Monkey3

Sphere (2019)

 
 
Mire jó egy borító? Hát például arra, hogy tök ismeretlenül, egy furcsán gagyi zenekarnév ellenére felhívja magára a figyelmet. Az enyémet legalább is mindenképpen. A Sphere frontborítója első látásra szerelem volt. Ez az enyhén Paul Gustav Doré rézkarcainak képi világát magán viselő absztrakt, misztikus jelképszerű mű egyszerűen vonzotta a figyelmemet és érdeklődésemet. Elképzelésem sem volt, hogy zeneileg mit fog rejteni a korong, és első nekifutásra kicsit húztam is a számat a svájci négyesfogat stílusmeghatározásán. Instrumentális – na azt pont nem szeretem, pszichedelikus stoner – ajaj, ezek az egy kaptafa, egyen riffekre zöldülő unalombombák tipikus kategóriája. De természetesen az esélyt megkapták egy hallgatással. Amiből rögtön kettő, majd tíz majd száz lett. És az állam még mindig a padlón keresgélem…
 

Amit azonnal leszögeznék túl ennyi hallgatáson, hogy ezt a lemezt csak elrontani lehetett volna bármilyen énekkel. Ez számomra az eszményi instrumentális album, ahol megvalósul a csak a zene általi történetmesélés, a folyamatos figyelem fenntartása és egy nagy ívű egész estés szórakozás ígérete. De nézzük a részleteket, mert hát ugye itt dől el minden.

Az első számomra igen fontos eleme a Sphere varázsának az maga a hangzás, ami Ayreon méretű térrel, Solaris mértékű idővel és egy egészen elképesztően karcos metalos éllel rendelkezik. A nyitó Spirals már a kezdőhangokkal magába szippant, elvarázsol, és belök egy zenei féregjáratba, amin keresztül távoli univerzumok csodái, napkohók izzása, pulzárok röntgensugarai villognak, pörögnek és formálják az anyaggal teli, még is légüres teret körülöttem.


A második szintje a lemeznek a hangzáson túl a hangszerek tökéletes egyensúlya. Értem ez alatt azt a fajta alázatot, amin keresztül a billentyű, a gitár, a riff és a dob mind rendelkezik a maga helyével és idejével a dalok által elmesélt történeten belül. Ezáltal létrejön az a fajta természetes flow élmény amin keresztül gyakorlatilag észrevétlenül rohan el a teljes játékidő. Természetesen hiba lenne nem megemlíteni, hogy sok hangzáskép (Spirals basszusfutamja például), szerkezeti megoldás, időnként konkrét témák mennyire erősen táplálkoznak Gilmour és Waters zenei zseniéből, amit a Spheres önálló arculata, zenei erőssége okán csak dicséretként tudok felhozni. Ha már valaki ebben a közegben alkot, építsen a legjobb alapokra!


A harmadik szubsztanciája a Monkey3 tökéletes főzetének nem is lehet más, mint maguk a dalszerkezetek, amik meghökkentően izgalmasak, kellően változatosak és mint a vákuum szippantanak végig a teljes lemezen. Erőssége, hogy háttérben, utazáshoz, olvasáshoz pont ugyan olyan tökéletesen működőképes, mint a szerkezetekre, zenei megoldásokra, a hangszerek egymáshoz viszonyított térnyerésének értő megfigyelésére.


Nincs más hátra, mint a sok hozsanna után fejet hajtani a már 18 éves csapat hatodik nagylemeze előtt. A megjelenése után hónapokkal sem szűnik számomra a varázsa, biztos év végi toplistás.
 
augusztus 18.,
augusztus 21.,
augusztus 22.,