Ulfven

Folklore (2019)



    Nagyon kevés információt találtam a világhálón a svéd Ulfven zenekarról, pedig nehezen tudom elképzelni, hogy a tagjai korábban nem edződtek valamilyen formáció keretei között. Ez azért van, mert a négytagú banda, amely hivatalosan 2017-ben állt össze, olyan debütálással rúgta rá az ajtót a death/doom metal hívőire, amire sok tapasztaltabb zenekar is büszke lehetne. Mindezt nemcsak a stílus sablonjainak okos tologatásával érték el, mivel a sejtelmes borító alá rejtett Folklore bizony sajátos hangulattal és érzésvilággal rendelkezik. A zenekart érezhetően befolyásolja a doom örökség mellett a melodikus death metal és a black metal is. Ez legjobban két énekesüknek köszönhető, ugyanis a lemez nagy részében a hagyományos hörgés és melodikus vonalra jellemző dühös károgás egymásnak válaszolgatása zajlik. Ihletforrásként a skandináv mitológiát választották, melynek természetfeletti lényei jelennek meg a dalokban, így azok lazán kapcsolódnak egymáshoz. A vokálért egyébként Daniel Brundin és Robert Österberg a felelősek, előbbi mellette basszusgitárt penget, míg Robert a gitárhanzás vastagságát biztosítja. Szintén gitáron Marcus Wiklundot hallhatjuk, a dobok mögött pedig Ville Isakson Johnson foglalt helyet magabiztosan.


     A lemez a rövid Antvarda tétellel kezdődik, amiben madárcsicsergés, ropogó avar vezet be minket a misztikumok erdejébe, ahol az elkövetkező háromnegyed órát tölthetjük. A tényleg nyúlfaroknyi bevezető végén halk dúdolás hallatszik, aminek gitárokba öntött, súlyos riffé váló változatával támad nekünk az A Mother’s Betrayal. A bólogatásra ingerlő témára érvényes az, ami a kiadvány egészére: nem találják fel újra a műfajt, de mégis frissnek hat a jó hangzásnak köszönhetően. Nem a legerősebb nyitódal, amit valaha hallottam, de az ügyes akusztikus betéttel megtámogatva megadja az alaphangulatot. A soron következő Elegy For A Child azonban nemcsak hosszabb, de jóval hatásosabb is elődjénél, amihez nincs is másra szüksége, csak egy időnként beúszó kórusra, amitől sokkal monumentálisabb és varázslatosabb lesz. A Beyond The Pines sem rövidebb, itt a finom melankólia és a nehezebb, összetettebb témák kontrasztja tud kellemes perceket okozni, valamint a tempókkal való variálás. Az Irrbloss az a fajta néhány perces akusztikus tétel, amelyet vízválasztóként tettek a lemez közepére, mivel innentől kezdve sokkal sötétebb és lassabb dalok következnek. Ilyen a Nocturnal Watcher nehézkes lépteivel, fokozatosan őrületbe forduló és szépen ívelő témáival, valamint a lemez talán legjobb tétele, a The Keeper’s Hymn, ami sűrű és áthatolhatatlan erdőségként ölel minket körbe. A The Black Watersben ismét megmutatkoznak a death/black metal gyökerek, hogy aztán fokozatosan visszalassulva búcsúzzon tőlünk.


     Ebben az évben sok jó anyag érkezett már hozzánk és jelent meg, doom metal mezőnyben sem lehet panaszunk, azonban a death/doom és funeral doom csapatok egyenlőre tartalékolni látszanak energiáikat. Egy kis űrt, hiányérzetet töltött be nálam ez a debütálás, ami tényleg nem fog végeláthatatlan rajongótábort összetrombitálni a fiatal zenekarnak, de mindenképp tisztességesnek mondható. Ahogy pedig már írtam, sajátos hangulattal is rendelkeznek, ami mindenképp bíztató előjelnek számít minden induló csapattal kapcsolatban. Az anyagot egyenlőre a zenekar terjeszti, így digitális formában a legegyszerűbb beszerezni, a banda bandcamp oldalán pedig akárhányszor meghallgatható.