Elevation Falls

What Will Be (2018)

 
Az Elevation Falls zenekart 2012-ben alapította az akkor 16 éves Hazel Jade Rogers.
A dublini illetőségű csapat 2015-ben egy EP-vel jelentkezett, a jelen cikk tárgyát képező What Will Be pedig a bemutatkozó nagylemezük.
Hazel kisasszony társaival azt a célt tűzte ki, hogy készítsenek egy egyszerre hagyományőrző és modern, korszerű rock albumot.
A műfajt a legtágabb értelemben űzik, hisz zenéjükben akadnak klasszikus rock, glam rock, hard rock, blues és néhol még metalos hatások is.
Ergo, legalább annyira színes anyagot tettek le az asztalra, mint amilyen színes a borító.
És nekem kifejezetten jólesik ez a változatosság, főleg, hogy a legfontosabb dolog változatlan.
Ez pedig a lemez egészét jellemző magas minőség.

Hazel pedig annyira szuper hanggal van megáldva, amihez hasonlóval a néhai Amy Winehouse meghódította a világot!
És ő sem “csak” énekel, hisz játszik zongorán, orgonán és akusztikus gitáron is!
Társai szintén ügyes muzsikusok, iszonyat hangulatos játékra képesek hangszereiken.
Ráadásul több vendég is tiszteletét teszi a lemezen és hozzáad egy kis pluszt a végeredményhez.
De az Elevation Falls legfőbb erőssége mégis csak Hazel hangja és karizmája!

Rögtön a kezdő Vultures nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem egy áriázós szopránénekesnő áll a banda frontján, hanem egy vad, erőteljes, zabolázatlan orgánummal bíró amazon!
Férfiakat megszégyenítő erő, dög van a hangjában!
Maga a dal is frankó, jó lendületes, a végére még be is gyorsul.
Kicsit southern rockos a lüktetése, de a hangszerek mesésen szólnak, egy erőteljes, mégis természetes sound-ot sikerült kreálni a lemezhez.
A másodikként felcsendülő Zombie nem The Cranberries feldolgozás, hanem egy saját dal, amiben Hazel megcsillantja a finom, nőies oldalát/hangját is.
Egyébként ebből is lehetne akkora sláger, mint amekkora a honfitárs zenekar nótájából lett anno.
Persze más időket élünk…
A két lendületes tételt egy zongorával, vonósokkal nyitó líra követi.
A Dream of Me-ben aztán tényleg akkorát énekel hősnőnk, hogy az bizony világszínvonalú!
De a dal hangszerelése is a legjobban sikerült Guns balladákat juttatja eszembe, a gitárszólók szintúgy.
Az ilyen jellegű szerzeményekért egy időben csak úgy szórták a Grammy-ket!



Az egyensúly visszaállítása érdekében a Stand Down már-már metalos riffel indít, aztán a későbbiekben még egy kis heavy metalos galoppozást is megeresztenek benne.
A Never Be Me pedig egy akkora partyhimnusz a maga trombitás hangulatfokozásával, mint a ház!
A Cheating Woman címe arra utal, hogy itt bizony egy bluesolásban lesz részünk.
Be is jön a megérzésünk, egy fasza blues nótát kapunk briliáns énekkel, szájharmonikával, meg mindennel, ami autentikus!
Kedves Yngwie Malmsteen!
Valahogy így kell blues-rockot gitározni, ahogy a Christopher Richard Young, Darragh Shields duó teszi, nem úgy, ahogyan Ön a friss lemezén!

Az Armies Rising pedig becsületére válna a Maiden-nek, vagy épp a Priest-nek is!
Gabriel Grecco basszusozása egyértelműen a ’70-es éveket idézi, jól hallható a hangszere, futamai parádésak.
Korey Thomas meg egy kvázi dobszólóval nyitja a Souls Burning-et, aminek az eleje az ő dobolására és Hazel masszív énekére épül.
Majd érkezik egy frankó riff és a dal átvált egy Sabbath/Purple jellegű menetelésbe.
Pazar!
Komolyan mondom nekik még az utolsó percet indító “óóóóóóózás” is jól áll!
A legnagyobb sláger mégis a Burn, aminek a refrénjéért a legtöbb rockbanda ölni tudna!
Hazel meg…



Úristen, mekkora hangja van ennek a nőnek!
A Take Me Back is simán játszható lenne a rádiókban, annyira ritka manapság, hogy egy zenekar ennyire odafigyel a háttérvokálokra, mint az írek!
Itt speciel jól hallhatóan dalolászik egy férfi is a háttérben.
A hangszerelése meg iszonyat igényes ennek a dalnak!
Is…
Zárásként megkapjuk az akusztikus gitárral, vonósokkal indító címadót, ami szépen föl van építve, folyamatosan érkeznek az újabb hangszerek, de azért végig megmarad ez a kamarazenés jelleg, keserédes, grunge-os felhangokkal.
Igazán hangulatos befejezést biztosítva ennek a bő háromnegyed órás korongnak.

Egy kiváló rocklemezt tett le az asztalra az ír csapat, Hazel személyében pedig egy zseniális torkú énekesnőt ismerhettem meg.
Nagyon erős bemutatkozás lett a What Will Be!

szeptember 17.,
szeptember 18.,