Nikki Puppet
Militant Mother

(2007)
Caayn
2007. április 27.
0
Pontszám
8

Őszintén szólva a borítón látható hölgyemény és a csapat myspace oldalán meghallgatott dalok késztettek arra, hogy bevállaljam az ismertető
megírását. Gondoltam amolyan női énekessel megtámogatott, combos riffekkel felvértezett hard rock bandára csapok le. Kicsit mellélőttem ugyan, de erről kicsit később, először fussuk át mit is kell tudni a Nikki Puppet-ről.

Nikki baba születési dátuma 2003 őszére tehető. A hannoveri szülők, Nicky Gronewold (ének) és Christos Mamalitsidis (gitár) úgy gondolták különb csemetét is össze tudnak hozni Hungry nevű poronyuknál. A család gyorsan gyarapodott; Anke Sobek (basszus) és Flo Adolf (dob) csatlakozásával először a felállás lett teljes, majd jött az első szárnypróbálgatás: 2004 – első nagylemez. A „Puppet On A String” nem vert fel nagy port. Tulajdonképpen csak arra volt
elég, hogy felhívja Herman Frank (ex-Victory, Accept gitáros, jelenleg producer) figyelmét a csapatra. Friss cd-jük rögzítése közben már ő ült a keverő mögött s vélhetően nagy szerepe volt abban, hogy Nikkiék a Victory-val mehettek
turnézni. Ez a páros Németországban biztos, hogy sikerrel fog városról városra járni. Nikki Puppet ugyanis olyan zenét játszik, amivel hazai pályán 30-40 percre biztos, hogy maga mellé tudja állítani a rockzene híveit.

Az albumot nyitó Lost in Time az, amit vártam ettől a lemeztől: vaskos riffekkel megtámogatott heavy rock, nagyjából úgy, ahogy a Lullacry is játsza. Nicky azonban nem egy női testet öltött Dio, mint ahogy finn kolleganője, Tanja; hangja Nena és Sandra Nasic (ex-Guano Apes) közé tehető. Erős német akcentusa első hallásra elég furcsa; biztos, hogy szokni kell. Az első – elég pozitív élményeket nyújtó – 4 percet sikeresen rombolja le a címadó, Militant Mother, ami akkora Guano nyúlás, mint az Empire State Building. A dal felépítése, riffjei, groove-jai édestestvérei
az Open Your Eyes/Lords Of The Boards kettősnek. Többször is megnéztem, nem feldolgozásról
van-e szó, de ez biza saját szerzemény. A cover csak ezután jön: Billy Joel egykor slágerlistás szerzeménye, a We Didn’t Start The Fire. A lemez végén talán jobb helye lenne az enyhén begyorsított Puppet-verziónak.
Szerencsére a lemez hátralévő részében nincs akkora sokkot okozó tényező, mint az elején. Az Open Up Your Mind riffelése, vagy a Words street punk/glam-es tempója feledteti az apróbb kisiklást. A Turning In Circles verzeiben ugyan felrémlik még a denevérkakis banda árnya, a refrén azonban sikeresen oszlatja szét a rémképet.
Nagy talány, hogy miért az album végére száműzték az I Don’t Know-t.
Nem csak azért mert Christos legjobb gitárszólóját hallhatjuk itt, hanem azért
mert Anke gyomrozó basszusa és Nicky összeszedett éneke a legjobb NP dallá avanzsálja ezt a szerzeményt.

Nikkiék valószínűleg ezzel a lemezzel sem lépnek főbanda státuszba, de aki kedveli a finn heavy rockot germán módra, az itt egy korrekt bandával ismerkedhet meg. (A 2. és 3. számot pedig ajánlatos átugrani.)