A Snew egy amerikai rockzenekar, egész pontosan kaliforniaiak.
2008-ban jelent meg első albumuk, a tavalyi You’ve Got Some Nerve pedig már a negyedik a sorban.
Bár a lemezen található egy Something New Everybody Wants című szám, a Snew nem épp az újító szándékáról híres.
Inkább az önfeledt, pozitív kisugárzású, táncra, bulizásra késztető hard rock az ő terepük. Olyan bandák nyomdokain alkotnak, mint az AC/DC, The Ramones, Deep Purple, Whitesnake, Thunder, vagy épp a Mötley Crüe.
Tehát az alapértelmezett rock hangzásba néha kevernek egy kis bluest, punkot, sőt, egy csipetnyi grunge utánérzés is felbukkan itt-ott.
Énekesük orgánuma, stílusa valahol Bon Scott és Ian Gillan között van félúton, bár szerintem egyik nagy elődhöz sem mérhető sem a hangja, sem a dallamérzéke.
És zeneileg sem történik náluk semmi rendkívüli, ami kiemelné őket az átlag rockzenekarok népes táborából.
Mondjuk az szimpatikus számomra, hogy rögtön a kezdő UR Freaking Me Out-ban rézfúvósok is feltűnnek és gazdagítják, színesítik a hangzást!
Bár nélkülük is pofás lenne a nóta, hisz jó kis húzása van, meg egész fogós is, de a rezesek csöppet kiemelik az átlagból a Snew-t.
A háttér/csordavokálok szintén adnak némi pluszt a csapat muzsikájához.
Ami egyébként tényleg hagyománytisztelő, ugyanis mind a zene milyensége, mind a 35 perces játékidő azt nyomatékosítja a hallgatóban, hogy ez a korong simán kijöhetett volna a ’70-es, ’80-as években is.
Ehhez igazodva a hangzás is kissé retrós, de kellően erőteljes!
A Holy Hell-t is el tudja adni a csapat sodró lendülete.
Annak ellenére működik ez a dal, sőt az egész album, hogy azért az énektémák, verzék, refrének nem rögzülnek egy-két, vagy három-négy hallgatás után.
Ergo nem írt a Snew egy Smoke on the Water, vagy Highway to Hell kaliberű slágert sem, de talán irreális is lenne tőlük, vagy konkrétan bármelyik másik rockzenekartól hasonlót várni manapság.
Persze lehet, hogy nagyon sokan rendelkeznek ilyen szintű slágerekkel, dalokkal, csak épp ezek nem jutnak el a szélesebb közönséghez, hisz napjainkban töméntelen mennyiségű zenekar van világszerte, melyek nagy része nem kap lehetőséget a befutásra, mert egyszerűen fizikailag lehetetlen, hogy akár egy lemezkiadó, menedzser, vagy épp egy rockzene rajongó lépést tartson a lemezdömpinggel.
Hisz naponta több tucat rock/metal album jelenik meg.
Ezért tuti, hogy olyan lemezekről, zenekarokról is lemarad az ember, akik 100%, hogy bejönnének neki, csak egyszerűen nem kerülnek a látókörébe…
Speciel magamtól biztos, hogy nem bukkantam volna a Snew-ra sem.
Bár az általuk játszott stílus nem annyira a szívügyem, rosszat nem tudok mondani erről a lemezről.
A Sharpie-ben újra felbukkannak a fúvósok, meg olyan ütőhangszerek, amiket manapság sajnos egyre kevesebben használnak.
Egyik kedvenc nótám a lemezről a grunge-os riffel radírozó Revolution Is a Closed Loop, amiben még egy frankó szájharmonika szólót is elővezetnek.
A záró címadóban pedig a taps lép kvázi ritmushangszer szerepkörbe, ami tiszta ’80-as évek.
Összességében kellemes hallgatnivaló az amcsi rockerek negyedik nagylemeze, még ha kiválónak nem is titulálnám, de erős közepes/egész jó minősítést minimum megér!
A fentebb említett zenekarok kedvelői nyugodt szívvel tehetnek velük egy próbát!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
