfacsaróan erős penész szaggal, mellyel a legbuzgóbb sajtimádó sem tudna mit kezdeni. Ehhez a hangulathoz kapcsolódik az ének, a hangzás, a teljes koncepció, mely a lemez első felében ugyan változatos tempókkal és agresszív robbanásokkal is kényeztet, egyre távolabb sodródik arra a bizonyos ismeretlen, felfedezetlen területre, ahonnan már csak sejtések, megérzések formájában képes reagálni a valóságra.
A lemez egységes színvonala ellenére ugyanakkor időnként, főleg a hangulatkeltésnek szánt zajongásoknak köszönhetően, melyek olykor főszerepet is kapnak, unalmassá tud válni, amiért nagy kár, valamint háromnegyed órája egészen soknak tűnhet, ha nem a megfelelő élethelyzetben, érzelmi állapotban nyúlunk a meglehetősen ocsmány küllemű lemezhez (pl. ne ezt kapard elő a CD halom alól az ünnepi vacsorához), mely egyébként pontosan olyan förtelmet tartalmaz, mint maga a borító. A Blood Incantation híveit is óvatosságra intem, mert itt bizony szemrebbenés nélkül funeral doom lassúságik zuhanhatunk vissza egy cammogós aprítás után, ami messzebb áll a kitaposott ösvénytől. Ettől függetlenül biztosan előkerül még a Spectral Voice, mely viszontagságos körülmények utáni debütálása ellenére bőven megérdemli a figyelmet, néha még az elérni kívánt borzongást is egészen jól adja a zene, a most már erősnek tűnő felállás pedig még okozhat nekünk meglepetést. A Visions of Psychic Dismemberment című opusz miatt pedig képtelen vagyok 9 pont alá menni… A teljes kiadvány meghallgatható a Dark Descent bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
