Frost

Deathtree Mystery (2019)

   
   A kazincbarcikai Frost zenekar pályafutása ívelt felfelé, lefelé, időnként megbicsaklott, de a nehézkes életút így is 23 évet ölel fel, ami feltétlen odaasásról és elhivatottságról tanúskodik, valamint olyan előadókról, akik meggyőződésből ragadnak hangszert és tárják fel előttünk a lelkük mélyében fortyogó sötétséget. Jómagam már a 2002-es Extreme Loneliness – Fragments lemezzel megkedveltem őket, ami az egyértelműen 90-es évekből táplálkozó, északi hatások ellenére is egy, a mai napig frissnek ható albumként maradt meg a fejemben. Erényeit leginkább nagyszerűen megírt dalainak és az azokat vastagon betakaró hangulatnak köszönhette, melyek után jóval többen megismerték a zenekar nevét. A pozitív fogadtatás ellenére azonban a banda szétesett, csupán a bandát kezdetek óta tápláló Mocsnik Ferenc és Tóth Zoltán maradt a Black Shining címmel megjelent folytatásra, amire 2007-ig kellett várni. Itt került a képbe Deák Tamás is, aki a mikrofonok mögött korábban nagyon jól teljesítő Kalinka István méltó utódjának bizonyult. A Black Shining jóval letisztultabb, profibb anyagnak tűnt, de érződtek rajta az útkeresés jelei, amik talán a rengeteg változásnak voltak betudhatók. Közel 7 évvel később azonban a …From The Dark már kétséget sem hagyott a rajongókban, miszerint a Frost él és virul, valamint továbbra is a hazai black metal scéna megbízható neve. Az újabb sikereket szinte már törvényszerűen szétesés követte, melynek folyamán 2017-ben a Frost hivatalosan is bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét, mint zenekar.


    Ahogy azonban annak már párszor tanúi lehettünk, a belső késztetésnek nem lehet ellenállni, így Ferenc sem hagyta annyiban a dolgot, zenekar ide, vagy oda, megírta a …From The Dark folytatását és fel is játszotta mindenestől, vokál terén pedig ismét Deák Tamásra támaszkodott, aki ugyanúgy odatette magát. Ennek az együttműködésnek lett az eredménye ez a sírból kimászó, feltámadó Frost lemez, aminek Deathtree Mystery lett a címe. Az első két album rövidségét idéző, mindösszesen 28 perces anyag Földesi Ildikó festményével kombinálva azonban bőségesen meggyőző ahhoz, hogy a Frostnak léteznie és alkotnia kell. A kicsit visszalépésnek tetsző, valamivel gyengébb hangzás (ami betudható a körülményeknek és a valószínűleg programozott dobnak) ellenére ugyanis megmaradtak a rettentően erős, hangulatos dalok. Ugyan a nyitó Born esetében voltak még kétségeim az emlegetett hangzásnak köszönhetően, de a dal tempóváltásai és technikai részen túli érdemei gyorsan megalapozták a barátságunkat. Ezt a For My Demons mélyíti tovább, ami a szűkös kiadvány betonbiztos slágereként emelkedik még a többi, nagyjából egységes színvonalú szerzemény fölé is. Középtempós, sőt lassú, ahogy a Deathtree Mystery nagyobb része, de eléggé erőteljes ahhoz, hogy elénk tárja Mocsnik rémálmok inspirálta dalszövegeit. Minden tételben fontos szerepet kapnak ezúttal is a billentyűk, valamint a melódiákat is hozó gitártémák, melyek könnyen emészthetők és azonnal hatnak. Igaz ez az Open The Gates Of The Dark Empire és a Nighthunter esetében is, valamint a szintén kiemelkedőbb, zúzósabb Pandemoniumnál. A lemezt záró Pagan Mourning pedig csak egyetlen keserűséget hagy maga után: a gyorsan repülő idő miatt indíthatom újra az egészet. 


    Az albumot a Metal Ör Die hozta forgalomba, tehát beszerezhető fizikai formátumban is, de digitálisan is lecsaphatunk rá. A zenekar eddigi rajongóinak biztosan nem fog csalódást okozni a Deathtree Mystery, mert rövidsége ellenére teljesen belesimul a Frost életútjába, megtalálható benne ugyanaz a minőség és szerintem frissesség, ami eddig is jellemezte a bandát. A zenekaron keresztül beszerezhető volt egy, a csapat 23 éve előtt tisztelkő, ugyanennyi részes, díszdobozos gyűjtemény is, ami igazán ékes darabja lehet a gyűjtőknek, bár úgy hírlik, már elővételben elfogyott. Reméljük akad azért még belőle a továbbiakban… A kazincbarcikai horda ráadásul idő közben ismét teljes értékű zenekarrá változott és újra tervben van az élő fellépés is (még egy billentyűs kerestetik). Innentől kezdve a feladat egyszerűnek mondható: beszerezni a lemezt és elcsípni egy bulit.