Gatekeeper
East Of Sun

(Cruz Del Sur Music • 2018)
boymester
2018. március 15.
0
Pontszám
8.5
 
    Geoff Blackweell Gatekeeper nevű projektjéről már régóta fantáziálok, mivel a 2009-ben indult pályafutása alatt számos érdekes EP-vel és Split kiadvánnyal járult már hozzá a klasszikusnak tekinthető heavy metal vonalhoz. A Gatekeeper epikus heavy metalban utazik, amiben azért jócskán találhatunk doomos meneteléseket, de vegytiszta doom metalról biztosan nem beszélhetünk vele kapcsolatban. Geoff is ennek megfelelően szerepelt korábban power és progresszív metal próbálkozásokban (Samandriel, Eldgammel, Scythia), leginkább billentyűsként, azonban a mára egyedüli dédelgetett álmára koncentrált, méghozzá egy Gatekeeper lemezre. A friss kiadványon, ami hivatalosan áprilisban fog megjelenni, úgy néz ki sikerült végre stabil felállást maga mellé állítania az éveken át tartó válogatás után. Így most olyan emberek veszik körül, mint az általam nagyra tartott Jean-Pierre Abboud (Funeral Circle, Borrowed Time), akinek énekhangja igazi csiszolatlan metal gyémántként tud kiteljesedni ebben a zenei közegben, valamint Kenny Kroecher, aki az Iron Kingdomban tanulta ki, hogyan kell egy heavy metal lemezen megszólalnia a gitárjának. A basszusért David Messier felel, aki fiatal ugyan, de mivel a melodikus death, thrash vonalról lett idecsábítva, szívesen kalandozik és hangol mélyre mindent, ami szükséges, a dobok mögött pedig Tommy Tro ül, akinek ugyan ez az első komoly próbálkozása, remekül megállja a helyét.

   Szóval a kisebb kiadványok, sőt élő anyag és válogatás után elérkezett a debütálás ideje, ahol pontosan azt a sárkányűzős, boszorkányvadászos retró hangulatú produkciót kaptam, amit elvártam ezen a néven. Az egyértelmű 80-as években való fürdőzés (Cirith Ungol, Candlemass, Trouble leginkább) mellett olyan nevek ugranak be hallgatás közben, mint az utoljára fantasztikus lemezzel jelentkezett Atlantean Kodex, a nemrég újra életre kelt Solstice és a valószínűleg soha vissza nem térő Scald, de nem maradhat ki a felsorolásból az amerikai Argus és Sinister Realm, vagy a Gatekeeperhez hasonlóan kanadai gyökerekkel rendelkező Cromlech sem. Meglehetősen északias hangulat várható tehát a lemezen, amiről már a cím is tanúskodik, mivel az East Of Sun egy skandináv népmesegyűjtemény nevéből származik. A keverést Mike Rogersonra bízták, aki olyan zenekarok mellett bábáskodott már, mint az Annihilator, 88 Mile Trip, Lethal Halo, az érdekes, fantasy világot sejtető borító pedig a szintén rutinosnak és a képek alapján mindig lelkesnek mondható Duncan Storr munkáját dicséri (alkotásaival találkozhattál már az Edge Of Sanity, Elvenking, Demon, Dark Forest, Skyclad kiadványokon). 
    Ahogy írtam, mindig jó ötletek lapultak a Gatekeeper kiadványain, de ebben a formációban nem igazán tudtam, mit is kell majd elvárnom egy nagylemeztől. Szerencsére minden hatás, vagy inkább elvtárs ellenére az East Of Sun egyedi hangulatú elegye lett mind a klasszikus értelemben vett heavy metalnak, doom metalnak és NWOBHM vonalnak, így éppúgy élvezhetik a viking harcosok, mint a régi motorosok. Változatos tempójú dalokon keresztül élvezhetjük Jean-Pierre rendkívül változatos énekét, amit gyakorlatilag a többiek is megtámogatnak kórusokkal, időnként egy-egy hörgéssel a háttérben, ami külön feldobja a hangulatot. A lemez rögtön egy hatalmas heavy slágerrel nyit, amire lehetetlen nem nagyokat bólogatni, ez a Blade Of Cimmeria.
 

 
   Ha megízleltük általa az énekhangot és a dallamok iránti fogékonyságot, akkor már könnyedén csúszik le a torkunkon a North Wolves középtempós, doomos menetelése finomabb megoldásaival. A dal érdekessége egyébként ugyanaz, mint a lemezt többségén szereplő tételnek: korábban már megjelent valamilyen formában. Ugyanakkor ez ne szegje senkinek kedvét, ugyanis a dalok olyan mennyiségű ráncfelvarráson, átalakításon estek át, hogy az eredetileg 2013-ban debütált dal gyakorlatilag egy riffen kívül nem sokban hasonlít mostani formájához, ami sokkal húzósabb, sokkal belevalóbb lett. A hasonló irányvonalban gondolkodó zenekaroknál kedvelt módon történik tehát az indulás, sláger követ slágert, aminek a valamivel gyengébb, sablonosabb Warrior Without Fear sem vet véget, bár fura refrénjével kizökkentett a hangulatból. Jóvá is teszik ezt a kisebb töréts szerencsére, mert a Ninefold Muse doom metal szörnyetege egyértelműen a kedvencemmé vált és a legfőbb oka lesz a kiadvány újbóli elővételének, ráadásul eszembe juttatta a Crypt Sermon zenekart, akik hamarosan folytatni szándékoznak szintén jól sikerült, 2015-ös debütálásukat. Remek szerzemény a Bell Of Tarantia is, ami szintén régebbi dal, viszont komoly szerepet játszott a banda jelenlegi felállásának kialakulásában, mivel a Funeral Circle segítségével tudták annak idején megjelentetni egy split kiadványon. A felújítás folyamán nem veszett el a dal epikussága és monumentalitása, sőt, még sokkal élvezetesebbé is vált. Szívesen meg is osztanám veletek, de ugyebár megjelenés előtt csak a kiváltságosok férhettek hozzá a lemezhez. Hehe. Az egyébként április 27-én megjelenő albumhoz viszont ez a verzió is kedvet hozhat.
 

    Egyszerre érzelmes és húzós sláger a címadó East Of Sun, majd újfent az epikus menetelés felé terel minket a remekül sikerült Swan Road Saga. A hivatalos lemezzáró tétel a monumentális doom tétel, az Oncoming Ice, ami újfent közel került a szívemhez minőségének köszönhetően. Az egyébként sem rövid, de tartalmas lemezre még felkerült két feldolgozás dal is érdekességképp, mint például az heavy/power klasszikus, az Omen 1984-ben megjelent Death Rider című dalának vérfrissített változata, valamint a Savatage 87-es lemezének címadója, a Hall Of The Mountain King
    Érdemes volt tehát várnom ezt a lemezt, amire időnként semmi esély nem volt, most mégis írhattam róla. A kritikában feltűnt zenekarnevek bármely rajongójának szemrebbenés nélkül tudom ajánlani minden percét és bízom benne, hogy nem kell újabb hosszú éveket várni a folytatásra, valamint új dalokkal kényeztetnek majd minket!