Appearance of Nothing

In Times of Darkness (2019)


 

Az Appearance of Nothing egy svájci prog. metal zenekar, akikre 2011-es, sorrendben második nagylemezük megjelenésekor figyeltem fel. Az All Gods Are Gone el is kapott rendesen akkoriban, írtam is róla egy recenziót, csakúgy, mint a három évvel később kiadott folytatásról.
Bár az A New Beginning egy fokkal kevésbé nyerte el tetszésemet, stílusán belül számomra még mindig egy remekbe szabott korongnak számított és számít is a mai napig.

Aztán valahogy csak nem akart érkezni a folytatás, mígnem pár hete véletlenül belebotlottam az In Times of Darkness-be, ami a csapat negyedik “egész estés” kinyilatkoztatása. Gondoltam utánanézek, hogy miért telt el 5 év a két album megjelenése között és rövid kutakodás után megtudtam, hogy az A New Beginning megjelenését követő években ketten is távoztak a bandából. Ráadásul mindketten meghatározó figurák voltak. Peter Berger gitáros, illetve Patrick Gerber gitáros/énekes.
Utóbbi kilépése azért is számított kardinálisnak, mert bár nem ő volt a zenekarban az egyedüli énekes, arányait tekintve mégis ő vitte a prímet vokál fronton.
És képes volt egy olyan hangszínen is énekelni, ami emlékeztetett Jon Oliva orgánumára. Ez pedig nálam mindenképp pozitívumnak számított.
Egyben a két muzsikus odébbállása azt is jelentette, hogy gitárosok nélkül maradt az Appearance of Nothing.


Biztos ők is elgondolkodtak azon, hogy akkor most száz százalékosan fedjék e le a két megüresedett posztot, vagy csak részlegesen.
Nos, úgy tűnik az utóbbi következett be, lévén Albert Ibrahimaj és Manuel Meinen bárdisták csatlakoztak a zenekarhoz.
Ergo Omar Cuna maradt a csapat egyetlen énekese.
Aki a dalolászás mellett basszusgitáron is nyomul.
Talán az “egy énekeses” felállás miatt döntöttek úgy, hogy a friss lemez elkészítéséhez vendégvokalistákat is felkérnek.
És jól csengő neveket sikerült közreműködésre bírni!

Először is az ex-Eluveitie, és Cellar Darling énekesnő, a “svájci metalkirálynő”, Anna Murphy csatlakozott hozzájuk, aki a produceri teendőket is magára vállalta.
Aztán újra hallható a svájciak egy aktuális dalában a prog. metal egyik legnagyobb hatású, legzseniálisabb hangja, Devon Graves / Buddy Lackey a kultikus Psychotic Waltz-ból. Tényleg, kijön valaha is az új lemezük?
Mert pár éve már ígérgetik, hogy lesz új PW
Az extrém vokálért pedig nem más felel, mint a színtér egyik emblematikus figurája, a többek közt a Scar Symmetry-ből ismerős Christian Älvestam.
Ha ez nem lenne elég, még egy csellista hölgyet is megnyertek maguknak Tina Guo személyében, aki Hans Zimmer zenekarának a tagja és ő szerezte a Wonder Woman főcímdalát.
Szép teljesítmény ez egy underground prog. metal zenekartól!

Persze mit sem érne a sok neves közreműködő, ha rosszak lennének az új dalok.
De nem azok!
Jó kis technikázással indul az Inside These Walls, majd a verzére Omar énekstílusához idomul a zene és átvált hangulatosba.
Persze ő sem ebben a szellemben énekli végig a dalt, hisz próbálja minél változatosabban, színeseben használni a valljuk be nem épp csúcskategóriás hangját.
Nem mondom, hogy rossz énekes, de a nagyon jótól, kiválótól messze van.
Ezért nem is baj, hogy már rögtön az első nótában hörgicsél egy sort Älvestam Mester!
Igaz, itt még csak a háttérben.

A The Black Sea a lemez leghosszabb és egyben legjobb dala, atmoszferikus nyitánnyal, Tina szép gordonka játékával, majd egy mesés, Savatage-et idéző kezdő versszakkal.
Az akusztikus gitár, illetve a Hammond-hangszínnel operáló szintetizátor is fokozza a hangulatot, nem beszélve Christian masszív hörgéséről!
És nem csak az ő mély hörgése idézi meg az Opeth progresszív death metalos időszakát!
De a gitárszóló, aztán az azt követő riffek, a feleselgető hörgés/ dallamos ének, majd az a megtekert riff annyira Opeth, amennyire csak lehet!
Akerfeldt-ék és a Savatage hatása mellett még a Blind Guardian progosabb korszaka is beugrik itt-ott.
Mindezek ellenére, vagy éppenséggel ezek miatt zseniális ez a nóta, úgy röpül el a majd’ 10 perces játékidő, hogy észre se vesszük!



A leghosszabb számot a legrövidebb tétel követi.
A Storm gyakorlatilag egy sláger.
Anna énekstílusa rendesen Anneke-s, amit sehogy sem tudok negatívumként kezelni, a refrént pedig úgy odatették, ahogy kell!
Duett ez a javából!
És a keménységgel sem fukarkodnak benne, mert a középrész tördelt riffjei rendesen odavágnak!
Murphy kisasszony még a utolsó előtti Lost-ban “emeli az est színvonalát”.
De ne szaladjunk ennyire előre, mert a zongorával kezdődő Erase is egy méregerős szerzemény, amiben ügyesen váltakoznak a lassabb, atmoszférikus és a keményebb, gyors részek.
Ugyanez elmondható a Deception-re is, amiben újra felcsendül Tina csellójátéka.

A nagybetűs HANGULAT a Devon / Buddey énekével csábító Disaster (Sweetest Enemy)-ben csúcsosodik ki. Mit sem kopott a fickó hangja, előadásmódja pedig most is szuggesztív/delejező!
Ha már közel 10 éve újraaktivizálták magukat, készítsenek egy új Waltz lemezt!
Kötve hiszem, hogy képesek lennének sz@rt kiadni a kezeik közül!
Annyira, de annyira szeretném egy egész lemezen keresztül hallani ezt a zsenit, ahogy új dalokat énekel!
Persze 100%-osan a saját képére formálta ezt a dalt, már majdnem olyan a Disaster, mintha a Psychotic Waltz játszaná!
Mekkora már úgy 04:10-től, ahogy elkezdi énekelni Devon, hogy „Please take all my dreams”!
Heveny libabőr!

Nem feledkeztek meg a srácok arról, hogy minden lemezükön használjanak a ’90-es évek techno/dance zenéjére hajazó ritmusokat, ezt most a Lost elején kapjuk meg.
Bárki bármit mondd, nekem nagyon tetszik, ahogy a masszív riffelés alatt táncba hívó szintizés folyik!
Sőt, 03:10-től modernebb elektronikus zenei részlet csendül fel, egy kis dubstep formájában. Az a durva, hogy ezeket a stílusidegen elemeket olyan ügyesen építik bele zenéjükbe, hogy szervesen illeszkednek a dalba!
A záró The Huntress zongorahangjai is levadásznak, a refrénje pedig a lemez legemelkedettebbje.

Úgy tűnik komolyabb érvágás nélkül sikerült továbbvinni az Appearance of Nothing zenekart.
Bár nekem csöppet hiányzik Pat Gerber hangja, de összességében Omar és a vendégvokalisták tudták pótolni hiányát és a svájci proggerek egy újabb méregerős lemezt tettek le az asztalra!


december 13.,