„Az ötlet a semmiből csapott le rám. Jimi Hendrix világhírre juttatott egy féltékenységi gyilkosságról szóló néger blues, a Hey Joe-t, amit én negyven éve lefordítottam és azóta is játszom. Valamiért eszembe jutott, hogy ha nekem amerikai nevem van, azaz a „Hobo”, akkor a „Joe” is lehet magyar, és egy ültő helyember leírtam a gyilkos élettörténetének vázlatát. Joe Magyar József néven született a hetvenes évek végén. Apja a rendszerváltás után bankár lett, verte a fiát, az anyja színésznő volt, bármit eljátszott, csak anya nem volt. Józsi utálta az iskolát, futballista akart lenni. Megismerte a bluest, és a legjobban a Hey Joe tetszett neki. A BKV Előre ificsapatában középcsatárt játszott, és minden gól után a dal egyik sorát kiabálta: „Lelövöm az asszonyt!”. Ezért nevezték el Joe-nak. Nem vágyott nagy életre, csak villamosvezető lett, és feleségül vette az első nőt, aki lefeküdt vele. A nő azt hitte, hogy a bankár apuka majd aranyéletet biztosít neki, ám hamar rájött, hogy ez soha nem teljesülhet, és megcsalta férjét. Joe rajtakapta őket és miután az asszony megalázta, az apja vadászpuskájával lelőtte. Utána kihívta a rendőröket, feladta magát, mindent bevallott. Súlyos ítéletet kapott, tizenhat évet húzott le a börtönben, ahol naponta küzdött a lelkiismeret-furdalással és a szégyennel. Aztán kiszabadult, és itt találta magát a mai Magyarországon, ami nem hasonlított arra, ahol felnőtt. Az utcán élt, munkát nem kapott, végül utcazenész lett, így találkozott egy néhai osztálytársával, aki munkát és szállást adott neki.”
Ugye milyen „szép” kis történet?
Már-már önbeteljesítő jóslat szintű.
A főhős kedvenc nótájának története később vele is megesett…
Nyilván ebből a vázlatból is kiderül, hogy nem egy vidám sztorival állunk szemben!
Ezt a roppant igényes 2 CD-s digipack kiadvány külleme is alátámasztja.
A fekete és szürke színek dominanciája egy kis sárgával színesítve.
Minimál, de nagyon hatásos design!
A booklet természetesen tartalmazza a dalszövegeket, melyek Hobo jó szokásához híven legalább annyira hangsúlyosak, mint maga a zene. Sőt, ez esetben szerintem inkább azokon van a hangsúly.
Óhatatlanul adja magát a Hobo Blues Band (és úgy általában a magyar könnyűzene) klasszikus albuma, a Vadászat, lévén az is dupla és egy koncepció köré épül.
De kb. ennyiben ki is merülnek a hasonlóságok a két lemez között.
A Hé, Magyar Joe! jóval nehezebb hallgatnivaló, mint a HBB 1984-es mesterműve, nincsenek rajta slágerek, a muzsikusok sem akarják elkápráztatni a hallgatót virtuóz játékukkal, stb.
Egyszerűen a friss korong nem erről szól.
Ez egy szövegorientált lemez.
Egy kitalált személy életének megzenésített lenyomata.
Kor-és kórkép is egyben.
Hobo sorai pedig annyira képszerűek, hogy lelki szemeim előtt látom az egyes szituációkat, elképzelem a szereplők külsejét, a helyszíneket, stb. Tehát, mintha könyvet olvasnék.
Itt van pl. ez a versszak Az első szerelem című dalból:
„Katinak a haja és a teste is lángolt,
Minden szombat este a diszkóban táncolt,
Egy hájas csapos csapta neki a szelet,
Aki mindig egy Wartburg kombival érkezett.”
Ott pereg előttem a film! Már azt is kitaláltam, hogy melyik színész játszaná Katit és melyik a hájas csapost!
És azért az alapvetően tragikus történet mókás jeleneteket is tartalmaz.
Íme, a Hazafelé az iskolából első versszaka, melyben Joe a fing, puki, szellentés „triumvirátus” mellett még jó pár szinonimát skandál:
„Hazafelé tart fél hétkor a napközi után,
Át a parkon és végig a Városmajor utcán,
Szép lassan ballag és rugdossa a köveket,
Kuncogva mondja: alfarhang, seggszeleplehellet,
És persze a többit is, tomporszong, lukszusz,
Likfittyfiritty, lelép a járdáról, dudál a busz,
De nem ijed meg, kiabál: bödöngőz, végbélszél,
Űrgyűrűfütty, hátvágánygáz, boldogan nevetgél,
És még Isten is mosolyog valahol”
Zeneileg Hobo saját bevallása szerint nem a rockos él, hanem inkább az akusztikus dominál, hisz az jobban passzol az elbeszélő blueshoz. És valóban így van, de azért akadnak tempósabb, rockos megoldások is.
A kezdő, A család című szerzemény pont ilyen! Gitár-és Hammond gazdag, sodró középtempójú blues/hard rock tétel, igazi lemeznyitó fajta!
És egyből mindenki számára nyilvánvalóvá válik hallatán, hogy nagyon felkészült, technikás zenészekkel van most is körülvéve Hobo! A Gál István (dob), Pengő Csaba (basszusgitár, nagybőgő, vokál) alkotta ritmusszekció ízes játéka, Igali Csanád (billentyűs hangszerek, vokál) hangsúlyos Hammondozása, virtuóz, vagy épp hangulatos zongorázása és egyéb billentyűs színezései, Kiss Zoltán (gitárok, ukulele, dobró) riffjei, szólói, villantásai, Besenyei Csaba szájharmonikázása mind-mind aranyat érnek!
Ráadásul valami mesés a lemez hangzása!
Élő, lüktető, természetes.
Hobo pedig Hobo.
Hazánk egyik legkedveltebb „mormogija”, aki ha épp úgy tartja kedve, kiengedi a hangját és bizonyítja, hogy a szó szoros értelmében vett éneklés is megy neki.
De nem ez a lényeg!
Ezúttal is úgy játszik, mesél a hangja, ahogy csakis az övé tud!
Igazi előadóművész, jóval több ő egy „szimpla” énekesnél!
És ahogy korábbi albumain, itt is kapunk egy jó adag társadalom-és médiakritikát. Ebből a szempontból a Húsz négyzetméter boldogság teljes dalszövege annak tekinthető. De csak a refrént közlöm itt:
„Újabb mutáns született, nincs faja, hite, neme,
Celebnek hívják és övé a világ.
Legyen az színház, film, vagy az alávaló világ.”
A Gyilkosság című számból, több részt is idézek:
„Azt hitte a bluesról, hogy az ruha,
Mint egy rossz kabátot, úgy utálta.
Színházba nem járt, könyvet sosem látott.
És egy sikeres, gazdag, trendi srácra vágyott.”
Majd ilyeneket mond Enikő, Joe felesége:
„Mikor veszünk végre egy klassz kocsit?
Nercbunda kell, találj ki valamit!
Többet akarok, vállalj plusz melót,
Vagy itt hagylak téged, a nagy BKV-s Jocót!”
Féltávnál zeneileg is zaklatottá válik a dal, az utolsó két versszak pedig a tragédia leírása. Miután Joe rajtakapta feleségét a szeretőjével ez történik:
„A tenor elpucolt, de ott maradt a tanga,
Üvöltött Enikő, mert nem jött zavarba:
Se nyaraló, se pénz, se lakás, se kocsi!
Csóró vagy és a farkad is kicsi!
Bíztam benned, neked adtam magam,
De ennek vége, elegem van!
Joe sírva hallgatta a rikácsoló nőt,
Becsukta a szemét és kétszer belelőtt.”
Szóval már a 8. dal elhozza a tragédiát.
A következő nóták Joe tettének következményeit, lelkiismeret-furdalását, pokoljárását, börtönéveit taglalják.
Egészen a 22. tételig, amikor is „hősünk” kiszabadul.
Ez az ominózus, Az új Magyarország című dal tartalmazza a legtöbb kritikát. Több aktuálpolitikai történés is egyértelműen kiolvasható belőle.
„Nincs otthonom, hová menjek most?
Így vártam a huszonnyolcas villamost.
Híd alatt, vagy utcán nem alhatok,
Mert úgy járok, mint a hajléktalanok.
Bent azt mondták, hogy vár Európa,
Menjek Berlinbe vagy Londonba?
Ott talán nem tudják meg, ki vagyok,
Kapok munkát, mint más magyarok.
Hogy magyar vagyok, az sehol sem véd meg,
Csak egy fehér migráns, pont ez a lényeg”
„Gyalázzák egymást ismeretlenek,
Álnevek mögött, sunyin lapulva,
És a gyerekek mind Nyugatra mennek,
És hízik a bunkó nomenklatúra.
Mondják, szolgának lenni jobb, mint rabnak,
S mint Petőfi kutyái, talpat nyalnak.
Mindegy, hogy zsidó, cigány vagy magyar,
Neki van igaza és ölni akar.
Ilyen lenne a szabadság?”
„Kemény volt benn, de kinn jobban félek” mondja Joe és félelme nem alaptalan.
Utcazenészként tengeti életét a társadalom peremén, aztán véletlenül összetalálkozik egy régi osztálytársával, aki munkát és szállást ad neki.
„Rendet tartasz a bolt raktárában,
Kapsz egy kis lóvét szombaton,
Amit majd eliszunk valahol.
És a sufniban alhatsz a sezlonon.”
Így szól a barát ajánlata.
Már-már „happy end”-be torkollik a történet. De azért minden zenehallgató érzi, hogy ez minden, csak nem az!
Amire csak ráerősít az utolsó, szűk két perces tétel, A temetőben című.
„Mint egy tolvaj, úgy jövök ide
– Mikor senki nincs itt -, a temetőbe.
Még imádkozni sem merek,
A semmibe meredek,
És csak némán térdelek.”
Így ér véget Magyar Joe tragikus története.
100 percnyi, nem túl könnyen emészthető, de mindenképpen értékesnek, hatásosnak mondható elbeszélő blues Hobotól.
Se több, se kevesebb…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
