A Bathory album előtörténeteként röviden csak annyi, hogy korábban az egyik szerkesztőtársamtól megkaptam, hogy „az ilyen bő lére eresztett évfordulós leírásokból miért nem lesz komplett cikk?” Nos, az egykori sorokat kiegészítve így született meg ez az emlékajánló.
Néha elgondolkodom azon, hogy jelen hétköznapjainkban vajon mennyire is tudunk ráhangolódni, összekapcsolódni az ősök szellemiségével, iránymutatásaival, emlékeivel. Kell-e ehhez magunkon viselnünk valami féle jelet, tárgyat, tudatunkban eszmét, szellemiséget. Kell-e ezeket napi szinten hordanunk, felidéznünk mindazt, amit ránk hagyományoztak történeteikben, írásaikban, zenéjükben. Én úgy érzem, kell! Nekem valahogy egy történet, egy pillanat, egy hangulatkép, egy zenefoszlány mindig is sokat ért. Egy régi könyveket nem csak az illatuk miatt szívom magamba, ha nem a benne rejlő tudás tartalma miatt is. Egy zenét nem csak azért hallgatok meg, mert tetszik az a dallam. Nekem kell a belőle áradó hangulat, a pillanat, az ami belül megfog, magával ragad. Mint, ahogy azt egykoron 20-21 évesen tette velem a Bathory számomra egyik meghatározó albuma a Blood Fire Death. Bevallom én csak a megjelenése után pár évvel futottam bele. Egy haverom hozta valamilyen más kazettával együtt, és elsőre nem is igazán jött be. Majd később Bernáth István – Három izlandi történetét és a Vikingfiak könyveit olvasgatva valahogy előkerült és utána nem került ki a magnómból.
A svéd Bathory negyedik albuma 1988. október 8-án (ami mellesleg születésnapom dátuma) jelent meg, amit bátran nevezhető az első viking metal albumnak. Igaz debütálása idején még nem nagyon nevezték viking metalnak. Az album borítóján a norvég származású, szintén az északi folklór és mitológia témáiból merítő Peter Nicolai Arbo – Åsgårdsreien (The wild Hunt of Odin) című zseniális festménye látható, amely hűen kiemeli az album mondanivalóját, mitikus éráját.
Korábbi lemezeivel összehasonlítva Quorthon énekhangja itt már valamivel letisztultabb és dallamgazdagabb, mint előző három albumán. Zeneileg ugyan megmaradtak a jellegzetes Bathory-s ízek, amik továbbra sem téveszthetők össze semmivel, de a jól bevált alap témák mellé bejöttek a drámai kórusok, és a himnikus dallamok, amelyeknek köszönhetően messzebb távolodtak korábbi gyökereiktől. Igaz, ezek leginkább az album a nyitó és a záró tételeinek nagyszabású kórusaiban érezhetőek. A lemezen a black és death metal jegyei keveredtek az epikus doommal és himnikus hangulatú, szövegvilágú viking eposzokkal, amik mára alapjait képezik a viking metalnak.
Ez idő tájt a csapatra oly jellemző korábbi folyamatos zenész cserélődések kissé csendesültek. Talán itt mondható legerősebbnek, legszilárdabbnak a zenekar felállása, bár állandó felállásról a Bathory kapcsán sosem beszélhetünk. Az akkori felállás: Quorthon gitáros/énekes, billentyűs hangszerek, fő zene és dalszerző mellette Kothaar basszusgitározott és Vvornth dobolt, igaz ők is csak az album idejére maradtak a csapat tagjai. A Blood Fire Death lemezen Quorthon még mélyebbre ásott az ősi múltba, amit előtte nem sokan tettek. Szövegeiben az északi és viking mitológia történeteiben kerültek előtérben, maguk mögött hagyva korábbi okkult, illetve sátánizmussal foglakozó témáit. Egyfajta átmenetet mutatva a korai és későbbi albumai között.
A lemez az Odins Ride Over Nordland intros tételével nyit, amiben az anyatermészet hangjait, a viking mítoszok erejét és harcosainak szellemét idézi elénk. Az ezt követő Fire Day To Die daluk egy rövidebbre fogott akusztikus témával indít, ami belefolyik a korábbi lemezekről jól ismeret, egyedi hangulatú black/death metal sikálós csatába. Hasonlóan harcias dallamokat pengetnek meg az erősen thrash alapokra építkező The Golden Walls Of Heaven dicsőséges kaszabolásaiban és az őt következő eklektikus felépítményű Peace Till Death és a Holocaust párosában, amik bőven felvonultatják korábbi lemezeik sötétebb ridegségét, hangulatát.
Nagyjából ugyan ilyen pusztító erővel támadnak le a For All Those Who Die, és az őt követő Dies Irae daluk szélsebes, amolyan villámháborús, a csaták vadhevében komponált dallamai is. A lemez címadó dalában ismételten az égbe törnek az intro-ban már megízlelt epikus fanfárok, amik erősen meghatározzák az ezt következő Hammerheart és Twilights Of The God albumainak hősies, epikus vonalát, melyekhez szinte egyfajta átvezetőt, ízelítőt add a záró Outro rövidke hangulati képe.
A Blood Fire Death egy régi csata emlékképét vetíti elénk. Egy a régi megszokottból táplálkozó, de új felfogást, és egyben a viking ősök és hagyományok irányába mélytiszteletett is adó album. És ez a tisztelet jócskán kijár Quorthon mester ránk hagyott szellemiségének, munkásságának is. Őrá is emlékezzünk ezen album hallgatása közben.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
