ION

A Path Unknown (2018)


Van olyan, hogy egy nehezebb lemez jó pillanatban kapja el az embert. Az ION A Path Unknown-ja pont ilyen volt. A san francisco-i srácok második nagylemeze egy extrém nehéz anyag. Ez még önmagában nem lenne akkora nagy érdem, mert nehéz anyagok születnek szép szerivel, azonban a nehézség mibenléte minden esetben más részletben bújik meg. Mint ahogy máshogy nehéz megnézni és élvezni egy Tarkovszkij, egy Lynch, vagy egy Tarr Béla filmet is. Az ION érzésem szerint stílusának Tarkovszkiját alkotta meg 2018-as második nagylemezével.

A stílusmeghatározás szerinti post-black-ambient jelzők nagyjából lefedik a képet, mint ahogy sík terepen egy kilóméterről érkező gépjárműről is képes eldönteni az ember, hogy az kamion, motor, vagy személyautó. A finom részletek azonban csak sokkal közelebbről képesek kibontakozni és feltárni recenzióm tárgyának értékeit. És bizony ezekből bőséggel akad. De mik is ezek az értékek?

Az A Path Unknown egy egész estés műsor három felvonásban, hat tételen keresztül. Ebben a szűk hetven percben háromszor fog ténylegesen felgördülni a függöny, három masszív, egymástól zsigerien elkülönülő felvonáson keresztül fog végigkalauzolni minket a csapat a teljes előadáson. Az első felvonás már önmagában több mint impresszív a maga három, egymásba természetesen átfolyó, de jól elkülöníthető védjegyekkel rendelkező tételével, ahol a kezdeti sztenderdebb post-black utazásból egy Oranssi Pazuzu-ra hajazó elektronikus – pszichedelikus megőrülésen keresztül érkezünk meg a végső, pusztító black metalos kiteljesedéshez. A fél órás felvonás tökéletesen megteremti az alaphelyzetet, aminek keretében szórakoztat, leköt, zavarba ejt, végül megsemmisít a lemez. A második felvonás egy pihentető, lassú menetelés, feloldó, a korai Amorphis-t is megidéző vezérdallammal, tiszta énekkel. A kezdeti zaklatottság és megterhelés után kisimít, lelazít, könnyedén készít fel a lezárásra, ami egyfajta zenei katarzisként, fináléként, már kevesebb örvénnyel és meglepetéssel, de még is a figyelmet mindvégig megkövetelve zárja le a teljes utazást.

Ahogy írásom elején jeleztem, az A Path Unknown borzalmasan nehéz és a figyelmet megterhelő anyag. Messze nem lehet bármikor bedobni és számomra részleteiben nem is tudja azt az élményt nyújtani, amit egészében hivatott közvetíteni. Viszont időről időre van az életemben az a 70 perc, amikor képes és hajlandó vagyok megadni azt a figyelmet és türelmet, ami által többet kapok vissza a lemeztől mint a befektetett energia.

 
 A Path Unknown by ION
augusztus 18.,
augusztus 21.,
augusztus 22.,