Incendiary

Thousand Mile Stare (2017)

 
Nem tudom mi folyik, vagy mit esznek-isznak az államokban a Philadelphia, New-York, Batimore vonalon, de szinte Dunát lehet rekeszteni annyi hardcore zenekar tevékenykedik jelenleg arra felé. Szerintem még a banyatankos öregasszonyok is hardcore dance-elve mennek a kis boltba kenyeret venni. Szóval van miből válogatni, ember legyen a talpán aki a nagyját megtudja hallgatni, vagy egyáltalán számon tartani. Ezért ha egy banda ki akar tűnni, valamit nagyon jól kell csinálnia, vagy érdekeset, figyelem felkeltőt, hogy egy felületes szám hallgatásnál többet kapjon. Na egy ilyen céltalan kattintgatás közben jött szembe az Incendiary neve, ami miatt pedig megakadt rajta a szemem a következő komment: “Zack De La Rocha playing metalcore. And it’s nice.” Nos aki nem szereti a Rage Againts The Machine-t vagy a metalcore-t még az is jó eséllyel bele hallgat kíváncsiságból, én is így tettem.



 2007-ben alakultak New-York-ban, ami rá is nyomja a béllyegét a zenéjükre. Hiszen az előbb említett metalcore kapcsán véletlenül sem az új hullámos reinkarnációjára kell gondolni a stílusnak, hanem a klasszikusra. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű, noha nem találtak fel semmi újat, éppen annyira csűrik-csavarják a dolgokat, hogy kellőnen izgalmas legyen bármilyen hc-n edzett veterán füllnek. Az első füllbetűnű dolog, hogy Brendan Garrone hangja miatt az az érzése az embernek mintha egy ketamin/whiskey kombót betolt Rage Against The Machine-t hallgatna. Azt nem tudom, hogy Brendan rappelős ének stílusa szándékosan hajaz-e Zach-re vagy sem, az viszont tény, hogy rohadt menő. A másik pedig az, hogy a lemez stílusához képest nagyon lassú, többnyire súlyos groove-okkal és beatdown-os és metalos riffekkel operál, a középtempót épp csak át lépik néha-néha. Teszik ezt úgy, hogy a basszus nincs egy ütvefúró mélységére lehangolva, hogy nagyobbat üssön, megteszi magától is.

 
 Hardcore és metal nászából olyan egyszerre súlyos de mégis dallamos himnuszok születnek mint az Awakening, vagy igazából bármelyik dalt is mondhattam volna a lemezről. Mindegyik számba sikerült egy kis egyéniséget csempészniük. Legyen az a Product is You paraszt refréne, “If you don’t know what the product is, the product is you.”, vagy akár a No Purity-ban lévő atom riff. Egyszerű de mégis hatásos zenéről van szó ami bőven merít a New York hardcore-ból és a metal-ból is. Az éneknek hála pedig az egészet még egy hip-hop-os lüktetés is átjárja, annyira, hogy erre tényleg lehet hardcore dance-elve a Tesco-ba menni.



 Igazából sok mindent nem lehet beszélni a lemezről, egyszerű és nagyszerű hardcore muzsika ami frissnek és izgalmasnak  tud hatni. A Still Burning-el el kezdődik egy 27 perces agresszív és sötét menetelés, ami a Forgács olvasói számára azért biztos nem lesz olyan súlyos élmény de a reggeli kavé mellé azért megteszi. A végére érdekességnek itt hagyok egy videót történt ugyanis, hogy Brendan a Code Orange-al karöltve írt egy belépő számot egy Aleister Black nevű pankrátornak, amit élőben elő is adtak.



szeptember 20.,
szeptember 24.,